Magyar modell az orvostudományi felfedezések gyors alkalmazására

Az orvostudományi alapkutatás végső célja minden esetben a medicina hatékonyságának növelése, vagyis a betegek gyógyításának előmozdítása. A gyakorlatban azonban sokszor évtizedek telnek el, mire egy új felfedezés megjelenik a klinikai gyakorlatban, ami gyakran emberéletekben mérhető károkat okoz. Ezen igyekszik változtatni a transzlációs medicina tudományterülete, amelynek magyar kutatói új modellt dolgoztak ki a felfedezések gyorsabb gyakorlati felhasználása érdekében, és erről nemrégiben a Nature Medicine folyóiratban számoltak be.

2021. szeptember 7.

A transzlációs medicina a tudományos eredmények és az új tudás mindennapi egészségügyi hasznosításával foglalkozik. Hegyi Péter, a Pécsi Tudományegyetem Transzlációs Medicina Intézet intézetvezető egyetemi tanára szerint

a transzlációs medicinát a GPS-hez lehet hasonlítani,

amelyben a közlekedési lehetőségeket és problémákat kutató „felfedező” komponens szorosan együttműködik az elemző egységgel, illetve a közlekedő (itt: orvos) tájékozódását segítő navigációs összetevővel.

Hegyi Péter

„Évente 1,4 millió közlemény jelenik meg a PubMed-en (az orvostudományi cikkeket gyűjtő legnagyobb adatbázisban), ami emberi ésszel kezelhetetlenül nagy mennyiség. A kutatók zömét mindig az új felfedezés foglalkoztatja, és amint ezt publikálta, máris egy újabb felfedezés felé fordul – mondja Hegyi Péter. – Vagyis elakad a felfedezés gyakorlati alkalmazása felé vezető folyamat. A GPS-analógiát folytatva mondhatjuk, hogy hiányzik a térképrajzolói lépés. Az orvostudományban szinte mindent kétszer kell felfedezni: először magát a jelenséget, másodszor pedig ennek klinikai alkalmazását. A két lépés nincs összekötve.”

Vagyis a transzlációs medicina újszerűsége abban áll, hogy e folyamat benne nem szakad meg, hanem körfolyamattá válik. A magyar kutatók modelljében szereplő transzlációsmedicina-kör lépéseiben, amikor a betegellátás során felmerül egy pillanatnyilag megválaszolhatatlan kérdés, azt azonnal a tudományos aktivitás követi. Ezután következik a tudás összefoglalása, amikor a kutatók összegzik az új, bizonyított ismereteket, majd a kommunikáció, amelynek révén az összes résztvevő (az orvosok, a betegek, a döntéshozók) értesülhet az új, és a klinikai gyakorlatra azonnal hatást gyakorló ismeretekről. Ezzel bezárult a kör, hiszen visszatértünk a betegellátáshoz.

Elakadás minden szinten

Az utóbbi évtizedekben egyre fokozódott az alapkutatást végző tudósokra nehezedő nyomás, hogy jelöljék ki azt az utat, amelyet követve a felfedezéseik majd a közösség javát fogják szolgálni. Ma már a legtöbb kutatói pályázat kötelezően tartalmaz a leendő felfedezések hasznosulásáról szóló bekezdéseket is. Hegyi Péter szerint azonban ez a néhány mondat nem biztosítja, hogy a hasznosulási folyamat ténylegesen végbe menjen a gyakorlatban is. A valóságban az alapkutatási eredmények nagy része nem hasznosul a gyakorlatban, a kutató szerint még azok sem, amelyek eredeti célkitűzése alapján ez egyértelmű lenne.

Jó példa erre a enyhe biliáris hasnyálmirigy-gyulladás. A kutatási eredmények szerint egyértelműen akkor várható a legkedvezőbb kimenetel, ha a beteg epehólyagját még az első kórházban töltött napokban eltávolítják. Ez a tudás már 2013 óta rendelkezésre áll, a kórházak nagy többsége azonban mind a mai napig nem alkalmazza ezt az információt, és a betegeknek akár hónapokat is várniuk kell, mire kiveszik az epehólyagjukat. Pedig itt ugyanannak a beavatkozásnak az időzítéséről van szó, így többletköltséget sem feltétlenül jelentene.

„Az információ nem jutott vissza a betegellátásba, vagy az orvosok, illetve a döntéshozók nem értik ennek jelentőségét, ezért nem történt meg a protokollok és a finanszírozási keretek egyértelmű módosítása – mondja Hegyi Péter. – A hasnyálmirigy-gyulladás kezelése jó példa arra, hogy rendelkezésünkre áll az információ, aminek révén sok egészségügyi költség megtakarítható lenne, és sok beteg életminőségén javíthatnánk (a vele járó kiesett munkaórák megtakarításával együtt), mégsem használjuk. Ennek oka főként a transzlációsmedicina-körfolyamat kommunikációs lépésének fejletlensége.”

Az új egészségügyi tudás nagy részének felhasználása a kutató szerint egyedül az orvos döntésétől függ. Az új gyógyszerek alkalmazása természetesen a gyógyszerhatóság engedélyéhez kötött. De sok egyéb információ, amely alapvetően változtathatja meg a terápia kimenetelét (például a műtét időzítése az előbbi példában), a kezelőorvos egyéni megítélésétől függően azonnal alkalmazható lenne a gyógyító gyakorlatban. De nem csak az orvosok érdeklődési hiánya okozza a tudás lassú leszűrődését a betegellátásba. Hegyi Péter szerint a folyamat minden szintjén vannak elakadások, melyek hatása halmozódik, és ez végeredményben már megengedhetetlen késedelmet okoz. Rendszerint például nem történik meg a betegellátás során gyűjtött információk összesített értékelése. Ahol viszont kutatási célú betegregiszterek és ezekre épülő klinikai vizsgálatok működnek, ott egyértelműen javul a betegellátás minősége is.

Orvoslás és kutatás: még klasszikus a felfogás

„A tudományos kutatás valós időben is javíthatja a betegellátást. Régen azt mondták, hogy ‘Today’s science is tomorrow’s medicine’ (vagyis a ma tudománya a holnap orvoslása), de ez mára megváltozott: a ma tudománya már a ma orvoslását jelenti – érvel Hegyi Péter. – A transzlációs medicina révén olyannyira le lehet rövidíteni az új tudás visszaforgatását a klinikai gyakorlatba, hogy már az adatgyűjtés pillanatában befolyásolhatjuk a döntéshozatalt.”

A klasszikus felfogás szerint a tudomány élesen elkülönül a betegellátástól, ami minden szinten, a fenntartó struktúrától kezdve a működtetői szervezetekig megnyilvánul. Az orvosegyetemeken a legtöbb hallgatónak döntenie kell, hogy a kutatás vagy a betegellátás felé indul el, és e két terület között nagyon nehézkes az átjárás. A kutatás és az orvoslás együttes végzése nem megoldhatatlan, de rendszerszinten kevés az ezt segítő mechanizmus (kivételként említhető, hogy az orvosi PhD-képzés 12-18 hónappal csökkentheti a szakképzés időtartamát).

Hegyi Péter véleménye szerint az orvosképzésből hiányoznak a tudományos kutatási módszerek, és emiatt sok orvos nem tudja, hogy hol keresse az új eredményeket, illetve azokat nem képes megfelelő módon értelmezni, nem tudja a „zajból” kiszűrni a számára valóban releváns információt. Ebben hozhat előrelépést, hogy a Semmelweis Egyetemen néhány hónapja megalakult a Transzlációs Medicina Központ, mely szeptembertől hibrid módszerrel (egyidejű szak- és tudományos képzés) oktatja majd a fiatal orvosokat.

A kutatók az elmúlt években a betegellátás-tudomány-tudásösszegzés-kommunikáció alkotta modelljüket a gyakorlatban is tesztelték.

Az orvosi szakképzésben résztvevőket képzeni kezdték a felfedező tudományos módszerekre, a kutatói doktoranduszok pedig az orvosi szakképzés egyes elemeit sajátították el. A Pécsi Tudományegyetemen létrehoztak egy nyolcágyas kísérleti hasnyálmirigy-gyulladási osztályt, az itt folytatott betegellátásban pedig sokkal hangsúlyosabban jelent meg a tudomány. A rendszerben keletkező minden adatot azonnal feldolgoztak, aminek hatására megsokszorozódott az intézet tudományos publikációinak száma.

„A tudományos aktivitás fejlesztésén túl betegklubokat hoztunk létre, és elkezdtük a betegek oktatását is. A Covid-járvány kezdetekor ezt a tudást a lakosság koronavírusról szóló oktatására használtuk fel – mondja Hegyi Péter. – Összehasonlítva más intézmények hasonló osztályainak adataival, nálunk két nappal csökkent a betegek átlagos bennfekvési ideje, az antibiotikumfogyás nagyjából a felére esett vissza, és 25 százalékkal csökkentek a költségek. Már a tudományos aktivitás idején észlelhető volt a betegellátásban jelentkező haszon, hiszen a rendszerben részt vevő partnerek, az orvosok, a nővérek megértették ennek fontosságát.”

Hegyi Péter és kutatótársainak cikke a Nature Medicine-ben itt olvasható.