Ezek a legfurcsább felfedezések a Nagy Hadronütköztetőben

A részecskefizikai kísérletek során néhány igazán elképesztő eredmény is született. Ezekből mutat be most jó párat Horváth Dezső részecskefizikus, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont és a CERN munkatársa. Furcsábbnál furcsább részecskék és elméletek a Nagy Hadronütköztetőből.

2017. január 16. Horváth Dezső

Új fizika jelei az LHC-ban?

A részecskefizika mindig az érdeklődés homlokterében van, és jelentősebb eredményeiért gyakorlatilag kijár a Nobel-díj. Ennek megfelelően e tudományterületen szinte évente felsejlik valamilyen új felfedezés. Amint korábban megírtuk, a Mire jó egy 27 kilométer hosszú alagút a Genfi-tó mellett? Hogyan találjunk meg egy tulajdonságok nélküli részecskét? Horváth Dezső cikke a Nagy Hadronütköztetőről, az LHC-rólCERN Nagy Hadronütköztetőjében (LHC) az ATLAS és a CMS kísérlet az addigi adatoknak ellentmondani látszó, új jelenséget észlelt 2015-ben: egy Higgs-bozon-szerű részecske jelét 750 GeV/c2-es tömegnek megfelelő energiánál, amely azonban nem egyezett a Higgs-bozon tulajdonságaival.

Az új jel azonban a két kísérlet 2016-ban gyűjtött adataiban fokozatosan elenyészett, beleolvadt a háttérbe. Ugyanakkor az antianyag vizsgálatára szakosodott LHCb együttműködés bejelentette egy egész sor olyan új részecske megfigyelését, amelyet több korábbi kísérlet már megfigyelni vélt, más kísérletek viszont cáfolták ezen eredményeket. Ebben a cikkben néhány furcsa és eddig más kísérlet által sem megerősített, sem pedig megcáfolt részecskefizikai megfigyelést mutatunk be.

A CERN és környéke a szuper-proton-szinkrotron (SPS) és az LHC gyűrűivel, valamint a Genfi tóval. Jelentős magyar csoport a CMS, ALICE, NA61 és TOTEM kísérleteknél dolgozik, de most az LHCb-ről lesz inkább szó Forrás: CERN

A mindenható Standard Modell

A részecskefizika jelenlegi elmélete – amelyet történeti okokból standard modellnek hívunk – a világot anyagi és kölcsönhatást közvetítő részecskék segítségével írja le. Az előbbieket Enrico Fermi olasz fizikus neve alapján fermionoknak, az utóbbiakat Satyendra Bose indiai fizikusé alapján bozonoknak hívjuk. A fizika jelenlegi állása szerint a 2. ábra valamennyi alapvető elemi részecskét tartalmazza, sőt mindegyiket meg is figyeltük – utoljára, 2012-ben, a Higgs-bozont.

A standard modell részecskéi: fermionok (kvarkok és leptonok) és bozonok, a kölcsönhatások közvetítői Forrás: Horváth Dezső

A fermionok háromfélék lehetnek: a hat kvarkból állnak össze a magerőkben részt vevő összetett részecskék, a hadronok, amelyek közül a legismertebb az atommagot alkotó neutron és proton. Az ugyancsak hat lepton fele töltött részecske, közöttük a legkönnyebb az atomok elektronja, és mindegyikhez tartozik egy-egy elektromosan semleges neutrínó.

A bozonok közül a γ foton közvetíti az elektromágneses kölcsönhatást, a 8 g gluon a magerőket, a W és Z bozon pedig az atommagok bomlását vezérlő gyenge kölcsönhatást. A Higgs-bozon szerepe sajátos: ő maga nem közvetít kölcsönhatást, de szerepe van az elemi részecskék tömegének létrejöttében.

Valamennyi mérési adatunk igazolni látszik a standard modellt, a segítségével végzett számítások eredményét pedig az adatok igazolják. Ugyanakkor a modell nem ad számot jó néhány megfigyelésről: ilyen a neutrínók tömege, a világegyetem sötét anyaga, vagy az antianyag eltűnése az ősrobbanás után. Van tehát okunk rá, hogy egyre pontosabb részecskefizikai kísérletekkel tapogassuk, keressük a standard modell érvényességi határait. A Higgs-bozon felfedezése óta ez jelenleg az LHC-nak, a CERN nagy hadronütköztetőjének egyik fő feladata.

Felfedezés és kizárás

A kísérleti eredményekhez matematikai bizonytalanságot és megbízhatóságot rendelünk, ezek jellemzik azok minőségét.

Felfedezés: A bizonytalanság sokféle forrásból tevődik össze. Az észlelt események számából ered a statisztikus (a jel mögötti) zaj vagy háttér, valamint a mérőberendezés és az adatelemzéshez felhasznált információ a szisztematikus bizonytalanság forrása. Mindezeket némileg félrevezető kifejezéssel mérési hibának is hívják, habár egyáltalán nem hiba következménye. A különböző bizonytalansági források járulékát matematikailag összegezve (ez egyébként igencsak bonyolult eljárás) kapjuk meg a mérési eredményünk teljes bizonytalanságát, amelyet hagyományosan a szigma (σ) görög betűvel jelölünk. Megállapodás szerint a részecskefizikában felfedeztünk valami újat, ha (1) az legalább a teljes kísérleti bizonytalanság ötszörösével, 5σ-val kiemelkedik a háttérből, az ismert folyamatok tengeréből, azaz a megbízhatósága legalább a bizonytalanság ötszöröse; (2) azt másik független kísérlet megerősíti és (3) az eredményt más kísérlet nem cáfolja meg. Az eddigi tapasztalat szerint, amikor az első két feltétel teljesült, azt általában a többi kísérlet is megerősítette.

Kizárás: A megbízhatóság matematikai fogalmára elsősorban akkor van szükségünk, ha nem kapunk a keresett új jelenségre utaló, meggyőző jelet, és azt akarjuk tudni, a feltételezett modell érvényességére vonatkozólag mit jelent az eredmény. A gyorsítós részecskefizikában megállapodás szerint azt a jelenséget zárjuk ki, amelyre a kizárás megbízhatósága (idegen szóval konfidenciája) 95%-os, vagyis annak valószínűsége, hogy a jel mégis létezik, csak nem vettük észre, kevesebb, mint 5% (3. ábra). A statisztika tudománya azt mondja, hogy ha például egyszerű számlálásnál nem észleltünk semmit, azaz 0 eseményt láttunk, akkor 95%-os megbízhatóság mellett csak azt állíthatjuk, hogy az észlelt események száma 3-nál kevesebb volt.

σ bizonytalanságú normális valószínűség-eloszlás megbízhatósági fokozatai Forrás: Horváth Dezső

A szisztematikus bizonytalanság megállapítása nagyon bonyolult feladat, hiszen a különböző eltérések forrásai összefüggenek, az egyik változása a többit is megváltoztathatja, és mindezt igyekeznünk kell a legpontosabban figyelembe venni. Ugyanakkor a fizikus is gyarló emberi lény: vigyáznunk kell, nehogy a felfedezési vágyunk befolyásolja adataink elemzését. Ennek elkerülésére két módszert is alkalmazunk:

  • Az adatelemzést szimulációk segítségével optimalizáljuk, publikáljuk, és mielőtt alkalmaznánk, jóvá hagyatjuk a kísérletet folytató kutatói együttműködés egészével. Tekintettel arra, hogy az adatokat sok csoport elemzi, és végeredményképpen a legjobb elemzés kerül nyilvánosságra, az elemzési módszerek a versengő csoportok igen alapos kritikájának vannak kitéve.
  • Az adatgyűjtés közben, ha már valamilyen új jelenséget sejtünk, az oda várható adatokat kizárjuk az előzetes elemzésből, és egy előre meghatározott pillanatban – rendszerint nagyobb konferencia előtt – egyidejűleg szabadítjuk fel valamennyi hasonló elemzésen dolgozó csoport részére, nehogy egymást befolyásolják. Ezt a módszert vak analízisnek hívjuk, és az orvostudományból kölcsönöztük.

Összefoglalva tehát a megfigyelés nálunk 5σ többletet, a kizárás pedig 95%-os hiányt jelent. A (részecske)fizikának azonban vannak területei, ahol a gyorsítós méréseknél kevesebb az észlelés. A neutrínófizikában és az asztrofizikában meg szoktak adni 90%-os kizárást is.

Higgs-bozon bomlása két nagy energiájú fotonra a CMS-detektorban Forrás: CERN

Elfogadott felfedezés: a Higgs-bozon

Az 5σ többlettel kapcsolatos pozitív tapasztalat ellenére azonban a részecskefizikában akkor fogadunk el egy felfedezést, amikor azt egy másik kísérlet hasonló megbízhatósággal megerősíti. A Higgs-bozon megfigyelését akkor merte a CERN hivatalosan bejelenteni, amikor mind az ATLAS, mind pedig a CMS kísérlet 5σ eseménytöbblettel látott ugyanolyan tömegű és a Higgs-bozonhoz hasonló tulajdonságú részecskét.

Ugyanakkor a néhai LEP elektron-pozitron ütköztető négy kísérlete közül az ALEPH csaknem meggyőzően látott Higgs-bozont 10 GeV-vel kisebb tömegnél, mint ahol később felfedezték, de a másik három (DELPHI, L3 és OPAL) ugyanott semmi többletet nem észlelt; emiatt komoly viták voltak a közös cikk megfogalmazásáról. A LEP-nél több hasonló eset is volt, amikor az egyik kísérlet észlelt valami újat, de a többi nem látta: ez a statisztika gonosz tréfája a kísérletezőkkel.

Nagyon óvatosan kell kezelnünk minden új jelenség észlelését

Hasonló eset volt az is, ami a frissen észlelt Higgs-bozon tanulmányozása alatt történt 2012-ben. Az adatok negyede már meggyőzően mutatta az új részecskét, de mindkét kísérlet esetén valamivel nagyobb valószínűséggel jelentkezett, mint az elméleti jóslat. Azután az ATLAS adataiban kezdetben nőtt a jel, a CMS adataiban viszont csökkent, állandóan a kísérleti bizonytalanság határán tartva a különbséget. Az év végére minden adat szépen belesimult a standard modellel számított értékekbe.

Érdekes volt a Higgs-bozon-adatelemzés fejlődése is: kezdetben a kísérletek elemzői a statisztikus bizonytalanságot igyekeztek csökkenteni, emiatt viszont az adatmennyiség növelésével a szisztematikus bizonytalanság nagyobb lett a statisztikusnál. 2013-ban mindkét kísérlet új elemzési módszert készített, amellyel a szisztematikus bizonytalanságot sikerült a statisztikus alá csökkenteni, a különbség az ATLAS esetében volt igazán feltűnő. Vegyük észre, hogy egy kísérlet adatgyűjtését nem érdemes folytatni, amikor a statisztikus bizonytalanság már a szisztematikus bizonytalanság alatt van.

Összetett kvarkállapotok

A standard modell feltételezi, hogy a kvarkok közötti erős kölcsönhatás töltése három állapotú, és azt a színlátással való kiváló analógia alapján színtöltésnek hívjuk. A természet csak színtelen állapot létezését engedi, ezért csak a kétféle legegyszerűbb színtelen kötött kvarkállapot létezik: a három kvarkból álló barionok ([qqq], mint az [udd] neutron és az [uud] proton), illetve a kvark + antikvark kötött állapotok, a mezonok.

Három antikvark természetesen antibariont alkot, olyan például az [u̅u̅d̅] antiproton. Elvben semmi sem gátolja háromnál több kvarkból álló hadronok kialakulását, amíg a színtelenség követelménye kielégül. Ilyenek lehetnek a tetrakvark vagy dimezon, [qq̅qq̅], a pentakvark [qqqq̅q] és a hexakvark vagy dibarion [qqqqqq] vagy [qqqq̅q̅q̅], bennük a q akármelyik kvarkot jelölheti, vegyesen. Ezek az állapotok lehetnek két hadron molekulaszerűen kötött állapotai, vagy kvarkanyagszerű erősen kötött állapotok. Még egzotikusabb a sok gluon kötött állapota, a gluonlabda. Mindegyik kielégítheti a színtelenség követelményét.

Dibarionok vagy hexakvarkok

Hexakvark (dibarion) Forrás: CERN

Egy hexakvark (5. ábra), a deuteron, a proton és neutron kötött állapota biztosan létezik, és az valóban molekulaszerű, hiszen a neutron és a proton külön-külön, viszonylag gyenge kötésben van benne. Elméletileg megjósolták a H dibarion létezését, amely [uds][uds] vagy [udsuds] alakú. Többen felfedezték, majd a létezését még többen cáfolták meg. A ‘80-as évek végén egy konferencián tanúja voltam, hogy a dibarionokkal foglalkozó ülést a konferencia elnöke a következő mondattal jellemezte: „A dibarionok érdekes tulajdonsága, hogy a mérések pontosításával hajlamosak eltűnni”. A dibarionokat azóta is érdeklődés övezi: az InSpire publikációs adatbázis 1980 előtt 50, 1980 és 1990 között 350, 1991 és 2000 között 260, 2001 és 2010 között 120, 2011 óta pedig 120 dibarionokkal foglalkozó publikációt tart nyilván.

Mezon+barion molekula Forrás: Horváth Dezső

Az első ötkvarkos állapotot, az elhíresült Θ+ = [uudds̅] pentakvark (6. és 7. ábra) létezését szovjet elméleti fizikusok várták (jósolták meg elméleti számítás alapján, ahogy azt mondani szoktuk) 1540 MeV/c2 tömeg környékén. Einstein E=mc2 formulája alapján, amely összefüggésbe hozza az energiát és a tömeget, a részecskék tömegét energiaegységekben, általában millió elektronvoltban (1 eV energiát nyer egy elektron 1 V feszültség hatására), MeV-ben mérjük, és a részecske jele után írjuk. Ennek megfelelően ez a pentakvark a Θ+(1540) nevet kapta.

A javaslat nagy publicitást kapott. Nyolc kísérlet korábbi adatok elemzése alapján azonnal felfedezni is vélte (a részecskefizika eseményeket tárol, amelyekhez később vissza lehet térni és újabb szempontok alapján elemezni), majd még többen cáfolták. Sokan utánaszámoltak, például Csikor Ferenc és társai (Eötvös Loránd Tudományegyetem) számításai 2006-ban kétségbe vonták a Θ+(1540) létezését. A pentakvark le is került a napirendről.

Pentakvark Forrás: Horváth Dezső

Annál meglepőbb volt, amikor az antianyag kutatására alakult LHCb együttműködés 2015-ben közölte, hogy két pentakvark-állapotot fedeztek fel a b-kvarkot tartalmazó Λb0 barion bomlástermékeiben. Az LHC nagy energiájú proton-proton ütközéseiben keletkező b-kvarkok a protonokból kiszabaduló u és d kvarkokkal Λb0 =[bud] bariont keltenek, amely nagyon sokféleképpen bomlik.

A bomlástermékekből azonosították a J/Ψ = [cc̅] mezon (két Nobel-díjas felfedezője, Ting és Richter különböző betűvel jelölte, ezért maradt rajta a kettős szimbólum) igen jellegzetes, hegyes csúcsot adó J/Ψ → μ+μ- müonpárra bomlását, és ennek segítségével a J/Ψ+proton energiaspektrumában megjelenő rengeteg ismert Λb0 → K- + J/Ψ + p bomlás mellett megfigyeltek két új tömegcsúcsot 4380 és 4450 MeV energiánál. A mért energiaspektrumban (az ábrát lásd lentebb) a Pc pentakvark 4,45 GeV energiánál keskeny, 4,38 GeV-nél széles csúcsot ad a standard modell által számított, már ismert bomlások járulékai mellé. Mindkét megfigyelés megbízhatósága igen nagy, a Pc(4380) konfidenciája 9σ, a Pc(4450)-é 12σ.

A Pc pentakvark feltételezett szerkezete Forrás: Horváth Dezső

Az LHCb együttműködés a fenti megfigyelést egy olyan cikkben közölte, amelynek a nagyenergiás kutatásokban szokásos módon rengeteg szerzője van; az ABC-sorrendben felírt 725 szerző listája Aaij nevével kezdődik (az ATLAS-cikkek első szerzője Aad; a CMS-cikkek szerzői az országok szerinti ABC-ben szerepelnek, jelenleg az örményekkel – Armenia – kezdve, amíg például Albánia vagy Argentína nem csatlakozik az együttműködéshez).

A Pc pentakvark keletkezése Λb0 barion bomlásakor Forrás: Horváth Dezső
Pentakvarkok megjelenése a Λb0 barion bomlásában 4,38 és 4,45 GeV/c2 tömegnél . A két pentakvark satírozott lila és kék csúcsa illesztett, a többi folyamat járuléka szimuláció eredménye. A folyamatok összege jól lefedi az mért energiaspektrumot Forrás: Horváth Dezső
Az LHCb mágnesrendszere Forrás: CERN

Tetrakvarkok

Az LHCb kísérlet másik érdekes megfigyelése, amelyet 2016 nyarán közöltek, tetrakvarkokra vonatkozik. Tetrakvark egyszerűen két mezon enyhén kötött állapota is lehet, tehát a nagy energiájú protonütközések óriási szétszórt részecskemennyiségében szinte lehetetlen megfigyelni, hacsak nem tartalmaz több nehéz kvarkot. Mivel a proton u és d kvarkot tartalmaz, olyan állapotokat célszerű keresnünk, amely kizárólag náluk nehezebb kvarkokból állnak. Egy ilyen állapotot már a Chicago mellett működő intézet, a Fermilab Tevatron ütköztetőjénél sikerült kimutatni. Ezt is a J/Ψ → μ+μ- bomlással ismerték fel (tolvajnyelven azt mondjuk, címkézték), de ezúttal a B+ = [b̅u] mezon bomlásakor J/Ψ = [cc̅], K+ = [s̅u] és Φ = [s̅s] mezonokra. A mért energiaspektrum a J/Ψ + Φ rendszer tömegére vonatkozott, és a két Tevatron-kísérlet 4140 MeV-nél látott 5σ feletti konfidenciával [ccss] tetrakvark-csúcsot. Az LHCb kísérlet ezt a megfigyelést igazolta, sőt elképesztő mennyiségű adatukban még három hasonló állapotot találtak.

A J/Ψ+Φ rendszer tömegére mért energiaspektrum az LHCb kísérlet adataival. Baloldalt a tetrakvark állapotok feltételezése nélkül, jobboldalt azok beillesztésével a szimulációba Forrás: LHCb

Az LHCb kísérlet tehát 2016-ban sikeresen megfigyelt több tetrakvark kötött állapotot. Ahogy a fenti grafikonpáron is látható, a mért energiaspektrum nem igazán írható le a standard modell ismert folyamataival, de négy tetrakvark-állapot beillesztése a szimulációba jelentősen javítja az elméleti görbe és a mért adatok illeszkedését. A négy tetrakvark-csúcs 4140, 4274, 4500 és 4700 MeV tömegenergiánál található, 5σ feletti megbízhatósággal.

Gluonlabdák

Tudvalevőleg a protonok és neutronok tömegének mintegy fele gluonok formájában van jelen. A három alapvető kvark tömege (vegyérték-kvarknak is hívják) néhány százalékkal járul csak hozzá, a többi tiszta energia. Az erős kölcsönhatás elmélete, a kvantum-színdinamika megengedne tisztán gluonokból álló részecskét, azaz kötött állapotot – ezt hívják gluonlabdának (angolul: glueball). A mezonok részletes tanulmányozása lehetőséget nyújt a megfigyelésükre, mivel a kvarkok egyesülésére vonatkozó szabályok csak bizonyos kavntumszámokat engednek meg a kvark+antikvark állapotokra.

Anomális kvantumszámok megfigyelése esetén gyanakodhatunk mezonok kötött állapotára vagy gluonlabdára is. Elméleti fizikusok meg vannak győződve róla, hogy az enyhén rejtélyes és emiatt alaposan tanulmányozott f(1710) részecske valójában tiszta gluonlabda, és nemcsak egyszerűen mezon gluoncsomóval, vagy mezon-mezon kötött állapot.

Magyarázat nélküli és nem igazolt jelenségek

CDF-esemény

A részecskefizikai kísérletek hoztak néhány igazán elképesztő és máig sem nem igazolt, sem nem megmagyarázott jelenséget. Számomra a legérdekesebb az az esemény volt, amelyet 20 évvel ezelőtt észleltek a Tevatronban végzett CDF-kísérlet során: egy 1960 GeV energiával ütköző proton és antiproton teljes tartalma eltűnt, és oldalra csak egy elektron, egy pozitron és két foton repült ki viszonylag gömbszimmetrikusan, nagy energiával. Jó kérdés, hova lett a 3-3 kvark és antikvark meg a rengeteg gluon, tehát a sok színes részecske: a fizika jelenlegi tudása szerint ez az esemény egyszerűen nem volt lehetséges, illetve tudományosabban fogalmazva, nagyon-nagyon valószínűtlen volt. Elméleti cikkek valóságos özöne próbálta megmagyarázni, és az észlelést soha nem sikerült megismételni.

A CDF-kísérletnek volt egy másik furcsa mérése is: 2011-ben nagy izgalmat váltott ki egy új részecske észlelése, amely W bozonra és két hadronzáporra (azaz kvarkpárra) bomlott. Az észlelés ellentmondott a standard modellnek, a megbízhatósága 3,2σ volt, amely a későbbi adatok felhasználásával 4,8σ-ra nőtt. Ugyanakkor viszont a Tevatron másik fő kísérlete, a DZero közölte, hogy nincs ott semmi, ez pedig eltemette az egészet.

Negyedik neutrínó

A Los Alamos-i LSND-kísérlet 2001-ben elektron-antineutrínók megjelenését észlelte olyan folyamatban, ahol azok nem keletkezhettek. Közepes energiájú protonokat lőttek réztömbbe, ahol azok pozitív és negatív π-mezonokat, pionokat keltettek. A negatív pionok elnyelődtek az atommagokban, a pozitívak pedig továbbrepülve elbomlottak müonra és müon-neutrínóra: π+ μ+ + νμ. A gyors müon is elbomlott pozitronra, elektron-neutrínóra és müon-antineutrínóra, a végállapotban tehát háromféle neutrínó jelenhetett csak meg, elektron-antineutrínók nem.

A megjelenésüket meg lehet magyarázni egy negyedik neutrínóíz létezésével, de az meg ellentmond az eddigi kísérleti tapasztalatnak. Ráadásul az a negyedik neutrínó steril kell hogy legyen, nem lehet párja a töltött leptonok között, hiszen az a standard modell kísérleti ellenőrzése során régen megjelent volna. Az észlelés megbízhatósága 3,3σ volt, tehát jóval a bűvös 5σ alatt maradt. A jelenség ellenőrzésére MiniBooNE néven új kísérletet szerveztek, amelyet hasonló feltételek mellett, de egy nagyságrenddel nagyobb energián és neutrínóröptetési távolságon végeztek a Fermilabban, a Chicago mellett működő részecskegyorsítóban. Az eredmény igen érdekesen alakult: 2007-ben azt jelentették, hogy nem látják a jelenséget, 2009-ben azt, hogy talán mégis, 2012-ben pedig már észlelték 3,8σ többlettel, tehát még mindig 5σ alatt. A jelenség ellenőrzésére már szervezik a következő kísérletet.

A 750 GeV-es LHC-részecske

Korábban cikkeztünk erről a témáról, hiszen óriási izgalmat váltott ki, amikor az ATLAS és a CMS olyan Higgs-bozon jellegű részecskét észlelt az LHC-nál, amely ellentmondani látszott a standard modellnek. 2015-ben mindkét kísérlet 3,4σ megbízhatósággal észlelte jelét, de a 2016-os adatokban már nem, tehát csupán véletlen statisztikus ingadozás volt.

Tanulság

A részecskefizikától felfedezéseket várunk, különösen, mivel jó pár rejtély létezik, amelyet az elmélet, a standard modell nem képes megmagyarázni (ilyen például a neutrínó-ízrezgés, vagy a sötét anyag léte és az antianyag hiánya a világegyetemben), ha remekül le is írja a kísérletileg mért adatokat. Nagyon óvatosan kell azonban kezelnünk minden új jelenség észlelését: fontos az eredmény megfelelő matematikai-fizikai megbízhatósága, és egy másik, független mérés általi megerősítés.

Több példával illusztráltuk, milyen fontos, hogy több kísérlet működjék párhuzamosan; legutóbb a gravitációs hullámok felfedezése is megmutatta, mennyire lényeges volt, hogy az amerikai LIGO-kísérlet két egyforma berendezést működtetett egymástól 3000 km-re. A tervezés alatt álló következő óriási részecskegyorsító, a Japánban létesítendő ILC lineáris elektron-pozitron ütköztető nyalábjai csak egyetlen pontban fognak találkozni, ezért a malomjáték csiki-csuki módszerének megfelelően két mérőberendezést fognak felváltva ki-be tologatni az ütközési pontba, hogy az eredmények megfelelő ellenőrzése biztosítva legyen.

További információ

Horváth Dezső

MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont

horvath.dezso@wigner.mta.hu