Mértékadó kutatóját vesztette el a magyar bölcsészettudomány

Életének 74. évében elhunyt Szegedy-Maszák Mihály irodalomtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Az összehasonlító irodalomtudomány, a fordításelmélet és a magyar irodalom 19. századtól napjainkig tartó időszakának neves kutatójára Dobos István, az MTA doktora emlékezik.

2016. július 26. Dobos István

Szegedy-Maszák Mihály Nándorfi Máté / MTI

Életének 74. évében elhunyt Szegedy-Maszák Mihály az Eötvös Loránd Tudományegyetem és az Indiana Egyetem (USA) emeritus professzora, a Magyar Tudományos Akadémia, az Academia Europaea (London), a Nemzetközi Összehasonlító Irodalomtudományi és a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság tagja, Széchenyi-díjas, nemzetközi rangú tudós.

A gyász óráiban pontosan felmérhetetlen, mekkora veszteség érte a magyar tudományt, de az bizonyos, hogy Szegedy-Maszák Mihály páratlanul kiterjedt, roppant nagy időtávlatot átfogó, s több tudományterületet felölelő életműve korszakos jelentőségű. Kezdeményező erejű irodalomtörténeti monográfiáival, elméleti-módszertani tanulmányaival és tankönyveivel kivételes hatást gyakorolt az utóbbi fél évszázad magyar irodalomértésére. A politikai rendszerváltozást jóval megelőzve élen járt a jelentésszűkítő ideologikus irodalomfelfogás leépítésében, a kikényszerített hivatalos irodalmi kánonok átértékelésében és az addig méltatlanul háttérbe szorított írók, Kemény Zsigmond, Kosztolányi Dezső, Márai Sándor, Ottlik Géza elfogadtatásában.

Nemcsak egy, hanem legalább két jelentős szemléleti fordulatnak volt a legerőteljesebb ösztönzője a magyar irodalomtudományban. Először a hetvenes években korszerűnek számító, szövegközpontú irányzatok eredményeinek továbbgondolásával vált irányadóvá, majd a „nyelvi fordulat” utáni olvasásmódok meghonosításával s a hermeneutikai megközelítés elterjedésének az elősegítésével.

Szegedy-Maszák Mihály meghatározó tudománytörténeti szerepe azért kivételes, mert azt csakis szellemi teljesítményének a súlyával töltötte be. Bátor és következetes szakmai elkötelezettségével hatékonyan ellensúlyozta az örök realizmus és a művészi visszatükrözés gondolatának az egyoldalúságait. Elméleti munkásságából kiemelhető a modern retorika meghonosítása, a prózapoétika területén pedig az alaktannak, tehát az elbeszélés szerkezeti összetevőinek és a hatástörténetnek az összekapcsolása.

Rendkívül széles látókörrel, roppant tárgyismerettel s alkotó módon elsajátított tudással rendelkezett, de egyedülálló volt műveltségének a szerkezete is, amelyet magyar művek ismeretlen szövegkörnyezetének a feltárásával és szokatlan, meglepően új értelmezői távlatok bekapcsolásával kamatoztatott utánozhatatlan eredetiséggel. Szegedy-Maszák Mihály a jelentésteremtő nyelv poétikáját nemcsak magyar, de angol, francia és német nyelvű művek olvasási tapasztalatára alapozva dolgozta ki. Kivételesen ritka, hogy irodalmárként értően tudott nyilatkozni zenei kérdésekről, emellett otthonos volt a képzőművészet, a bölcselet s a hittudomány világában. Naprakész elméleti-módszertani tájékozottsága mély történelmi emlékezettel párosult. Szegedy-Maszák Mihály egyaránt jelentőset, maradandót alkotott az összehasonlító irodalomtudomány, a fordításelmélet, az eszmetörténet, a 19. és 20. századi magyar és angol regénytörténet, valamint a klasszikus szövegek kritikai kiadásának területén. Tizenhét magyar, egy angol nyelvű kötete s több társszerzős könyve jelent meg.

Értékőrző irodalmár volt, aki ugyanakkor különleges szellemi nyitottsággal vállalkozott a magyar és az európai kultúra kimagasló alkotásainak az összehasonlító elemzésére. Nagyon sokat tett azért a tudomány nemzetközi színterein, hogy irodalmunk és a magyar műveltség hozzáférhetőbbé váljon, és megnyíljon a külföldi közönség számára. Az irodalomtörténetet nem lezárt egységnek gondolta, hanem folyamatnak, amelybe az értelmező a maga korának hatásösszefüggései által meghatározva lép be. Tőle tanulhattuk, hogy a klasszikus szövegek értelmezésének megújítása a hagyomány továbbadásának záloga.

Fontosnak tartotta, hogy a kutató örök feladatának tekintse tudományos eszközkészletének folyamatos ellenőrzését és bővítését. Nyelvteremtő irodalmár volt. Tárgyszerű értekező beszédmódja kivételesen gazdag a feltételesség árnyalatainak kifejezésében. Mindig helyet hagyott a sajátjától eltérő vélemények megfogalmazásának. A legkiélezettebb helyzetekben is udvarias volt: számára a másik álláspontot képviselő méltóságának a tisztelete jelentette az egyetlen követendő tudósi magatartást.

Szegedy-Maszák Mihály szellemi alkatához Kosztolányi Dezső állt a legközelebb, akinek a magyarságról vallott eszményét következetesen képviselte: a nemzetet nyelvi közösségként azonosította. Iskolateremtő munkásságának egysége és időszerűsége tette lehetővé könyveinek, tanulmányainak válogatott, rendszerezett, folyamatos újrakiadását 2007-től a Kalligram Kiadó sorozatában.

Tanítványait, fiatalabb pályatársait szellemi önállóságra nevelte. Rendkívül magas mércét állított: feltétel nélkül tisztelte a szakmai teljesítményt. Emberi nagyságáról, akik közelről láttuk betegségének az elhatalmasodását, ismételten meggyőződhettünk. Ő nyújtott nekünk vigaszt, Ő adott erőt az érte aggódóknak, olyan méltósággal tűrte a megpróbáltatásokat.

Tisztelt Tanár Úr, kedves Mihály, Isten veled!

Szegedy-Maszák Mihály 1943. június 23-án született Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem angol–magyar szakán 1966-ban szerzett tanári diplomát, majd posztgraduális tanulmányokat végzett a Cambridge-i Egyetemen.

Diplomájának megszerzése után 1981-ig az MTA Irodalomtudományi Intézetében dolgozott tudományos munkatársként, illetve főmunkatársként, majd az ELTE Művelődéstörténeti Tanszékének docense, 1990-től egyetemi tanára, 1992–94-ben a 19. századi irodalom tanszék vezetője, 1994-től a BTK Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára lett. Kutatási területe a regényelmélet, az összehasonlító irodalomtudomány és a magyar irodalom 19. századtól napjainkig tartó története volt.

Magyarországi katedrája mellett számos külföldi egyetemen is tanított vendégprofesszorként. 1978-ban az irodalomtudományok kandidátusa lett, akadémiai doktori értekezését 1989-ben védte meg. Az MTA levelező tagjává 1993-ban, rendes taggá 1998-ban választották.

Számos tanulmányutat tett Párizsban és az Egyesült Államokban, Angliában. 1984-ben, 1987-ben, majd 1988–90-ben a bloomingtoni Indiana Egyetem vendégtanára, majd tanszékvezető professzora volt. 1985-től a Hungarian Studies, 1992-től a Protestáns Szemle főszerkesztője. 1995-től az Európai Akadémia tagja. Középiskolai irodalmi tankönyvek szerzője. Főszerkesztője volt a magyar irodalom történetének többféle értelmezését összefogó háromkötetes könyvnek, A magyar irodalom történetei című műnek.

Munkásságát több kitüntetéssel is elismerték: 1994-ben elnyerte Az Év Könyve jutalmat, 2008-ban a Nemes Nagy Ágnes-esszédíjat. 1997-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével, 2003-ban Széchenyi-díjjal tüntették ki a magyar irodalomtudomány korszerű arculatát is befolyásoló, nemzetközileg elismert tudományos tevékenységéért, valamint Kemény Zsigmondról, Márai Sándorról, Ottlik Gézáról írt monográfiáiért.