A tudománydiplomácia hírei
-
Újabb magyar kutatók az EASAC munkacsoportjaiban
Az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC) május 10. és 11. között Dublinban, a Királyi Ír Akadémián tartott tudományos tanácskozást, amelyen Pálinkás József, az MTA elnöke képviselte hazánkat. Idén két, újonnan alakuló EASAC-munkacsoport is magyar kutatót választott a tagjai sorába.
Mintegy 3,7 millió eurós támogatással az MTA KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézet vezette konzorcium dolgozza ki az ITER fúziós reaktor egyes diagnosztikai szolgáltatásait.
Az ITER (Nemzetközi Kísérleti Termonukleáris Reaktor) egy nemzetközi tokamak (a magas hőmérsékletű plazma tárolására szolgáló berendezés), amely nemzetközi együttműködésben a franciaországi Caradache-ban épül.
"A magyarországi fúziós kutatásokat az MTA KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézet irányításával a Magyar Euratom Fúziós Szövetség (MEFSZ) koordinálja, amelynek négy akadémiai kutatóintézet mellett két egyetem is tagja. Tízéves fennállása alatt a szövetség számos fúziós projektben vett részt. Bebizonyította, hogy a fúziós kutatásokban hazánk tudományos és műszaki-technikai bázisa mind szaktudását, mind kompetenciáját tekintve összeurópai szinten is versenyképes" - emeli ki az MTA honlapja.
A magyar konzorcium most elnyerte az ITER Tokamak Services for Diagnostics témájában kiírt partnerségi keretmegállapodást, amely a MEFSZ eddigi legnagyobb sikerének tekinthető. A megállapodás értelmében a konzorcium a következő négy évben mintegy 900 ezer euró éves támogatást kap a konzorcium.
"A magyar kutatócsoport feladata az ITER vákuumkamrán és kriosztáton belüli kábelezés, a vákuumátmenetek és -kontaktusok teljes tervezése, technológiai fejlesztése, valamint a prototípus tesztelése, amely a rendkívüli körülmények miatt igen nagy kihívást jelent" - mutat rá a Magyar Tudományos Akadémia honlapja.
Eseménynaptár
Az MTA a sajtóban
-
Ökológiai szentélyek
Élet és Tudomány -
Agyban nagyok
Magyar Demokrata -
A Sztakipédia a Word Wide Web 2012 konferencián
MTI -
Magyar ajándék a világnak
Heti Válasz -
Gerincsérülések gyógyítására alkalmazhatók a fogbél őssejtjei
sote.hu