Legendák és valóság: Zrínyi Miklós és Szulejmán halála

Komoly gondban van az a tanár, aki pontos választ kíván adni a diákok azon kérdésére, hogy vajon mi történt a szigetvári ostrom utolsó napjaiban, mikor és hogyan halt meg a vár élén álló Zrínyi Miklós és az Oszmán Birodalmat évtizedekig szilárdan irányító I. Szulejmán szultán. Elég a történelmi festményeket végignézni, és eluralkodik rajtunk a kétely. Zrínyi vajon vakító napsütésben, fehér lovon rontott ki a szigeti belső várat övező vizesárok feletti hídon, miként azt Peter Krafft monumentális festménye ábrázolja, vagy Benczúrnak hisszük el, hogy az aggastyánként visszatekintő kapitány apokaliptikus félhomályban tüzelte gyalogosan megmaradt övéit a törmelékhegyeken állva, a túlvilág világossága felé törve?

Johann Peter Krafft: Zrinyi kirohanása Forrás: szepmuveszeti.hu

Esetleg Csontváry groteszkbe hajló képe az etalon, amelyen „a szigetvári hős egy parasztbarokk kúria előtt álldogál kényelmes testtartásban, csípőre tett kézzel, egymagában. Másik karja előrenyújtva, hihetnők, amerre a pogányt sejti, markában kurta pengéjű szablya, ám e szabja inkább tőr, sőt még inkább papírvágó kés, annál is inkább, mert ha figyelmesen vesszük, egy papírfecnit látunk a hegyére tűzve, ami ugyanúgy lehet a megboldogult Szulejmán utolsó ultimátuma, mint a mennyország térképe, és a kés nem is a törökre, hanem egy gondosan ápolt egzotikus növényre mutat az udvar közepén.”

Csontváry Kosztka Tivadar: Zrínyi kirohanása Forrás: www.hung-art.hu

Gondolhatnánk, hogy a művészi szabadság bánt ilyen nagyvonalúan a hősi kitörés ábrázolásával, ám a korabeli források és az ebből táplálkozó szakirodalom korántsem egyöntetű a kérdésben. Nem véletlenül, hiszen szemtanúnak csupán Zrínyi apródja, Ferenac Črnko, magyarul Cserenkó Ferenc számított, ám tőle sem tagadható meg a tévedés joga, hiszen az utolsó órák kaotikus forgatagában nem valószínű, hogy hidegvérű krónikásként az események lehető legpontosabb memorizálására törekedett, inkább minden idegszálával a rá váró borzalmakra próbált felkészülni. Másrészt műve nem azonnal készült el, és nem dokumentarista pontosságra törekedett – bár rendkívül részletes és adatgazdag –, hanem elsősorban a védőknek kívánt emléket állítani, és ez önkéntelenül a múlt szelekciójával járt együtt.

Az ostrom óta eltelt 450 évben a Zrínyi-kultusz felívelésével egyenes arányban romlott a témával foglalkozó szakirodalom pontossága, és mára már mind több dátum forog közkézen a vár elestével, valamint Zrínyi és Szulejmán halálával kapcsolatban. E művekben 1566. szeptember 6., 7. és 8. egyaránt megtalálható, amivel nem lenne semmi baj, hiszen a korból több más jeles esemény idejét sem ismerjük pontosan. Azonban itt nem ez a helyzet, hiszen legfontosabb forrásaink helyesen rögzítették a kirohanás napját, azonban az idő folyamán ez a naptárszámítási változások, fordítási, valamint rekonstrukciós problémák miatt eltorzult, az internet robbanásszerű terjedése óta pedig mintegy evolúciós törvényként különösen a hibás dátumok tettek szert túlsúlyra.

Ezért érdemes rendet tenni a kérdésben és a korabeli keresztény és oszmán források alapján rekonstruálni az eseményeket.

Fontos megemlíteni, hogy A Történelmi Szemle legújabb számában megjelent tanulmányok összefoglalói ezen írásban csak a halál dátumával, módjával és helyszínével foglalkozunk, így a dolgozatnak nem tárgya a historiográfia és a szöveghagyományozás aprólékos vizsgálata, sem Zrínyi motivációjának kérdése.

Beszámolók, hírek, híresztelések

Szigetvár 1566. évi ostroma már a kortársak szemében is jelképes jelentőségű volt, így élénk érdeklődés övezte Magyarországon, a Habsburg Monarchia országaiban és Itáliában is. A német nyelvű röplapok sokasága mellett magyar nyelvű históriás ének, túlélők jelentései, humanista elégiák és prózák, valamint történetírói igénnyel készült művek is foglalkoztak az eseményekkel.

Zrínyi Miklós (Zund Mátyás egykorú rézmetszete) Forrás: keptar.oszk.hu

Zrínyi halálának legfontosabb forrása a kirohanást túlélő szemtanú, Cserenkó Ferenc műve. Az utolsó napokról szóló legfrissebb beszámolók pedig kétségkívül az ostromgyűrűn átcsúszó hírvivők, kémek híradásai és a Győr alatti keresztény táborban szájról szájra terjedő hírek, függetlenül azok valóságtartalmától.

A győri táborban szeptember 11-én értesülhettek először Sziget elestéről, és a források tanúsága szerint innen terjedt tovább a hír nyugat felé. Bár a halál mikéntjéről több verzió is élt, Miksa császár szeptember 21-én Ágost szász választófejedelemnek írt levele bizonyítja, hogy a tragédia pontos napjával ekkor már tisztában volt az udvar. A különböző hírek sajátos egyvelegét kínálja „Chantone” spanyol követ beszámolója II. Fülöpnek. Szerinte Zrínyi egyedül maradt, egy ajtónyílásban húzta meg magát, ahol a szultán megpróbálta rávenni a megadásra. Miután Zrínyi hajthatatlannak bizonyult, egy janicsár először megsebesítette, majd két újabb lövéssel végzett vele. Ezután a szultán elé vitték, aki e szavakkal fogadta: „Horvát, horvát, sokszor kértelek, hogy add fel a várat, s te vonakodtál, íme, most fejeddel együtt átadtad.”

Mindez arra bizonyíték, hogy már a kezdet kezdetén több legendás történet lábra kapott Zrínyi haláláról, s ezek a hivatalos levelezés révén terjedtek el.

A politikusi levelezésekkel rokon vonásokat mutatnak a nagyközönségnek szóló nyomtatott újságok, amelyek ugyanúgy a konkrét hírek és a bizonytalan híresztelések különös elegyéből álló ismereteket közöltek. A kirohanás eseményeiről új fejezetet nyitott a szemtanú Cserenkó Ferenc ostrombeszámolójának Budina Sámuel által lefordított műve, valamint az ebből (is) táplálkozó történetírók: Forgách Ferenc, Kovacsóczy Farkas és Istvánffy Miklós alkotásai. A dátum deformálódásának egyik első jele az a Budina munkájából német nyelvre átültetett beszámoló, amelyben a kirohanás napjaként szeptember 8-át adja meg az ismeretlen szerző.

A kirohanás

Cserenkótól és Budinától az alábbiakat tudjuk meg a halál körülményeiről. Szeptember 7-én reggel hat óra körül (Septembris die septima, hoc est vesperi D. Mariae Virginis festo, et ipso mane circa horam sextam) a törökök felgyújtották a belső várat, és megkezdődött a roham. Zrínyi ezután kezdett a halálra készülődni, átöltözött, elmondta katonái előtt a beszédét, majd megtörtént a kirohanás. A szemtanú leírása szerint egy ágyút sütöttek el a kapu torkából, majd Zrínyi vitézei élén az apjától örökölt szablyával és egy kerek pajzzsal a hídra rohant, ahol összecsaptak a törökökkel (ibidem in ipso ponte, cum Turcis conflixerant). A janicsárok három helyen is eltalálták, a fejlövéstől azonnal összeesett (tribus in locis globa percusserunt; ubi etiam ex eo ictu, quem capite excepit, prolapsis in terram concidit), katonái pedig a túlerő elől visszahúzódtak a várba, míg a tetem a kapu előtt maradt. A kitörésre tehát 7-én délelőtt került sor. Budina szövegének fontos többlete, hogy csak nála olvasható az a rész, hogy a janicsáraga vágta le a halott Zrínyi fejét, amelyet szeptember 8-án tűztek lándzsára a császári sátortól nem messze. Cserenkó szövegéből mindez hiányzik, miképp az ehhez köthető csodás időjárási jelenségek is, így ezeket Budina más forrásból illesztette az elbeszélés végére. Így a szeptember 8-ai dátum elterjedésében elsősorban őt terheli a felelősség, hiszen neki köszönhetően idővel mind többen tették erre a napra a vár elestét.

Budina leírása kanonizálta Zrínyi halának eseménysorát.

Ettől csak abban az esetben tértek el a közvetlen utódok, ha más forrásokból, személyes emlékezésekből néhány részkérdésről eltérő adatokhoz jutottak.

Szép küzdelem, tisztes halál

Az ostrommal foglalkozó kortárs történeti munkák közül kiemelkedő jelentőségű a humanista Forgách Ferenc váradi püspök röviden csak Emlékirat Magyarország állapotáról címen emlegetett művéből az ostrom utolsó pillanatairól megtudjuk, hogy „végül szeptember hetedikén, mindent előkészítvén, gyújtólövedékekkel árasztották el a közeli tetőket, felhágtak a falakra és mindenütt harcoltak. A mieink a legvégén a fegyverek és a láng nyomására annyira összeszorultak, hogy elhatározták: kitárják a kaput, kirohannak a külső várba és ott körbe tömörülve harcolnak, hogy a szép küzdelmet tisztes halállal fejezzék be.” Az ellenség ekkor már elözönlötte a hidat és az udvart, így a kapuban elsütött ágyú komoly pusztítást okoz. „Végül Zrínyi, miközben katonáival együtt kirohanni készült, hogy harcolva rettenetes látványosságul szolgáljon, a hídon belül két puskagolyótól is találva esett el…” Forgách hitelt adott annak a feltételezésnek, hogy Zrínyi tudatosan robbantotta fel a tornyot, és nem véletlenül történt a detonáció a fosztogatás idején.

Szigetvár látképe (korabeli metszet) Forrás: keptar.oszk.hu

A Zrínyi-képre természetesen Istvánffy Miklós, a „Magyar Livius” gyakorolta a legnagyobb hatást. A baranyai származású humanista főúr személyesen is megfordult a várban, ismerte Zrínyit, egyik rokona pedig itt esett el a kitörés során. A személyes érintettség okán alaposan körüljárta a témát, és rendkívül részletesen írta le az utolsó pillanatokat. Az eddig említettekhez képest a legnagyobb újdonság, hogy ő már szeptember 8-ra tette a vár elestét. Aznap a janicsárok cserépbombákkal felgyújtották a belső vár több épületét, majd rohamra gyülekeztek a török katonák. Zrínyi ekkor öltözött át és tartotta meg az ultima oratiót. Ezek után került sor a kapu kinyitására, egy ágyú elsütésére, majd a végső rohamra. Istvánffy nem említi a halál helyét, csupán annyit tudunk, hogy először az oldalát találják el, ám ekkor még buzdítja övéit, majd egy fejlövés végez vele. Minden bizonnyal Alapi Gáspártól maradt fenn annak emléke, ahogy a holttestet a janicsárok kifosztották, és hogy kevésen múlt, hogy holtában nem csonkították meg a csuklóján levő arany karperecekért. A harc végeztével Ali janicsáraga vágatta le a fejét, és ő szerezte meg Zrínyi egyéb javait is, míg a maradványokat a bán egykori foglya, Vilics Musztafa temettette el.

Ismeretlen nyughely

A keresztény forrásokból megállapítható, hogy Zrínyi Miklós 1566. szeptember 7-én dél körül, gyalogosan harcolva esett el a belső vár kapuja előtt. Halálát két vagy három puskalövés okozta, amelyből az egyik halálos fejlövés volt. Ezek után került sor a holttest kirablására és a fej leválasztására. A belső vár és a külső vár közötti hídról nem tudjuk, hogy felvonóhíd lett volna, a források ezt nem említik, az ábrázolások alapján inkább ennek ellenkezője valószínű. A várárokban normális esetben az Almás-patak vize hömpölygött, most azonban valószínűleg jobbára iszap volt benne, és az ostromlók szeptember 5–6-án a medrét megpróbálták feltölteni.

Sajnos nem tudjuk, hol nyugszanak Zrínyi maradványai

Sajnos nem tudjuk, hol nyugszanak Zrínyi maradványai, de az bizonyos, hogy nem vetették tűzre, miképp az a győri táborban felröppent. Ezt megerősíti Szokollu Musztafa november 1-jén kelt levele, amelyben a budai pasa azt írta Miksának, hogy „tisztességet tettem nekie; testét is eltemettettem, kár volna olyan vitézlő úrnak testét, hogy az madarak ennék”. A lehetséges helyszínek között szerepelhet egy tömegsír, bár ez a legkevésbé valószínű, valamint szóba jöhet egy különálló maradvány a halálesethez közel, esetleg a vártól délnyugatra levő, úgynevezett katonatemetőben.

Eltitkolt vég

Az, hogy Szigetvár elestének dátuma bizonytalanná vált, valójában a Szulejmán szultán halála körüli bonyodalomnak köszönhető. A kitörésről szóló korai történetekben rendre szerepelt a szultán, de arról, hogy már az ostrom alatt elhunyt, csak hónapokkal később szerzett tudomást a nyugati közvélemény.

II. Szulejmán szultán (Agostino de Musi metszete) Forrás: keptar.oszk.hu

A győri táborban nem rendelkeztek érdemi információval az oszmán táborról. Emiatt a hadvezetés azzal számolt, hogy a szultán folytatja a hadjáratot, sőt esetleg itt is telel a hadseregével. Forgách elbeszélése szerint „mi szentül hittük, hogy Tokaj elveszett, mert Szulejmán haláláról sem akkor, de jó ideig még ezután sem hallottunk semmi bizonyosat, sőt inkább arra gondoltunk, hogy Budánál hidat vertek a Dunán; az ottani lakosztályokat és istállókat is berendezték Szulejmán számára, mert azt beszélték, hogy Budán fogja tölteni a telet”. Forgách és sokan mások nem véletlenül hitték ezt; Szokollu Mehmed nagyvezír folyamatosan terjesztette azt az álhírt, hogy a szultán a vár rendbehozatala és a környékbeli várak meghódítása után Budára vonul telelni, ahonnan a következő évben a Habsburg király ellen indul.

Gondoskodott róla, hogy ezek a hírek a magyar táborba és az oszmán katonákhoz egyaránt eljussanak.

Sírkápolna a dombon

Szulejmán halálának legvalószínűbb dátumát és körülményeit a török krónikák segítségével tisztázhatjuk. A szultán halálától az új szultán, II. Szelim trónra lépéséig történt eseményekről hivatalos iratok nem szólnak, de számos krónika foglalkozik velük több-kevesebb részletességgel. Nézetünk szerint a szultán és Zrínyi halálának 450. évfordulóján érdemes (újra) leszögezni, hogy a leginkább hitelt érdemlő források alapján Szulejmán szultán halála szeptember 7-én kora hajnalban, egy és két óra között, Zrínyi Miklósé pedig 7-én déltájban következhetett be.

A turbéki szőlőhegyen feltárt épület maradványai Fotó: Kitanics Máté

Ha már igyekeztünk Zrínyi halálozási helyét tisztázni, befejezésül röviden kitérünk Szulejmán elhalálozási helyének kérdésére is. Bár ezzel kapcsolatban még a közelmúltban is komoly bizonytalanságok voltak, egy komplex Fodor Pálnak az MTA 187. közgyűléséhez kapcsolódó régészeti konferencián megtartott előadása a szigetvári ásatásokrólszigetvári kutatási program eddigi eredményeinek köszönhetően ma már könnyű helyzetben vagyunk. Oszmán-török forrásokból régóta tudtuk, hogy Szulejmán ott halt meg, ott temették el ideiglenesen (42 napra) és ott emeltek később emlékére sírkápolnát, ahol az ostrom idején díszes sátorkomplexuma (az otağ-i hümayun) állt. Bár az említett keresztény források ezt a helyet egyértelműen a semléki/szemlőhegyi/zsibóti dombra tették, utóbb még két másik helyszín (az Almás-patak mente, illetve a mai turbéki templom) is szóba jött a szultán táborhelyeként.

A turbéki szőlőhegyen folytatott tavalyi és idei régészeti ásatások azonban felszínre hozták az egykori sírkápolna (türbe) és a mellette álló egyéb épületek maradványait.

Ami egyértelműen bizonyítja, hogy valóban a Szigetvártól 4,2 kilométer távolságban fekvő zsibóti dombon állt a szultáni emléktürbe, következésképpen a szultáni sátor is 1566-ban, amelyben az oszmán uralkodó szeptember 7-én kora hajnalban – Istvánffy Miklós tudomása szerint „betegségtől s vénségtől is megnehezedvén, s megveszett első szárcsontjának fájdalmához hasa folyása is rája érkezvén” – elhunyt, és amely alatt a korabeli hiedelmek szerint az uralkodó belső szerveit is eltemették.