Nemzetközi kapcsolatok

Kétoldalú együttműködési megállapodások

Az MTA kétoldalú együttműködési megállapodásai keretében pályázatain keresztül mobilitási támogatásokat nyújt. A támogatás kedvezményezettjei elsősorban az akadémiai kutatóhálózat munkatársai. Az utazási költséget a küldő fél, a szállást és a napidíjat a fogadó fél fizeti.

A kétoldalú megállapodások jelentős része projekt alapú: a partner akadémiával vagy szervezettel közösen elfogadott, 2-3 éves kutatási projektekben, rögzített éves költségvetési keretben folyik az együttműködés. Néhány esetben lehetőség van projekten kívüli egyéni tanulmányutak támogatására is. A projektek elfogadásáról és az éves keretek meghatározásáról a projektben érintett kutatók külön értesítést kapnak, mely értesítés a tanulmányutak szervezésével kapcsolatos eljárási rendet is tartalmazza. Új projektek indítása az MTA honlapján megjelenő külön pályázati felhívás alapján történik.

A 2018-ban megújítandó együttműködések keretében a pályázati felhívás itt érhető el.

Egyéni tanulmányutakra akkor lehet pályázni, ha a pályázó már létező szakmai kapcsolattal és partner részéről ezt igazoló meghívással rendelkezik. A tanulmányútra való jelentkezés az MTA honlapján megjelenő külön pályázati felhívás alapján történik.

A pályázat itt érhető el

Az utazás előkészítése miatt a ki- és beutazások szervezését legkésőbb az utazás megkezdésének időpontja előtt 2 hónappal meg kell kezdeni. Az utazásokhoz kapcsolódó bármilyen költség utólagos elszámolására nincsen lehetőség.