Szalma Ivett Forrás: corvinusonline.blog.hu

Szalma Ivett szociológusként eddig főként a gyermektelenség társadalmi hátterét kutatta. Kutatásai során rengeteg emberrel készített mélyinterjút, akik azokról a körülményekről vallottak neki, amelyek végül oda vezettek, hogy nem vállaltak gyermeket. Az egyik interjú egy mondata mélyen beleivódott a kutató emlékezetébe. Egy férfi azt mondta, hogy ő rábízta véletlenül teherbe esett barátnőjére, hogy döntse el, megtartja-e a gyermeket vagy sem. Később e férfi ráeszmélt, hogy ez milyen súlyos mondat volt tőle, hiszen e kérdés eldöntéséhez millió szempontot kellett a nőnek mérlegelnie. Sok olyan szempontot is, amelyeket a szociológiai kutatások eddig nem vettek figyelembe.

„A fertilitással (gyermekvállalással) kapcsolatos döntéseknek számos olyan komponensük van, amelyeket szinte egyáltalán nem vizsgáltak a múltban.

Vajon hogyan születnek meg e döntések? A párok miként tárgyalják meg az ezzel kapcsolatos kérdéseket egymással – ha egyáltalán megtárgyalják őket? Tudatosak vagy véletlenszerűek-e döntéseik? – sorolja Szalma Ivett, a Társadalomtudományi Kutatóközpont főmunkatársa a Lendület-kutatás fő kérdéseit. – Minthogy Magyarországon nagyon sok a nem tervezett gyermekvállalás, feltételezhetjük, hogy (kezdetben legalábbis) nem mindig tudatos döntésről van szó. Az viszont egyértelmű, hogy e választások (legyen szó akár abortuszról, mesterséges megtermékenyítésről vagy örökbefogadásról) nem légüres térben léteznek, hanem a külső körülmények meghatározók bennük.”

Karantén = gyermekáldás?

A kutatási pályázat első évében a fertilitást befolyásoló úgynevezett makrotényezők hatását vizsgálják. A kutatók értelmezésében minden hatás makrotényezőnek számít, ami az egyéni, illetve a párkapcsolati szint felett hat. Manapság a koronavírus-járvány az egyik legszembetűnőbb makrotényező, amely egyértelműen befolyásolja az élet minden elemét, így a gyermekvállalást is.

„Amikor kitört a covid, és teljes bezártságot rendeltek el, számos cikket lehetett olvasni, amelyekben azt írták, hogy az emberek otthon maradnak, és akkor biztos rengeteg gyermeket fognak nemzeni. Ezt én már akkor is nagyon viccesnek találtam, hiszen pont az ellenkezőjét vártam, és az adatok alapján úgy tűnik, hogy ez is igazolódott be – mondja a kutatócsoport vezetője. – A korábbi kutatások már felfedték azt, hogy

a bizonytalanságot fokozó makrotényezők beszűrődnek az emberek személyes döntéseibe, és nem a gyermekvállalás irányába tolják őket.

Igaz volt ez a 2008-as gazdasági válságra is, amely ugyancsak negatívan befolyásolta a termékenységet.”

2008-után (2010–11-ben) Magyarországon szinte elképzelhetetlenül alacsonyra, 1,23-ra csökkent az egy nőre jutó élve születések száma (2,0 kell a népességszám stagnálásához). Ez a demográfiában olyan alacsony érték, amely nagyon gyorsan a népességszám jelentős csökkenését eredményezi. Más országokban is hasonló trendeket figyelhettünk meg: csökkent a házasságkötések száma és a születésszám is. Szalma Ivett szerint ugyanez várható a pandémia következtében, hiszen a járvány közvetlenül is veszélyezteti az emberek életét, a nyomában kialakuló gazdasági válság pedig egzisztenciális krízist idéz elő. Végeredményben több oldalról is nő a bizonytalanság.

A pandémia hatását vizsgáló eddigi interjúkban a megkérdezettek sokszor emlegették a leállás (lockdown) negatív gazdasági következményeit. Sokan közülük elveszítették a munkájukat, ami eltántorította őket a gyermekvállalástól. Mások a fertőzéstől magától félnek. Az egyik alany arról beszélt a kutatóknak, hogy ebben a helyzetben nagyon nem akar gyakran orvoshoz járni, kivéve, ha az élet-halál kérdése (hiszen a rendelőket, kórházakat fertőzésveszélyes helyszíneknek tartja). Márpedig a várandósság idején sokszor kell orvoshoz fordulni, ezért ők társával a gyermekvállalás halasztása mellett döntöttek.

A gyermektelenség társadalmi vetülete

Szalma Ivett és munkatársai 2015–2016-ban harminc mélyinterjút készítettek ötven év feletti gyermektelen férfiakkal. Ők ahhoz a generációhoz tartoznak, akiknek a rendszerváltás környékén „kellett volna” gyermekvállalásra adni a fejüket, de ez náluk elmaradt. Adja magát a kérdés, hogy ebben a döntésben szerepet játszott-e a rendszerváltás, illetve annak társadalmi, egzisztenciális következményei. Az elkészült interjúkat a szociológus ebből a szempontból fogja újraelemezni.

„Az ember azt gondolhatná, hogy a rendszerváltás után sokan munkanélkülivé váltak, és a megélhetésük összeomlása vezetett oda, hogy lemondtak a gyermekvállalásról. Természetesen erre is van sok példa. Ugyanakkor az interjúkból az is kiderült, hogy az egzisztenciális változások másik végpontja ugyancsak negatív hatást gyakorolhat a fertilitásra – érvel Szalma Ivett. – Vagyis többen mondták azt, hogy

sikeressé váltak az új gazdasági rendszerben, és ez úgy alakította át az életmódjukat (sokat utaztak, kinyílt számukra a világ), amit nagyon zavart volna egy gyermek.

A bizonytalanság pedig végig ott volt az életükben. A legtöbben azon töprengtek, hogy bár aktuálisan sikeres vállalkozók, de ez az állapot bármikor összeomolhat.”

Hasonlóan érdekes a kutatók számára, hogy miként vélekednek az emberek azokról, akik a gyermektelenség mellett döntöttek. E tekintetben össze fogják vetni a más jelentős és élénk társadalmi vitát kiváltó kérdésekben különböző véleményre helyezkedő csoportok gyermektelenekkel kapcsolatos attitűdjeit. Konkrétan vizsgálni fogják azt, hogy a bevándorlók befogadását elfogadó és elutasító emberek különbözőképpen néznek-e azokra, akik szándékosan nem vállalnak gyermeket.

„A bevándorlók elutasításának két dimenziója van: vannak, akik a vélt negatív gazdasági hatásoktól félnek, mások kulturális okokból ellenzik az idegenek befogadását. A korábbi kutatásokból az derült ki, hogy e két dimenzió eltérő módon hat az adott személy gyermektelenséggel kapcsolatos attitűdjére – mondja Szalma Ivett. – A feltételezett gazdasági károk okozta bevándorlóellenességből nem lehet megjósolni, hogy az illető hogyan fog vélekedni a gyermektelen emberekről. Ellenben nagyon erős az összefüggés a kulturális alapú bevándorlóellenesség és a gyermektelenek kárhoztatása között. Magyarul, ha valaki azért utasítja el a bevándorlókat, mert mások, mint ő, akkor nagy valószínűséggel el fogja utasítani azokat is, akik szándékosan nem vállalnak gyermeket.”

A kutatócsoport ezt a jelenséget már nemzetközi összehasonlításban is kutatja. Eddig feltárták, hogy a visegrádi országok (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) nagyon hasonlóak e szempontból. Ezeknek a polgárai utasítják el leginkább a bevándorlást kulturális okok miatt, és náluk a legerősebb a tudatosan választott gyermektelenség elutasítása is. Ehhez képest még a V4-csoporton kívüli volt szocialista országok is elfogadóbbak.

Ugyancsak nemzetközi adatbázisokon fogják vizsgálni az azonos nemű párok általi örökbefogadással kapcsolatos társadalmi attitűdöket. Ezek az adatok nemcsak az országcsoportok összehasonlítását teszik lehetővé, hanem időbeli alakulásukat is vizsgálják. Ez különösen fontos, mert úgy tűnik, hogy e kérdésben egyre inkább szétnyílik az olló Európa keleti és nyugati része között.

Mit tanítanak az iskolában?

A Lendület-pályázat által támogatott kutatás harmadik évében a kutatócsoport tagjai a gyermekvállalással kapcsolatos tudás megszerzését, átadását vizsgálják majd. Vagyis arra keresik a választ, hogy az iskolában megjelenik-e a családtervezés témája, és ha igen, milyen formában jelenik meg. Vajon segíti-e ez a tananyag a való életben meghozandó döntéseket, megfelel-e a jelen kihívásainak? A szociológus értékelése szerint Kelet-Közép-Európában a szexuális nevelés még ma is elmaradott terület a nyugati állapotokhoz viszonyítva, ezért különösen fontos, hogy időszerű információink legyenek az aktuális állapotokról.

„Egy korábbi, OTKA által támogatott kutatásunkban már vizsgáltuk a fertilitással kapcsolatos tudást. Megdöbbentő volt, hogy

a fiatal és középkorú felnőtt alanyok szinte egyike sem említette, hogy az iskolából jutott volna hozzá a termékenységgel kapcsolatos ismereteihez

– emlékszik vissza Szalma Ivett. – Amikor mégis megjelenik a termékenység az iskolában, ott jellemzően a régi, sok tekintetben meghaladott normák átadása történik. Vagyis például a mesterséges megtermékenyítés az átadott tudás alapján csak a házaspárok számára nyitott opció.”

A fertilitás iskolai megjelenését biológia- és etikatanárokkal készített interjúkból, illetve reprezentatív felmérésekből fogják feltárni. Természetesen minden országban a pronatalizmus (tehát a szüléspártiság) hatja át a fertilitással kapcsolatos nevelést és közgondolkodást, de ennek konkrét megvalósulása nagyon markáns különbségeket mutat az országok között. Vannak országok, ahol az állam gyakorlatilag fizet azért, ha az állampolgárok minél több gyermeket vállalnak. Más államok viszont inkább közvetett ösztönzőket használnak, vagyis olyan életkörülményeket próbálnak teremteni, amely „meghozza az emberek kedvét” a szülésre. A kutatásban e törekvések magyarországi megjelenését és hatásaikat is vizsgálni fogják.