Turanizmus, török–magyar kapcsolatok, Rákóczi újratemetése | MTA

Turanizmus, török–magyar kapcsolatok, Rákóczi újratemetése

Miként hatott a Kelet Ausztria, illetve a Habsburg Birodalom népeinek identitására és politikusai Kelet-képére? Ez volt a fő kérdésfeltevése az Austrian Studies Association (ASA) éves konferenciájának. Az Egyesült Államokban magyar történészek részvételével rendezett tudományos tanácskozásról Katona Csaba, az MTA BTK Történettudományi Intézet kutatója írt összefoglalót az mta.hu számára.

2018. július 30. Katona Csaba

Vermont az Amerikai Egyesült Államok második legkisebb népességű állama, ezenfelül az egyetlen olyan New England területén, amely nem határos az Atlanti-óceánnal. A gyéren lakott állam fővárosában, Montpelier-ben élők száma nem éri el a tízezer főt. Ehhez képest az 1791-ben megalakult Vermonti Egyetemnek (University of Vermont) otthont adó Burlington a maga majd negyvenezer lakosával szinte metropolisznak számít.

A burlingtoni campus Fotó: Katona Csaba

Az egyetem, amely abban az évben jött létre, amikor a korábban pár évig önálló Vermont csatlakozott az Egyesült Államokhoz, volt a házigazdája az Austrian Studies Association (ASA) éves konferenciájának. Az ASA-t 1961-ben hívták életre azzal a céllal, hogy az egykori Habsburg Birodalom, Ausztria–Magyarország és a modern Ausztria történelmét, kulturális örökségét, valamint mindenkori jelenét kutassa, továbbá hogy a régió multietnikus, soknyelvű és többes identitású jellegét interdiszciplináris konferenciákon mutassa be, illetve ösztöndíjakkal és különféle csereprogramokkal támogassa a közép-európai–amerikai kapcsolatokat.

Ausztria és a Kelet

Az idei tanácskozás címe „Ausztria és a Kelet” (Austria and the East / Österreich und der Osten) volt. A neves amerikai és európai előadók részvételével megrendezett konferencia helyszínéül kijelölt Vermont azért tűnt kiváló választásnak, mert az államban magas a német és osztrák származású lakosok aránya.

Összesen 57 olyan település található itt, ahol legalább 10 százalékot tesz ki a német nyelvű lakosság arányszáma (Burlingtonban 8,9 százalék).

Mint megtudhattuk, számos, főleg kisebb településen szinte második nyelv a német.

A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének kutatói önálló panelben kaptak lehetőséget a bemutatkozásra. A magyar panel előadói az ismert kortárs osztrák kulturális antropológus és orientalista, André Gingrich ún. frontier orientalism elméletén keresztül vizsgáltak számos történeti kérdést. A felvetett kérdések jól illeszkedtek Maureen Healy professzor asszony (Lewis & Clark College, Portland, Oregon) az „Osztrák gazdasági elképzelések a »Kelet« kapcsán a 20. század első felében című, a tudományos találkozót felvezető, vitaindító előadásához.

Kétarcú viszony a Kelettel – A frontier orientalism magyar kritikája

A magyar előadók közül az elmélet kritikai bemutatására, egyben a magyar orientalisztikának a Habsburg keretekbe történő beillesztésére Csaplár-Degovics Krisztián tudományos főmunkatárs vállalkozott.

Az alapvetően arabista Gingrich elméletét egy 1998. évi, Burgenlandban végzett kutatás „melléktermékeként” határozta meg. Az osztrák akadémikus a neonacionalizmus jelenségét vizsgálva azt állapította meg, hogy az osztrák identitás elválaszthatatlan része lett az oszmán kori háborúkra való emlékezés. Mivel Ausztria az európai kultúra részeként a felvilágosodás orientalista szemléletével is átitatódott, továbbá birodalmi létéből fakadóan külpolitikájában az Edward Said által leírt „klasszikus orientalizmus” elemei is felbukkantak, a három irányzat találkozásával furcsa, kétarcú viszonyt alakított ki a Kelettel. Egyrészt a Kelet egzotikus, inspiráló jellege jelen volt az osztrák birodalomfél építészetében, divatjában és művészetében, másrészt az Oszmán Birodalom nem egy tengerentúli, távoli misztikus világot szimbolizált, hanem egészen az első világháborúig azt a szomszédos muszlim birodalmat jelentette, amelyet fegyveres erővel kellett Közép-Európából kiszorítani, és amellyel ezt követően meg kellett találni a mindennapi modus vivendit. Bosznia elfoglalása Gingrich szerint tovább árnyalta az osztrák Kelet-kép kétarcúságát: miközben a birodalomban megerősödött az az önkép, hogy Ausztria Európa, illetve „a Nyugat” keleti határrégiója, Bosznia okkupációjával fizikailag birtokba vette a Kelet egy darabját.

Az okkupáció az addig negatív és fenyegető muszlimképet kettéválasztotta: megjelent a „jó muszlim” és a „rossz muszlim” fogalma.

Előbbi jelentette a bosnyákokat, utóbbi a törököket.

Csaplár-Degovics rámutatott, hogy bár Gingrich elméletének számos eleme kétségtelenül igaz Magyarországra is, egy alapvetően osztrák-német jelenséget nem szabad az egész egykori Habsburg Birodalomra kiterjeszteni. Ugyanígy vitatható, hogy Gingrich az évek óta zajló menekültválság hatására számos kortárs kultúrantropológiai jelenséget vetít vissza a történelmi múltra vagy legalábbis igyekszik magyarázatukul történelmi gyökereket találni.

A prezentáció a fentiek mellett összefoglalta a magyar orientalisztikai kutatások történetét a 20. század elejéig, bemutatta a századfordulós magyar imperializmus törekvéseit, illetve beilleszkedésüket a közös, osztrák–magyar külpolitika gyakorlatába. Megállapította, hogy a dunai monarchia Kelet-kapcsolatait nem érdemes külön, csak Ausztriára és Magyarországra lebontva vizsgálni, mert a birodalom multietnikus jellegéből fakadóan ez egy közös, komplex kutatási téma. Az előadást követő vitában megszólalók ez utóbbi megállapítást tovább finomították, és több javaslatot tettek a frontier orientalism elméleti és kutatási kereteinek bővítésére.

A turáni eszme Magyarországon

Paksa Rudolf tudományos munkatárs a magyar turanizmus kezdeteit mutatta be globális perspektívából. Előadásából kiderült, hogyan illeszkedett bele a turanizmus a nyugati világban a 19–20. század fordulóján széles körben elterjedt Kelet-kultuszba, ugyanakkor milyen sajátosan hazai okok miatt lett népszerű Magyarországon. Mást jelentett ugyanis a „Kelet” fogalma a nyugati gyarmattartó országoknak, az Oszmán Birodalommal határos Habsburg Monarchiának, valamint a keleti eredetét mindig számon tartó magyarságnak. Az előadásból kiderült, hogy a turanizmus jegyében történő őskeresés és rokonnép-keresés nem volt egyedi jelenség a 19. századi Kelet-Európában. Esetünkben azért volt különösen nagy jelentősége a keleti népek felé való nyitásnak, mert

a rokonkeresés az Európában nyelvileg elszigetelt magyarság számára egyúttal az elhíresült herderi prófécia nyomasztó súlyát is enyhíteni szándékozott.

A turanizmus praktikus haszna a nagypolitika számára pedig abban állt, hogy a keleti nemzetközi kapcsolatok kiépítésének is adott egyfajta eszmei alapot. Előadása végén Paksa Rudolf röviden kitért arra is, mi történt a századelő Magyarországán népszerű turanizmussal az első világháború után.

A kiegyezés kései lezárása

Katona Csaba tudományos munkatárs egy szimbolikus esemény, II. Rákóczi Ferenc fejedelem hamvainak 1906. évi hazahozatalán keresztül mutatta be a századelő sajátos magyar–török kapcsolatait. A szerző Halász Hajnallal és Ólmosi Zoltánnal még 2004-ben adott ki egy, a témát feldolgozó forráskötetet. Prezentációjában („Between the Ballhausplatz and the Ottoman Empire: The Reburial of Ferenc Rákóczi II”) léptékváltással, egy konkrét esemény felidézésével villantotta fel, hogy a századelőn hogyan viszonyult a magyar politika az oszmán államhoz.

Rákóczi Ferenc és társai 1906. évi kassai újratemetése sokkal több volt egy kegyeleti aktusnál.

Egyfelől politikai akaratok ütköztek egymással – a hőskultuszt ápoló, kuruckodó felfogás feszült szembe Ferenc Józsefnek és körének Rákóczit elvető, időhúzó magatartásával.

II. Rákóczi Ferenc hamvainak a kassai Székesegyházba szállítása, 1906
Volt egyszer egy Magyarország. Szerkesztette: Gerő András-Jalsovszky Katalin-Tomsics Emőke
Balassi Kiadó-Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest, 1996, 60. kép.
Forrás: mek.oszk.hu

Másfelől felismerhető volt az ellenzék egyik vezetőjének, a Rákóczi csontjait azonosító Thaly Kálmánnak és körének törekvése, hogy nyisson a török diplomácia irányába, jól illeszkedett a Kelet felé fordulás, a nagy keleti testvérnépek keresésének eszmeiségébe. Bár a végső lökést a fejedelem és hívei földi maradványainak hazahozatalára Isztambulból (Konstantinápolyból) a király és az ellenzék közötti, 1904. évi politikai megegyezés adta meg, tény, hogy személyesen Ferenc József utasította Tisza Kálmán miniszterelnököt a szükséges lépések megtételére. A hamvak hazahozatalában nem véletlen kapott komolyabb szerepet Thaly helyett az uralkodóhoz közel álló Thallóczy Lajos történész, pénzügyminiszteri osztályvezető, jeles balkanista és albanológus. Az, hogy a szultáni diplomáciával kiváló kapcsolatot tudott kialakítani, nagymértékben a vele remek viszonyt ápoló nagyvezírnek, Ferid pasának volt köszönhető, aki albán arisztokrata volt. (Az Isztambuli Magyar Intézet igazgatója, Fodor Gábor jelenleg a téma török forrásait kutatja, hogy az előadóval közös publikációban mutassák be az újratemetés kapcsán a török–magyar viszonyokat.) Rákóczi és társainak újratemetése Kassán egyrészt kegyeleti aktus, másrészt belpolitikai játszma volt, de emellett a turáni gondolatot dédelgető magyar körök tapogatózása is a törökök irányába.

Az újratemetéssel az utolsó „lázadó” is hazatért, ezért az eseményt joggal tekinthetjük a kiegyezés kései, szimbolikus lezárásának.

Más kérdés, hogy pár évvel később a Turáni Társaság soraiban bukkantak fel többen is az újratemetés előkészítésében részt vevők közül, akik addigra feladták az önálló magyar útkeresést a török irányba, és helyette az összbirodalmi kapcsolatok kiépítésének szolgálatába álltak.

Magyar történészek Burlingtonban (balról jobbra: Paksa Rudolf, Csaplár-Degovics Krisztián, Katona Csaba)

Oszmán–magyar kapcsolatok a török historiográfia szemszögéből

Emre Saral, az ankarai Hacettepe Egyetem tanársegédje az oszmán/török levéltári források tükrében vette górcső alá a sajátos magyar Kelet-kapcsolatokat. Előadásában („Relations between Hungary and Turkey and Their Repercussions, 1876–1939”) átfogó képet adott a „hosszú 19. század” magyar–török kapcsolatairól és a magyar Kelet-politikáról. Hasonlóan Gingrich megközelítéséhez a török történész is érintette a 16–18. századi oszmán háborúk hatásait, és bemutatta azt a folyamatot, amelynek során a fenti háborúk ellenére megjelent a két nép közötti szimpátia: ebben komoly szerepet játszott II. Rákóczi Ferenc, majd az 1848–1849-es emigránsok befogadása. E szimpátia részeként a magyar politikai elit mindig is törekedett valamiféle közvetítő szerep eljátszására a Ballhausplatz (ebben az értelemben a Monarchia egésze) és Isztambul között, mint ahogy arra is, hogy az annexió okozta oszmán–osztrák–magyar feszültségek minél előbb elsimuljanak. Ebben szerepet játszott, hogy a magyar turanista mozgalom, illetve egyes kiemelkedő magyar turanista értelmiségiek jelentősen hozzájárultak a modern török nemzeti gondolat kifejlődéséhez, és a két világháború közötti időszakban a modern török államépítés folyamatához is. Ugyanakkor Saral zárógondolata az volt, hogy bár 1924 és 1940 között valóban csúcson voltak a magyar–török diplomáciai, kulturális és tudományos kapcsolatok, ezeket nem sikerült hasonló gazdasági eredményekre váltani

K. und k. katonák Kínában

A konferenciának volt egy további magyar előadója is. Mervay Mátyás a New York Egyetem történelem doktori programja keretében foglalkozik Közép-Európa és a Távol-Kelet kapcsolatával. Előadásában a Monarchia azon katonáinak sorsát követte nyomon, akiket az első világháborús keleti fronton az orosz hadsereg foglyul ejtett, majd a cári hatóságok különböző szibériai táborokba internáltak, ám sikeresen megszöktek, és Kínában találtak menedéket. Az előadó kitért a tengerentúli német és osztrák–magyar közösség által finanszírozott segélyszervezetek távol-keleti orosz lágerekbe küldött támogatásaira és a szökevényeket segítő Észak-Kínában és Mandzsúriában élő civilek tevékenységére is. Véleménye szerint nagyrészt sikeres volt a kínai hatóságok igyekezete, hogy megfeleljenek a nemzetközi humanitárius egyezmények által támasztott elvárásoknak, amikor gyűjtőtáborokban szállásolták és látták el a szibériai menekülteket.

Az események általános áttekintése után egyéni élettörténeteket hallgathatott meg a közönség, amelyek a volt szökevény hadifoglyok túlélési technikáit és egzisztenciateremtő törekvéseiket voltak hivatottak illusztrálni. Szó esett többek között Hudecz László sanghaji és Rolf Geyling tiencsini építészekről, Tatz Kálmán festő-szobrászról, valamint olyan kalandorokról is, mint a botcsinálta harbini balettmester Hermann Béla vagy a hongkongi nemzeti hős Kobza Jenő.

Mervay Mátyás előadásában doktori disszertációjának három kutatási irányát mutatta be: Kína szerepét az első világháborúban, a 19. századi nagyhatalmi politika „utolsó kínai fellépését”, valamint a hadifoglyok háború utáni sorsát.