Mit és hol védjünk? Az édesvízi élővilág szempontjából kritikus vízgyűjtők Európában

Az édesvízi ökológiai rendszerek, vagyis a folyók, a tavak, illetve a vizes élőhelyek Földünk felszínének kevesebb, mint 1 százalékát borítják, ám az eddig leírt fajok több mint 10 százalékának adnak otthont. Jelentőségüket tovább növeli, hogy víz- és táplálékforrásként alapvető ökoszisztéma-szolgáltatásokat nyújtanak az emberiségnek. Mindezeken túl pedig fontos szabályozó szerepük van például a víztisztítás, az árvízvédelem és a klímaváltozás elleni védekezés területén.

Az édesvízi ökoszisztémák biológiai sokfélesége azonban sokkal gyorsabban fogyatkozik, mint a szárazföldi vagy tengeri ökológiai rendszereké. Az édesvízi fajok közel harmada (29 százaléka) veszélyeztetett. Ez magasan a legmagasabb arány a három fő ökoszisztéma-típus között. A fogyatkozás legfőbb oka az édesvízi élőhelyek eltűnése és állapotának romlása a szennyezések és hidromorfológiai beavatkozások következtében.

Magas veszélyeztetettségük ellenére az édesvizek ritkán állnak a természetvédelem fókuszában.

Sok esetben például a folyókat csupán a védett területek határaként veszik figyelembe. A védelem ritkán irányul magára a víztestre.

Az édesvízi ökoszisztémák védelme ezért olyan sürgető feladat, amelyet a folyóvízi rendszerek hidrológiai kapcsoltsága miatt nemzetközi szinten, megfelelő tudományos alapozással kell megtervezni és kivitelezni. A „Biodiversity of Freshwater Ecosystems: Status, Trends, Pressures, and Conservation Priorities” („BioFresh”) című, nemzetközi, az Európai Unió FP7-es keretprogramjának támogatásával 2010 és 2014 között zajlott kutatási program célja ezért az édesvízi ökoszisztémákról rendelkezésre álló, eddig egymástól elszigetelt adatbázisok egyesítése és együttes elemzése volt annak érdekében, hogy nagy térbeli léptéken szolgáltasson alapvető információkat az édesvízi ökoszisztémák védelméhez.

E kutatási programon belül az MTA Ökológiai Kutatóközpont Duna-kutató Intézetének Tisza-kutató Osztályán működő Konzervációökológiai Kutatócsoport az európai vízgyűjtőterületek természetvédelmi szempontú prioritizálását végezte el. A munka során mintegy 1300 édesvízi faj – halak, puhatestűek, szitakötők és vízinövények – elterjedési adatai és veszélyeztetettségi státusza alapján Európa közel 19 000 vízgyűjtő területének (kb. 10 millió km²) határozták meg a természetvédelmi prioritását a védelem szempontjából kritikus vízgyűjtők azonosítása érdekében.

A munka eredményei a Journal of Applied Ecology című rangos folyóirat augusztusi számában Az Applied Ecology cikke itt olvashatójelentek meg, kiérdemelve a főszerkesztő ajánlását.

Az eredmények szerint Európa mintegy 19 000 vízgyűjtő területének 45 százaléka ad otthont legalább egy veszélyeztetett vagy korlátozott elterjedésű fajnak, illetve endemikus (bennszülött) fajokban gazdag közösségnek.

A veszélyeztetett, korlátozott elterjedésű, illetve endemikus fajok száma általában északról dél felé haladva nőtt Európában, és a Balkán-félsziget nyugati és déli részén érte el a maximumát (pl. 69 faj az Ohridi-tóban Albánia és Macedónia határán).

Európa vízgyűjtő területének 45 százalékát védetté nyilvánítani azonban nem reális. Ezért prioritásokat kellett megállapítani, amihez a kutatócsoport tagjai a MARXAN nevű, a szisztematikus konzervációs tervezésben használt programot vették igénybe. Eredményeik szerint a kritikus vízgyűjtő területek elsősorban Európa déli részén (az Ibériai-, az Appennini- és a Balkán-félsziget folyóin), Közép- és Kelet-Európa nagy folyóin (Duna, Volga) és kisebb mértékben Európa északi részén (nagy tavak északkeleten, kisebb tavak északnyugaton) találhatóak (1. ábra).

1. ábra. Európai vízgyűjtők természetvédelmi prioritása az édesvízi biodiverzitás megőrzése szempontjából. A százalékos értékek azt mutatják, hogy az elemzés 1000 futtatása során az adott vízgyűjtő az esetek hány százalékában adódott prioritásterületnek. Forrás: Carrizo et al. 2017

Az elemzés harmadik részében azt vizsgálták, hogy a vízgyűjtő területek milyen arányban védettek akár nemzeti (hazai védett területek részeként), akár európai szinten (a Natura 2000 hálózat részeként). Ennek eredményei szerint a vizsgált szcenáriótól függően a kritikus vízgyűjtő területek 38-44 százaléka egyáltalán nem védett. Főként a Balkánon és Kelet-Európában vannak nagy hiányosságok. A kritikus vízgyűjtőknek mindössze 6 százaléka volt megfelelő szinten védett, főként Északnyugat-Európában. A kipusztulással közvetlenül fenyegetett (critically endangered) fajok közül 87, míg a veszélyeztetett (endangered) fajok közül 45 olyan vízgyűjtőn található, mely egyáltalán nem védett.

Az eredmények szerint a védett területek jelenlegi hálózata nem biztosít megfelelő védelmet a legfontosabb kritikus vízgyűjtőknek.

A jelenlegi hálózat bővítése és igazítása nélkül ezért valószínűtlennek látszik, hogy az édesvízi ökoszisztémák esetében teljesül az Európai Unió által kitűzött cél, mely szerint 2020-ig megáll a biológiai sokféleség csökkenése Európában.