Gyűjtemény a jövőnek – „Legjobb a legjobbak között” európai minősítést kapott a Pannon Magbank

A Pannon Magbank létrehozásának célja legalább 800 olyan növényfaj magvainak összegyűjtése volt, amely a pannon biogeográfiai régióban – vagyis a Kárpát-medencében – őshonos, és magvait hosszú távon, génbankban lehet tárolni. A 800 növényfaj a vadon élő honos növényflóra mintegy felét jelenti. A programot a Növényi Diverzitás Központ (NöDiK, az Agrobotanikai Intézet utóda) valósította meg, együttműködve az MTA Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézetével (MTA ÖK ÖBI) és az Aggteleki Nemzeti Park igazgatóságával.

A programban végül 910 faj 1853 magtételének gyűjtését és tárolását oldották meg, köztük 204 védett faj 364 és 45 fokozottan védett faj 76 magtételéét. „Az eredetileg a pályázatban vállalt cél túlteljesítése bizonyosan hozzájárult ahhoz, hogy a projektünket a legjobbak közé sorolták” – mondta Török Katalin, az MTA ÖK ÖBI tudományos főmunkatársa, a program egyik irányítója. A Pannon Magbank mellett hat másik LIFE-Nature pályázat kapta meg a legkiválóbbaknak járó minősítést, köztük egy spanyolországi program, amelynek célja megelőzni a vadon élő állatok megmérgezését, és egy, a ciprusi őshonos borókásokat védő intézkedéssorozat. A jó és a legjobb programokat bemutató A Best of LIFE-Nature projects kiadvány itt letölthető (PDF-formátum, 72 oldal)kiadványt nemrég jelentette meg a LIFE programot koordináló testület, az Európai Bizottság Környezetvédelmi Főigazgatósága.

Referencia-magminták a NöDiK laboratóriumában Fotó: NöDiK

A begyűjtött magminták csíráztatása Fotó: NöDiK

Tárolás évszázadokon át

Miért volt fontos éppen Magyarországon létrehozni egy ilyen magbankot? Ezt az ország különleges földrajzi helyzete indokolja. A pannon biogeográfiai régióban egyaránt előfordul alföld, dombvidék és középhegység, értékes vízrendszerrel egészülve ki. Mindez viszonylag kis területen egészen eltérő élőhelyeket biztosít, ezért ilyen változatos a hazai élővilág a jégkorszakból fennmaradt növényfajoktól (maradványfajok vagy reliktumok) kezdve a számtalan bennszülött, csak e vidékeken élő növényfajig.

A magbank célja pontosan e rendkívüli és egyedülálló faji sokféleség megőrzése, méghozzá évtizedes-évszázados távlatban. A magmintákat kettőzött biztosítással tárolják. A NöDiK tápiószelei központjában két tárolórendszert alakítottak ki: az úgynevezett bázistárolóknak a hosszú távú megőrzés a feladatuk, ezekben a mintákat –20 Celsius-fokra hűtve őrzik, így évszázadok múltán is csíraképesek maradnak. Az úgynevezett aktív tárolókban 0 Celsius-fokot biztosítanak, az ott tartott magvak 20-30 évig csíraképesek. Ez utóbbi gyűjtemény a kutatást szolgálja. A bázistároló „másodpéldányát” egy hajdani ércbányajáratban, az Esztramos-hegyben raktározták el az Aggteleki Nemzeti Park területén, míg a második számú aktív tárolót az MTA ÖK ÖBI-ben alakították ki Vácrátóton.

Fontos volt minél több egyedről gyűjteni

Az MTA ÖK ÖBI munkatársainak egyrészt a maggyűjtési stratégia előkészítése, a gyűjtési módszertan kidolgozása, másrészt a gyűjtött magvak dokumentálása, ellenőrzése, harmadrészt egy visszatelepítési kísérlet lefolytatása volt a feladata. „A gyűjtési stratégia nem csak a gyűjtendő növények kiválasztását jelenti – magyarázta Török Katalin. – A Magyarországon vadon élő mintegy 2200 edényes növény közül majdnem 1800 lehet alkalmas hosszú távú hűtéses tárolásra. A fő szempont az volt, hogy ebből az 1800-ból minél több védett, veszélyeztetett, más növényekkel társulásalkotó vagy társulásban fontos szerepet betöltő növény kerüljön a magbankba. A ritkább agrárgyomokra is figyeltünk, amelyek a vegyszerezés miatt szinte teljesen eltűntek, valamint a haszonnövények vad rokonaira.”

A projekt keretében egy gyűjtési kézikönyvet szerkesztettek, hiszen a magvakat már érett állapotukban volt szükséges begyűjteni, de még azelőtt, hogy kiperegtek volna. A cél a lehető legnagyobb genetikai változatosság megőrzése volt, ezért a terepi gyűjtés során minél több egyedről történt a gyűjtés, a magok legfeljebb 20%-ának begyűjtésével, biztosítva a populáció túlélését.

A beérkezett minták első, faji ellenőrzését az Ökológiai és Botanikai Intézetben végezték, majd a NöDiK-ben még egy ellenőrzésen mentek át, hiszen egy magbanknak nemcsak a fajgazdagsága, hanem a megbízhatósága is alapvető érték. Ezután a magvakat harmincnapos csírázási tesztnek vetették alá, ami nem volt egyszerű feladat, hiszen a vadon élő fajok tulajdonságairól alig van adat. A csírázás beindítása érdekében egyes fajoknál fel kellett törni a maghéjat, más esetben téli fagyokat kellett imitálni, vagy a világosság-sötétség (nappal-éjszaka) ciklusba beavatkozni. A magvakat tisztítás után kiszárították, majd azonosító címkével ellátva lefóliázták, és így kerültek a hűtőkamrákba.

Török Katalin a visszatelepítés helyszínén

Vissza a természethez

A kutatási projekt részeként az ÖBI munkatársai azt is kipróbálták, hogy a projekt keretében gyűjtött magvak segítségével vissza lehet-e állítani a természetközeli állapotot egy adott élőhelyen. A kérdés tehát az volt, hogy a gyakorlati természetvédelemben milyen lehetőségei vannak a magminták felhasználásának.

Török Katalin és munkatársai a kísérlethez egy felhagyott szántót vettek igénybe a fülöpházi homokbuckák, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Natura 2000 területe közelében. Itt a kiskunsági mészkedvelő évelő nyílt homokpusztagyepek (Festucetum vaginatae danubiale) tíz jellemző faját telepítették vissza. A magkeverékben 2 állományalkotó, domináns fűféle és 8 évelő kétszikű magja kapott helyet.

„A 2013. évi vetés volt a legsikeresebb, jókor érkezett a kellő mennyiségű csapadék, így a csenkeszes táblák úgy néznek ki a területen, mint egy termesztésbe fogott parcella” – idézte fel a kutató. A visszatelepítés eredményességét leginkább az időjárás befolyásolta. Ebből pedig az következik, hogy restaurációs célú magbankokra is szükség lenne, melyek jelentősebb mennyiségű minta tárolásával biztosítanák egyrészt a nagyobb területek bevetését, másrészt lehetővé tennék az időjárási szempontból kedvezőtlen évek veszteségeinek pótlását is. Török Katalin szerint fontos lépés lenne a hagyományos megőrzési módszerek mellett a honos fajok magjainak ipari mennyiségű termesztése Magyarországon, ahogy ez más európai országok mezőgazdaságának részeként már egy piaci alapon működő ágazat kifejlődéséhez vezetett.

Kései szegfű (Dianthus serotinus). A meszes homokpusztai gyepek e jellegzetes évelő virágát magról telepítették vissza Fülöpháza közelében. Endemikus növény: a Magyar Természettudományi Múzeum adatai szerint csak a Duna–Tisza közén, a Dél-Mezőföldön, a Kisalföldön, továbbá a Pilis és Gerecse hegylábi homokján fordul elő.