Az MTA hírei | MTA

Demény Pál kapta a Magyar Szent István Rendet, akadémikusok és MTA doktorai az állami kitüntetettek között 2018. augusztus 20. alkalmából Demény Pál kapta a Magyar Szent István Rendet, akadémikusok és MTA doktorai az állami kitüntetettek között 2018. augusztus 20. alkalmából

Demény Pál kapta a Magyar Szent István Rendet, akadémikusok és MTA doktorai az állami kitüntetettek között 2018. augusztus 20. alkalmából

A legmagasabb rangú állami elismerést Áder Jánostól vehette át a nemzetközi hírű demográfus, közgazdász, az MTA külső tagja. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter pedig állami kitüntetéseket adott át a Pesti Vigadóban az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából.

A CERN díját nyerte el az MTA Wigner FK fiatal kutatója A CERN díját nyerte el az MTA Wigner FK fiatal kutatója

A CERN díját nyerte el az MTA Wigner FK fiatal kutatója

Varga-Kőfaragó Mónika, az Akadémia Wigner Fizikai Kutatóközpontjának munkatársa nyerte el az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet elismerését az ALICE kísérleti együttműködés keretein belül írt doktori értekezéséért. A díjat idén 97 pályázatból csupán három fiatalnak ítélték oda.

A Magyar Tudományos Akadémia Elnökségének határozata az Innovációs és Technológiai Minisztériummal való további egyeztetésről A Magyar Tudományos Akadémia Elnökségének határozata az Innovációs és Technológiai Minisztériummal való további egyeztetésről

A Magyar Tudományos Akadémia Elnökségének határozata az Innovációs és Technológiai Minisztériummal való további egyeztetésről

2018. július 25-én ülésezett a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Elnöksége. Az Elnökség két közgyűlés között az MTA legfőbb döntéshozó szerve. Az ülésre meghívást kaptak az MTA kutatóközpontjainak és önálló kutatóintézeteinek vezetői is. Az Elnökség elfogadta az MTA elnökének határozati javaslatát. Az Elnökség határozatát az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük.

Kormányzati szakpolitikához kapcsolódó kutatások az Akadémián Kormányzati szakpolitikához kapcsolódó kutatások az Akadémián

Kormányzati szakpolitikához kapcsolódó kutatások az Akadémián

Foglalkoztatáspolitika, oktatáspolitika, családpolitika, klímapolitika, innovációpolitika – ízelítőül néhány. az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontban folyó, szakpolitikai szempontból releváns kutatási területek közül. A kutatóközpont összeállításából az is kiderül, hogy számos olyan kutatási terület van ahol, az MTA KRTK nem csupán Magyarországon, de Európában is egyedülálló kutatási kapacitásokat épített ki.

Tévedés, hogy jobb fával fűteni, mint szénnel – az EASAC szerint át kellene gondolni Európa megújulóenergia-politikáját Tévedés, hogy jobb fával fűteni, mint szénnel – az EASAC szerint át kellene gondolni Európa megújulóenergia-politikáját

Tévedés, hogy jobb fával fűteni, mint szénnel – az EASAC szerint át kellene gondolni Európa megújulóenergia-politikáját

Ha eseti elbírálás nélkül fára, biomasszára cseréljük a szenet, a kőolajat és a földgázt, azzal tovább növeljük a légkörbe kerülő szén-dioxid mennyiségét, és veszélyeztetjük a párizsi klímaegyezmény sikerét – figyelmezteti az Európai Unió tagállamait új szakértői véleményében az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete, az EASAC.

  • 463 találat
  • További