RSS

A tudománydiplomácia hírei

  • A Thaiföldi Királyság nagykövetének bemutatkozó látogatása az MTA-n
    A Thaiföldi Királyság nagykövetének bemutatkozó látogatása az MTA-n

    A kutatási eredmények ipari hasznosításával kapcsolatos magyar tapasztalatokról, valamint Surapong Tovichakchaikul thai miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter magyarországi látogatásának előkészítéséről is szó volt Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és Sompong Sanguanbun, a Thaiföldi Királyság Budapestre akkreditált nagykövetének megbeszélésén.

131417
Az MTA hírei
Vissza
2013. 02. 25.

Átadták az idei Akadémiai Ifjúsági Díjakat

Tizenhárom, a Magyar Tudományos Akadémia kutatóközpontjaiban és kutatócsoportjaiban dolgozó fiatal tudós vehette át Németh Tamás főtitkártól és Csépe Valéria főtitkárhelyettestől az ifjú kutatók teljesítményét elismerő Akadémiai Ifjúsági Díjat. Köszöntőjében Németh Tamás a maradandó értékek jelentőségére és megbecsülésének fontosságára hívta fel a figyelmet.

Az Akadémiai Ifjúsági Díjat a Magyar Tudományos Akadémia a fiatal tudományos kutatók elismerése céljából hozta létre. A díj elnyerésére az adott tudományterületen kiemelkedő, egyéni vagy csoportos munkával elért eredménnyel lehetett pályázni. A pályaműveket a tudományterület illetékes szakbizottságai rangsorolták, véleményük alapján az Akadémiai Kutatóintézetek Tanácsa kialakította a díjazásra vonatkozó javaslatait, majd ezek figyelembevételével az Akadémia elnöke döntött a díjazottak személyéről.

     Németh Tamás rámutatott, hogy az elmúlt öt évben a Magyar Tudományos Akadémián bővült a tudományos teljesítmény elismerésének lehetősége. "Számos lehetőség áll nyitva a magukat megméretni szándékozók előtt" – hangsúlyozta, megemlítve a tehetséges kutatók hazahívását és itthon tartását célul kitűző Lendület programot, de példaként hozta fel azt is, hogy az Akadémiai Ifjúsági Díj korhatárát 30-ról 35 évre emelték.

     Az Akadémiai Ifjúsági Díj korábbi kitüntetettjei közül sokan elnyerték az MTA doktora címet, soraikból az MTA több levelező tagja is kikerült.

     Csépe Valéria, az MTA főtitkárhelyettese a díjazottakat köszöntve elmondta, a kitüntetettek azt képviselik, ami a tudomány lényege – az eredetiséget, az újat, a kíváncsiságot és azt a fajta kitartást, ami nélkül a tudományos pályán nem lehet boldogulni. "A kutatói pálya egy életforma – fogalmazott. – A tudóst állandóan foglalkoztatják a kísérletei, az eredményei, valamint a továbblépés lehetősége. A kutató gondolataiban ugyanis mindig előbbre jár, különösen, ha kísérletei során olyan új kérdések merülnek fel, amelyek még az eredeti problémafelvetésnél is érdekesebbek."

     Csépe Valéria örömének adott hangot, hogy az idei tizenhárom kitüntetett között öt nő is van: "Nem karriert építünk, hanem azt csináljuk, amit szeretünk. A kíváncsiságunkat elégítjük ki, de nem öncélúan, hanem a köz javára."

     A Magyar Tudományos Akadémia főtitkára a tudományos életben tevékenykedő fiatal kutatók eredményeinek elismerésére létrehozott Akadémiai Ifjúsági Díjban részesíti:

 

     A humán és társadalomtudományok területén:

     Fekete Balázst, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézet tudományos munkatársát A modern jog-összehasonlítás paradigmái című pályamunkájáért;

     Szabó András Pétert, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történelemtudományi Intézet tudományos munkatársát A szécsényi seregszék jegyzőkönyve című pályamunkájáért.


A matematikai és természettudományok területén

     Bérczi Kristófot, az MTA-ELTE Egerváry Jenő Kombinatorikus Optimalizálási Kutatócsoport tudományos segédmunkatársát Háromszögmentes részgráfok és megengedett b-matchingek című pályamunkájáért;

     Deák Andrást, az MTA Természettudományi Kutatóközpont Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézet tudományos munkatársát a „Nano-fül" - Hanghullámok érzékelése nanorészecskékkel című pályamunkájáért;

     Kurucz Zoltánt, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont Szilárdtest-fizikai és Optikai Intézet tudományos munkatársát a Kollektív kvantum memóriák: spinsokaságok a kvantuminformatikában című pályamunkájáért;

     Pál Andrást, az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Csillagászati Intézet tudományos munkatársát a Fotometriai technikák Naprendszeren kívüli bolygók megfigyelésére című pályamunkájáért;

     Renner Károlyt, az MTA Természettudományi Kutatóközpont Anyag- és Környezetkémiai Intézet tudományos munkatársát, csoportvezetőt a Mikromechanikai deformációs folyamatok polimer kompozitokban című pályamunkájáért;

     Tapasztó Leventét, az MTA Természettudományi Kutatóközpont Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézet tudományos munkatársát a Grafén atomi szerkezetének nanométeres hullámhosszú modulációja című pályamunkáért.


Az élettudományok területén

     Csölle Cecíliát, az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet tudományos segédmunkatársát a P2 receptorok részvétele a központi idegrendszer fiziológiás és kóros működésében: a neurotranszmitter-felszabadulástól a teljes genom microarray analízisig című pályamunkájáért;

     Rácz Boglárkát, az MTA Nukleáris-Mitokondriális Interakciók Kutatócsoport tudományos munkatársát, a Pécsi Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Kar Biokémiai és Orvosi Kémiai Intézet egyetemi adjunktusát A PARP1 extranukleáris hatásainak vizsgálata című pályamunkájáért;

     Somodi Imelda Rékát, az MTA Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézet tudományos munkatársát Egy özönnövény, a fehér akác (Robinia pseudacacia) automatizált térképi felismerése távérzékelt és térinformatikai adatforrások felhasználásával című pályamunkájáért;

     Somogyi Boglárkát, az MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézet tudományos munkatársát a Szikes tavaink unikális algavilága című pályamunkájáért;

      Wilhelm Imolát, az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont Biofizikai Intézet tudományos munkatársát A vér-agy gát szerepe stresszválaszokban és agyi metasztázisok kialakulásában című pályamunkájáért.

 

     Nyugdíjba vonulása alkalmából Rendkívüli Főtitkári elismerésben részesült Kallós Róbert, az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet humánpolitikai vezetője, osztályvezető az Akadémia szolgálatában végzett kiemelkedő munkájáért, a kutatóintézet humánpolitikai feladatainak több mint 25 éves, magas színvonalon való ellátásáért.