Huszonkét magyar diákot látott vendégül két héten át a CERN

Az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont és az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet magyar kutatói segítettek abban, hogy a középiskolás diákok bekapcsolódhassanak a részecskefizikai kutatásokba.

2017. július 26. Horváth Dezső

A CERN új diákprogramot hirdetett, melyben Magyarország játszhatta a próbaország szerepét: 22 magyar középiskolás diákot két tanár kísérővel látott vendégül két héten át az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet. A gyerekek kettes csoportokban, kint dolgozó magyar kollégák felügyelete mellett bekapcsolódtak tizenegy kinti kutatócsoport munkájába. Volt természetesen közös program is: műhelygyakorlatok, kísérletek, további CERN-területek meglátogatása és kirándulások, de a legfontosabb a kiscsoportos kutatómunka volt.

Forrás: MTA Wigner FK/Horváth Dezső

A program honlapján megtekinthető a részt vevő diákok névsora a küldő középiskolával. A 22 diák között 16 fiú és 6 lány volt, 9–11. osztályosok. A magyar szervezők általában minden középiskolából egy-egy fiatalt válogattak be a számos jelentkezőből, kivéve azokat, akik már korábban részt vettek részecskefizikai kutatásban (többnyire az MTA Wigner FK detektorépítő laboratóriumában). A 18 középiskolából 10 budapesti volt, 8 vidéki. Szerepelnek a honlapon a 11 kutatócsoport mentorai, témái és diákpárjainak listája is.

Mivel az esemény éppen az érettségi vizsgák idejére esett, a válogatásnál az utolsó évesek nem jöhettek szóba. Ennek ellenére kitűnő társaság jött össze, a diákok maximálisan kihasználták a két hét adta lehetőségeket. A CERN egységeinek látogatásakor az elhangzottakon túl is kérdésekkel bombázták a látogatás vezetőit. A mentorok is nagyon elégedettek voltak a diákpárosok hozzáállásával, lelkesedésével, munkabírásával és kíváncsiságával. A diákok egymásnak is sokat segítettek az új ismeretek magyarázásában, a feladatok megoldásában.

Forrás: MTA Wigner FK/Horváth Dezső

A program utolsó napján a diákok rövid előadásokban mutatták be egymásnak, mivel foglalkoztak. A prezentációk több célt is szolgáltak. A diákok beszámoltak egymásnak magyarul a két hét alatt elért eredményeikről, kutatási tapasztalataikról. Ez a CERN-ben végezhető munkalehetőségek sokszínűségét tárta fel a csoport tagjai előtt. Volt olyan kutató, aki a 11 beszámolót végighallgatva megjegyezte, „itt áll előttünk egy tehetséges utánpótláscsapat”. Az angolul készített prezentációkat a CERN dokumentálta, a weboldalukon valamennyi megtekinthető. Megjegyezzük, hogy az angol nyelvtudás nem volt feltétele a részvételnek, de „történetesen” mindenki beszélte az angolt.

A programot itthon a Wigner Fizikai Kutatóközpontból Oláh Éva, Szathmári Nóra, Lévai Péter és Horváth Dezső, a CERN-ben Jurcsó Péter és Sascha Schmeling szervezte. A magyar kísérő tanárok, Oláh Éva és Szathmári Nóra kezdettől fogva részt vettek a munkában, mind az előkészületek, mind a lebonyolítás során. Külön köszönet illeti Jurcsó Pétert, aki a kinti munkát megszervezte, rábeszélte a 11 kinti kollégát a mentorálásra, és egész idő alatt kézben tartotta a programot.

Forrás: MTA Wigner FK/Horváth Dezső

A CERN évente 5 hasonló diákcsoportot tervez fogadni. Ez volt az első, próbaprogram, Magyarország tehát legközelebb 4-5 év múlva kerül majd sorra.

A KFKI sporttelepén minden ősszel CERN-Wigner Open Days rendezvény zajlik, idén szeptember 23–24-én kerül rá sor. A Wigner FK ismeretterjesztő sátrat bocsát a nyári CERN-programon részt vevő diákok rendelkezésére, ahol ismét előadhatják a CERN-es prezentációjukat, tájékoztatandó az érdeklődő nagyközönséget, elsősorban persze más középiskolás diákokat. Emellett kiállíthatnak A0 méretű posztereket is (amilyet a konferenciákra szoktak vinni a kutatók), amelyeken beszámolnak a CERN-es kutatásról és élményeikről. Az elkészült poszterek nyomtatásában a szervezők szívesen segítenek.

A szerző az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont és az MTA Atomki kutatója.