A Kodály-módszer öröksége

Kodály Zoltán koncepciója széles elméleti alapokon nyugvó, többek között a népzenei örökség megőrzését szolgáló komplex gyakorlat, amelynek létrejöttét részben a hagyományos kultúrát hordozó közösségek fölbomlása indokolta. Ugyanakkor új elemek befogadására és folytonos megújulásra képes, nyitott gondolati rendszer. Kodály Zoltán 1925-ben két évtizedes népzenekutatói tevékenység után fordult a zenepedagógia felé, tudományos és zeneszerzői munkáját is e célok szolgálatába állította. Emellett képes volt művésztársait (pl. Bartók Bélát) és a kor zenepedagógusait (pl. Ádám Jenőt) is megnyerni az ügy számára. A kodályi koncepción alapuló módszert megalkotója 1967-ben bekövetkezett halála óta is folyamatosan használják és gazdagítják.

A Kodály-módszer fő elemei és célkitűzései

Kodály Zoltán a népzenét egyfajta „zenei anyanyelvnek” tekintette. Arra törekedett, hogy a nemzeti kultúra részeként mindenki ismerje meg a zenei hagyományokat is, azok megélése pedig váljon természetessé, mindennapossá a közösségek számára. A megismerés azonban ne spontán módon, hanem szisztematikusan összeállított metódus szerint történjen.

„A zene mindenkié” elvének jegyében Kodály szerette volna módszerét a lehető legszélesebb körben elérhetővé tenni az oktatási rendszeren és a szakmai civilszervezeteken keresztül.

Kodály Zoltán népdalgyűjtés közben Fotó: Kertész Gyula/ Magyar Fotográfiai Múzeum

A módszer célja, hogy az emberiség zenei kreativitását szolgáló és zenéjének sokféleségét leginkább megjelenítő elemeket kiemelve, azokat kulturális örökségként őrizze meg. Lényeges eleme továbbá a komplexitás, aminek érdekében Kodály a zenei nevelésnek a népzenekutatással, a művészi alkotó- és előadó tevékenységgel, illetve a közösségi művelődéssel való együttes gyakorlatát javasolta.

A kodályi koncepcióban a magyar zenekultúra organikus modernizációja a hagyományos zene sokféleségére épül, és más népek zenei hagyományának megismerésére és tiszteletére mozgósít. Ezt szolgálja a mindenki által könnyen elsajátítható relatív szolmizációs rendszer is, amely a zenei írás-olvasás nemzetközileg ismert, egyszerű eszköze.

Születés és fejlődés – egy évszázad fontosabb lépései

A módszer egyik kulcsszava a megőrzés, ami nemcsak a zenének mint szellemi kulturális örökségnek a dokumentálását, sokcsatornás terjesztését és kutatását jelenti, hanem – az élő közösségi gyakorlat érdekében – a szakszerűség, a helyi közösségekben megismert primer technikák és a nemzetközi zenei nevelésben elfogadott leghaladóbb módszerek felhasználását, illetve ötvözését is. Ez magában foglalja a kiválasztott népdalanyag didaktikus elrendezését is korosztályok, illetve nehézségi fokok szerint.

Létrejöttében jelentős szerepe volt a Magyar Tudományos Akadémiának is. A módszer megalkotásában az első lépés a magyar népzenére vonatkozó tudományos ismeretek hozzáférhetővé tétele volt szisztematikus népzenei gyűjtés, rendszerezés, archiválás és kiadás révén.

Kodály Zoltán Kerényi György és Kiss Lajos népzenekutatókkal
Eősze László: Kodály Zoltán élete képekben és dokumentumokban. Zeneműkiadó, Budapest, 1982, 191. kép. Forrás: mek.oszk.hu

E feladat megvalósítását az Akadémia 1933 óta támogatja. Ma az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézet munkatársai több mint 1000 településről több mint 12 000 órányi népzenei hangfelvételt és 200 000 zenei lejegyzést őriznek.

A módszer eredményes alkalmazásához meg kellett teremteni a személyi feltételeket, pontosan ki kellett dolgozni a didaktikai elveket, megírni a szükséges oktatási segédanyagokat és létrehozni az infrastrukturális keretet.

Magyarországon a Kodály-koncepció szellemében oktató iskola-rendszerű zenei nevelés 1945-ben jött létre, és lényegében mindmáig érvényes. A 6–14 éves korosztály iskolai ének-zene tankönyve, amelyet Ádám Jenő és Kodály Zoltán állított össze a koncepció szellemében, 1948-ban jelent meg először, majd 1993-tól reprint kiadásban. A módszer legeredményesebben az éneket magasabb óraszámban tanító ének-zenei iskolákban fejti ki hatását, amelyek közül az elsőt 1950-ben alapították Kodály szülővárosában, Kecskeméten.

A módszer továbbélését a társadalmi háttér is garantálja. Az 1920-as évektől ennek legfontosabb pillére az Éneklő Ifjúság mozgalom volt, napjainkban pedig mint a legnagyobb múltra visszatekintő és legtöbb tagot tömörítő szakmai egyesület a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége (KÓTA).

A módszer használatát segítik elő azok a zeneművek is, amelyeket eleve annak támogatásaként komponáltak. Kodály Zoltán és Bartók Béla mellett ugyanis több más magyar zeneszerző is arra törekedett, hogy életműve egy része a Kodály-koncepció céljait – főként a megőrzést és a népzenének a világ zenekultúrájába való beemelését – szolgálja.