Puska, pótkávé, térkép – Új utak a Trianon-kutatásban | MTA

Puska, pótkávé, térkép – Új utak a Trianon-kutatásban

Milyen okok vezettek az első világháborút követő katonai összeomláshoz és a hadsereg leszereléséhez? Miként változott az élelmiszer-ellátás 1917 és 1922 között, és mi volt a politikai jelentősége ezeknek a változásoknak? Hogyan lehet a határmegvonás földrajzi következményeit új módszerek alapján vizsgálni? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre keresi a választ az MTA Lendület Trianon 100 Kutatócsoport.

2017. február 6. Bódy Zsombor - Győri Róbert - Révész Tamás

A munkáját Ablonczy Balázs vezetésével tavaly nyáron megkezdő A kutatócsoport Facebook-oldalacsoport célja: monográfiákkal, konferenciákkal, dokumentumközlésekkel, idegen nyelvű publikációkkal hozzájárulni ahhoz, hogy a magyar közvélemény és a tudományos közösség jobban megismerje a békeszerződés pontos körülményeit.

A program négy pillérre épül: az eddig ismeretlen, a béke-előkészítést és a döntéshozatalt bemutató diplomáciai iratok közül készül jó néhányat publikálni a kutatócsoport, első helyen a magyar békedelegáció naplóját Zeidler Miklós szerkesztésében, de tervezi amerikai, olasz, japán, román, cseh és szerb dokumentumok közlését is.

A kutatási program második része a magyar társadalom és az összeomlás kapcsolatát vizsgálja, benne foglalkozik a hadsereg szerepével, a menekültkérdéssel, a közellátás elhanyagolt, ámde stratégiai problémáival. E rész foglalja magában az impériumváltások helyi vizsgálatát is.

A határok megszilárdulásával foglalkozó részben esne szó a békeszerződés földrajzi aspektusairól, a határok által teremtett gazdasági, társadalmi viszonyokról, illetve az 1918 és 1924 között született számos közép- és kelet-európai átmeneti állam létrejöttéről.

Végül a kutatás kitér Trianon emlékezetére (emlékművek, történetírás, irodalom) és a magyar társadalom kapcsolataira.

Lássunk hármat a kutatási programban részletesebben is vizsgálni tervezett témák közül!

Katonai összeomlás és a hadsereg 1918–1920

Az első világháborút követő katonai összeomlás és a hadsereg leszerelése talán az egyik legtöbbet vitatott kérdés a trianoni döntést közvetlenül megelőző időszak történetével kapcsolatban. A június 4-i évforduló közeledtével minden évben mind a történészszakmát, mind a közvéleményt igen élénken foglalkoztatja a kérdés: milyen okok vezettek a hadsereg teljes felbomlásához 1918 őszén, és egyáltalán lehetséges lett volna-e fegyverrel megakadályozni a történelmi Magyarország egy részének vagy akár egészének elvesztését.

Magyar katonák (1921) Fotó: Fortepan/Székely Márton

A magyar közvélemény már az 1920-as évektől kezdve radikálisan két táborra szakadt ebben a kérdésben. A Horthy-korszak ellenforradalmi történetírása egyértelműen a Károlyi-kormány elhibázott politikájának számlájára írta a haderő teljes szétesését, míg az oktobrista emigráció a háború természetes következményeként mutatta be az eseményeket. Az 1945 után kiépülő államszocialista rendszerben azután ez a kérdés a Tanácsköztársaság „honvédő harcaival” szemben jórészt háttérbe szorult. A radikálisan különböző értelmezések ellenére az 1990-es évekig a legtöbb történeti munka megközelítésében nagy hasonlóságot mutatott: mindegyik alapvetően politikai-ideológiai szempontból tárgyalta a korszak hadtörténelmét. Az elmúlt évtizedekben aztán egyre-másra jelentek meg a korszakot bemutató jóval kiegyensúlyozottabb munkák, de a katonai összeomlást részleteiben tárgyaló modern összefoglaló monográfiával mind a mai napig adós maradt a magyar történettudomány.

Mindezzel párhuzamosan az elmúlt néhány évben a nemzetközi szakirodalom egyre nagyobb figyelmet fordított az 1918 utáni „kis háborúk” történetére. Ezek az írások mind megközelítésükben, mind módszereikben sok újdonságot hoztak a korszak vizsgálatával kapcsolatban. A magyarországi katonai összeomlást bemutató kutatás nagyban támaszkodik ezekre a munkákra.

A kutatócsoport alapvetően három szempontból kíván újat hozzátenni az eddigi magyar szakirodalom eredményeihez.

A hagyományos politikatörténteti kronológiával szemben ez a vizsgálat tágabb időkeretben kívánja értelmezni a katonai felbomlás eseményeit. Egyfelől megpróbálja bemutatni a leszerelés és mozgósítás első világháború alatt kialakult és a fegyverszünet után is továbbélő gyakorlatát, másfelől igyekszik rávilágítani azokra a 19. századi gyökerekre, amelyek 1918 után a szociáldemokrata párt erős antimilitarista politikájához vezettek.

Az események tágabb kronológiai értelmezése mellett a kutatás igyekszik a korábbi vizsgálatok földrajzi kereteit is újraértelmezni. A korszak hazai sajátosságainak megértése érdekében a projekt a magyar helyzetet más vesztes országokkal – elsősorban az eddig meglepően kevés figyelmet kapott Ausztriával – hasonlítja össze. A nemzetközi nézőponton kívül a projekt a szakirodalomban mind ez idáig általában külön vagy egymással szembeállítva tárgyalt „vörös” Budapest és „nemzeti” vidék ellentétét is igyekszik meghaladni, rámutatva a leszerelés és mozgósítás során felmerülő nehézségek hasonlóságaira.

Végül, de nem utolsósorban a kutatás a korábbi hadtörténeti munkákkal ellentétben elsősorban társadalomtörténeti szempontból kívánja megközelíteni a katonai összeomlás történetét. A vizsgálat nem annyira a politikai döntéshozatal ma már viszonylag jobban ismert eseményeire fókuszál, hanem az egyes civilszervezetek – elsősorban a szakszervezetek – és a haderő helyi szerveinek szerepével foglalkozik. Mindezen túl számos korábban nem ismert dokumentum felhasználásával a katonák szemszögéből próbálja megvilágítani az 1918 és 1920 közötti eseményeket.

Az élelmiszer mint fegyver

1921 közepén id. Chorin Ferenc a Magyar Gyáriparban, a GYOSZ lapjában amellett érvelt, hogy fenn kell tartani az állami alkalmazottak és az ipari munkásság kötött árakon való hatósági élelmiszer-ellátását – aminek másik oldala a szintén hatósági árakon való kötelező élelmiszer-beszolgáltatás volt –, mert szabadpiaci forgalom esetén az élelmiszerárak emelkedése olyan béremelést tenne szükségessé, amit sem az állam nem tudna finanszírozni a maga alkalmazottait illetően, sem pedig az ipar nem tudna teljesíteni versenyképességének jelentős romlása nélkül. Chorin Ferenc cikke ahhoz a politikai vitához tartozik, amelyben megszülettek az állami élelmiszer-begyűjtés és hatósági élelmiszer-elosztás megszüntetéséről szóló döntések. Írása azonban egy folyamat végpontja. Az élelmiszer-ellátás menedzselése a háború folyamán vált kormányzati feladattá, s a háború befejeztével sem tudták – a gyorsan változó – kormányzatok ezt azonnal felszámolni, lényegi elemeit tekintve 1922-ig fennmaradt.

Üzletbelső (1917) Fotó: Fortepan/Babarczy Eszter

Az első világháború évei a gazdaság működésében is törést jelentettek: a korábbi időszakban már régóta szabadpiaci viszonyok között működő gazdaság addig ismeretlen módon került kormányzati ellenőrzés alá. A háborús erőfeszítések érdekében az ipari nyersanyagok mind nagyobb részét termelték, szállították, dolgozták fel államilag szabályozott módon, és – gyakran sebtében kiépített – állami szervek irányítása és ellenőrzése alatt. Az élelmiszerek begyűjtése és elosztása szintén kormányzati szervek kezelésébe került. A korábbi piaci viszonyokat egy olyan államilag irányított gazdaság váltotta fel, amelyben a termelők, forgalmazók, fogyasztók/felhasználók helyzetét többé nem a kereslet-kínálat határozta meg, hanem a kormányzati szabályozás. Így az élelmiszerek előállítói és felhasználói gazdasági helyzetük, hétköznapi életviszonyaik romlását a kormány, általában pedig a politika számlájára írták.

Nem csoda, hogy az egyre mélyülő gazdasági nehézségek közepette helyzetének romlásáért minden csoport a kormányzatot tette felelőssé, amelyről paraszt és földbirtokos, munkás és munkaadó (mezőgazdasági és ipari), élelmiszer-termelő és élelmiszer-fogyasztó egyaránt azt tételezte fel, hogy az ellenérdekelt csoportokat támogatja. A társadalom legtöbb csoportjában gyorsan nőtt az elégedetlenség a kormánnyal szemben, és eluralkodtak azok a politikai szenvedélyek, amelyek az önvédelem nevében más társadalmi csoportok képviselői ellen fordították őket.

Az élelmiszer e folyamatban politikai jelentésekkel telítődött, az elnyomás, az igazságtalanság, a jogostól való megfosztás szimbolikus tartalmait vette fel; a társadalmi viszonyok idiómájává vált.

A hatósági/politikai alapon való élelmiszer-begyűjtés és -szétosztás folyamatában mindenki vesztesnek érezte magát, miközben a kormányzat hiábavaló erőfeszítéseket tett az érdekeltek közötti egyensúly fenntartására. 1918–19 eseményeinek egyik mozgatórugója az élelemiszerek termelésének és forgalmazásának ellenőrzése feletti konfliktus volt. Bár a Tanácsköztársaság nem redukálható erre az aspektusra, de sok egyéb mellett a városi élelmiszer-fogyasztók egy jellegzetes és szervezett csoportjának diktatúrája is volt a vidéki élelmiszer-termelők felett.

Piac Székesfehérváron (1923) Fotó: Fortepan/Library of Congress

Közben a közélelmezés nehézségeit csak fokozta az ország területének demarkációs vonalakkal, majd határokkal való szétszabdalása. A berendezkedő ellenforradalmi rendszer konszolidációjának egyik legfontosabb eleme volt, hogy – szemben a korábbi kormányzatokkal – sikerült megtalálnia azt az utat, amelyen egy ideig az élelmiszer-elosztás hatósági fenntartásával, ugyanakkor az élelmiszer-termelők számára is elfogadható gabonaárakkal, majd pedig a szabadpiaci élelmiszer-forgalomra való visszatéréssel véget vetett annak az állapotnak, amikor az élelmiszerek termelése és elosztása sértette az érintetteknek a morálisan helyes gazdaságról formált elképzeléseit.

A kutatás három szinten vizsgálja az élelmiszer-ellátás kérdéseit 1917 és 1922 között.

1. Döntések és végrehajtás a kormányzat és az állami szervek szintjén. Itt egyrészt a makrogazdasági összefüggések és a gazdaságpolitikai döntések területére irányul a vizsgálódás. Milyen szempontokra figyelve, milyen kényszerek között születtek az élelmezéspolitikával kapcsolatos döntések? A döntéshozatal vizsgálata mellett a kutatás kiterjed a végrehajtásra is, arra, ahogyan a különböző kormányzati szervek megpróbálták a döntéseket átültetni a gyakorlatba, ami a sokféle ellenállás között gyakran nem volt egyszerű, az összeomlás időszakától kezdve pedig sokszor kétségbeesett erőfeszítéseket jelentett. A kutatás e szintje az élelmezéspolitikával foglalkozó központi szervek tevékenységének forrásaira épül (Közélelemzési Hivatal, Közélelmezési Minisztérium).

2. Az élelmezéspolitikában érdekeltek szervezeteinek tevékenysége. Az élelmezéspolitikai döntésekkel összefüggésben vizsgálandó az érdekelt felek szervezeteinek tevékenysége, azaz a mezőgazdaság és az élelmiszer-fogyasztók különböző csoportjainak egymással folytatott küzdelmei, amelyek célja eleinte az élelmiszer-ellátással kapcsolatos kormányzati döntések befolyásolása, majd pedig az élelmiszer-ellátás feletti politikai kontroll megszerzése volt. Itt a levéltári források mellett a szaksajtó, az érintett társadalmi egyesületek, szervezetek (GYOSZ, OMGE, Szaktanács, Gazdaszövetség stb.) kiadványai képezik az elsődleges forrásokat.

Csoportkép egy üzletportál előtt (1918) Fotó: Fortepan/Jurányi Attila

3. Élelmiszer a hétköznapokban. Végül pedig a kutatás a hétköznapok szintjén is vizsgálni kívánja az élelmiszer-ellátás kérdését. Az élelmiszer-begyűjtés és -elosztás gyakorlata sokféle egyéni ellenállást, alternatív stratégiát is kiváltott az emberekből, amelyek meghatározták az élelmezéspolitikai döntések végrehajtását a hétköznapokban. A kutatás harmadik szintjén az élelmiszer-ellátás hétköznapi problémáit, az élelmiszerek körüli hétköznapi konfliktusokat és ezzel összefüggésben az élelmiszer-ellátásnak szimbolikus politikai jelentésekkel való hétköznapi feltöltődését vizsgáljuk, ami mind szélesebb rétegekben generált politikai szenvedélyeket. A vizsgálatnak e szintjéhez elsősorban elbeszélő források használhatóak.

Trianon földrajza

A trianoni békeszerződés és a földrajz kapcsolata sokrétű. Ez azzal az egyszerű összefüggéssel magyarázható, hogy a békeszerződés legjelentősebb (magyar szemszögből nézve legsúlyosabb) következményei területiek, földrajziak voltak, és a békeszerződés revíziójára tett kísérletek fő célja is az elvesztett területek visszaszerzése volt. A földrajzi feladat földrajzosokat kívánt: a magyar geográfusok pedig igyekeztek is tudásukat hasznossá tenni. Már a béke-előkészítő munka során a statisztikai és térképes anyagok összeállítása mellett komplex földrajzi érvrendszert dolgoztak ki a magyar területi érdekek védelmére, az 1920-as, 1930-as években pedig jó néhány magyar geográfus állította munkásságát a területi revízió szolgálatába.

Trianon földrajzának a kutatása két egymással összefüggő vizsgálódást jelent.

Egyrészt jelenti a határmegvonás földrajzi következményeinek (kettévágott tájak-régiók, vonzáskörzetüktől elszakított városok, szétzilált térbeli gazdasági kapcsolatok, megbomlott társadalmi hálózatok) vizsgálatát, másrészt jelenti azoknak a földrajzi elméleteknek a feltárását, amelyeket a geográfusok fejlesztettek ki, hogy az új határ jogtalanságát (illetve a túloldalról szemlélve jogosságát) igazolják. Kutatásunk mindkét elemre kiterjed, és a célja az is, hogy a két világháború között széles körben ismert érveket, sztereotípiákat néhány kvantitatív alapokon nyugvó esettanulmánnyal tesztelje, elsősorban az osztrák–magyar és a csehszlovák–magyar határszakaszon.

A trianoni határok által kettévágott tájak, városi vonzáskörzetek kutatása nem előzmények nélküli a magyar földrajztudományban. A városi vonzáskörzetek lehatárolásánál legtöbbször nem áll rendelkezésre olyan adatsor, ami tételesen városokhoz sorolná be az egyes községeket, ezért a gravitációs modell alkalmazásával lehet nagyságrendileg pontos képet kapni a határmegvonás legfontosabb településhálózati hatásáról. A trianoni határ gazdasági és társadalmi hatásait jól jelzik a határtérségekben a két világháború közti demográfiai, vándorlási folyamatok. Ezt tételesen számba lehet venni az egyes határszakaszok vándorlási egyenlegének mérésével-térképezésével, illetve komplex módon a népességi súlypont elmozdulásának vizsgálatával. Az új határ a társadalom szerveződésének mikroszintjét is visszafordíthatatlanul átformálta: korábban szoros kapcsolatban élő községeket vágott el egymástól. Ennek a szintnek a vizsgálatára egy-két házassági vonzáskörzetnek az esettanulmányszerű vizsgálata lenne különösen alkalmas.

A béke-előkészítő munka során, majd a békekötést követő években született térképekről, szakmai háttéranyagokról, tudományos elemzésekről, földrajzi propagandatermékekről is sok jó elemzés készült az elmúlt évtizedekben. Kutatásunk ezeknek az elemzéseknek az eredményeit felhasználva új irányokba bővítené a földrajz szerepével kapcsolatos tudásunkat. A legismertebb földrajzi terméknek, a Carte rouge-nak nem csak a keletkezéstörténetét, szemiotikáját, háttérüzenetét szeretnénk bemutatni, hanem azt is, hogy a különböző országokban a szakmai közönség hogyan fogadta a térképet.

A Carte rouge Forrás: Wikimedia Commons

A magyar geográfusok által kidolgozott földrajzi érvrendszereket pedig megpróbáljuk ütköztetni néhány szomszédos ország geográfusainak érvelésével, arra is választ keresve, hogyan járult hozzá ezekben az országokban a földrajz az új vagy átalakult nemzeti térnek a közgondolkodásba, a nemzeti identitásba illesztéséhez, hogyan formáltak az újonnan megszerzett tájaknak új identitást.


A szerzők az MTA Lendület Trianon 100 Kutatócsoportjának tagjai.

"Utak és választások" - videó az MTA Lendület Trianon 100 kutatócsoport első szakmai rendezvényéről.

További információ

Ablonczy Balázs

MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont

Történettudományi Intézet

tudományos főmunkatárs

ablonczy.balazs@btk.mta.hu