Három akadémiai nyertes az Európai Kutatási Tanács pályázatán

Egy csillagász, egy idegtudós és egy matematikus is eredményesen pályázott az MTA kutatóintézet-hálózatából az Európai Kutatási Tanács (ERC) által a már önálló csoporttal rendelkező kutatók számára kiírt pályázati támogatására, a Consolidator Grantre. Maria Lugaro, Dénes Ádám és Marx Dániel ötéves, legfeljebb 2 millió eurós támogatással járó kutatási programot indíthat el.

2016. december 1.
Maria Lugaro, Dénes Ádám, Marx Dániel

A korábban az Akadémia Lendület programjának támogatásával az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontban önálló kutatócsoportot alakító, Magyarországra Ausztráliából érkezett olasz Maria Lugaro célja az ERC-program keretében az, hogy izotópok elemzésével kiderítse: milyen körülmények közt jött létre a Nap és bolygói. A válaszból arra is következtethetünk, hogy mennyire volt ez általános vagy inkább különleges esemény.

Dénes Ádám, az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet kutatója a szervezetünkben zajló gyulladásos folyamatok és az agy kölcsönhatását vizsgálja. Ezen belül a fő agyi gyulladásos sejttípus, a mikroglia szerepét szeretné megérteni az idegsejtek aktivitásának szabályozásában. E kölcsönhatások jobb megismerése révén lehetőség nyílhat olyan gyógyszerhatóanyagok fejlesztésére, amelyek mérsékelhetik a stroke hatását, emellett más agyi betegségek, például az Alzheimer-kór megértéséhez és kezeléséhez is közelebb kerülhet az orvostudomány.

Marx Dániel, az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet kutatója gráfokon és hálózatokon felmerülő számítási problémák hatékony megoldhatóságát vizsgálja. Úthálózatok, telekommunikációs hálózatok, molekulák közti interakciók és számos más alkalmazási terület természetes matematikai eszköze a gráfokkal történő modellezés. A felmerülő számítási feladatok hatékony megoldásokat igényelnek, de mai ismereteink szerint nem remélhetünk olyan algoritmusokat, amelyek a problémákat teljes általánosságban, tetszőleges gráfokon hatékonyan megoldják. A kutatás célja, hogy módszeresen feltérképezze, milyen típusú gráfok esetén lesznek a problémák kezelhető bonyolultságúak, hozzájárulva ezzel az alkalmazási területek sikeréhez.

A pályázók Az ERC nemzeti kapcsolattartó pont oldalafelkészítésében ERC nemzeti kapcsolattartó pontként (ERC NCP) közreműködött az MTA Titkárság Nemzetközi Kapcsolatok Főosztálya is.


Az Európai Kutatási Tanács (European Research Council, ERC) működteti az Európai Unió legnagyobb, felfedező kutatásokat támogató pályázati rendszerét. Feladata, hogy hosszú távra szóló, vonzó finanszírozást nyújtson az úttörő, magas kockázattal járó, de egyúttal magas megtérülést is ígérő kutatások támogatására.

A Consolidator Grant a már önálló kutatócsoporttal és független kutatási programmal rendelkező, de még annak megszilárdításán dolgozó kutatóknak szól. Pályázni kiemelkedő felfedezést vagy tudományos áttörést ígérő, megvalósítható kutatási tervvel lehet, maximum 2 millió euró támogatásra legfeljebb ötéves kutatási tervvel.

Az értékelésnél a pályázó korábbi tudományos eredményei és a tervezett projekt ismérvei mellett kulcsfontosságú a kutatásvezető elkötelezettsége és ezt bizonyítandó a kutatási projektre szánt idő mértéke. Ezért a nyertesnek a teljes munkaideje legalább 40 százalékát kell a projektre fordítania, idejének minimum 50 százalékát pedig valamelyik EU-tagállamban vagy társult országban kell töltenie.

A nyerteseket az mta.hu később egy-egy interjúban részletesebben is bemutatja majd.