Nemzetközi kapcsolatok

World Science Forum

Az MTA a World Science Forum szervezőjeként támogatja a tudomány, a politikai, a gazdaság és társadalom döntéshozó képviselőinek összefogását az emberiség jövőjét érintő világméretű kihívások megoldásában.

A Magyar Tudományos Akadémia 2015. november 4-7. között ismét Budapesten rendezte meg a tudománydiplomácia egyik legrangosabb világrendezvényét, a World Science Forumot, magyar nevén a Tudomány Világfórumát. Az esemény szervezésében együttműködő partnereink a világ legbefolyásosabb nemzetközi tudományos szervezetei, köztük az UNESCO, az International Council for Science (ICSU) és az American Association for the Advancement of Science (AAAS) voltak.

A világtalálkozó kiemelkedő lehetőséget adott az MTA és a magyar tudományosság számára, hogy több mint száz ország kiemelkedő tudósát, tudománypolitikai szakemberét, szakpolitikai és vállalati döntéshozóit, valamint a nemzetközi tudományos sajtó vezető képviselőit vendégül látva erősítse a magyar tudományról és Magyarországról kialakítandó pozitív képet.

A WSF irányító testülete az előadások fő témáinak megválasztásával két fő kérdésre fókuszálva kívánt hozzájárulni a tudomány, a politika és a társadalom közös célkitűzéseinek megvalósításához. 2015-ben ezen elv mentén folytattuk az előző fórum alkalmával Brazíliában megkezdett párbeszédet a globális fenntarthatóságról, és bemutattuk, hogyan teremt új lehetőségeket a tudomány az ENSZ 2015. utáni fenntarthatósági programjának (Post 2015 Development Agenda) megvalósításához. Ez a téma különösen aktuális a 2015. szeptemberi fenntarthatósági és a decemberi párizsi klímaváltozással foglalkozó ENSZ csúcsértekezletek fényében. A világfórum küldetését szem előtt tartva felhívtuk a figyelmet a tudomány iránti politikai és közbizalom fontosságára, és a tudományos tényekre és eredményekre tekintettel levő politikai döntéshozatal jelentőségére is.

A Fórum közel 50 országból érkező előadói Nobel-díjas tudósok, az ENSZ és számos tudományos világszervezet vezető tisztségviselői, kormányzati tudományos tanácsadók, véleményformáló kutatók, tudománypolitikai döntéshozók és kutatás-fejlesztésben vezető vállalatok képviselői voltak. A szekciókat többek között a BBC, a Financial Times, a Nature, illetve a Lancet főszerkesztői, rovatszerkesztői moderálták. A több mint 100 országból érkező résztvevők a tudományos trendek világszintű formálói, a tudománydiplomácia jelentős szereplői, illetve a globális szaksajtó neves munkatársai.

További információt a WSF honlapján olvashat.