Egy eltűnt sziget nyomában; a minimumjövedelem bevezetése: a Szigma – a holnap világa 2018. június 19-i adása
Hogyan lehet rekonstruálni egy 3600 évvel ezelőtti vulkánkitörésben megsemmisült szigetet? Miként lehet javítani a nélkülözők helyzetén? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphatnak a tudományos magazin e heti adásának hallgatói.
Egy nemzetközi kutatócsoport rekonstruálta Szantorini 3600 évvel ezelőtt vulkánkitörésben megsemmisült belső szigetének méretét és korát. Arról, hogy milyen módszerekkel lehet rekonstruálni egy eltűnt sziget körvonalait, a nemzetközi kutatócsoport magyar résztvevője, Karátson Dávid vulkanológus, az ELTE TTK Földrajz- és Földtudományi Intézet Természetföldrajzi Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára számolt be.
A szegénység egyik mutatója a súlyos anyagi depriváció (elnyomorodás). Az adatok alapján itthon a súlyos elnyomorodásban élők aránya közel háromszorosa, a gyermekszegénység tekintetében pedig négyszerese a többi visegrádi országénak. Molnár György, az MTA KRTK Közgazdaság-tudományi Intézetének tudományos főmunkatársa beszélt a helyzet javítását elősegítő lehetséges utakról és a minimumjövedelem jelentőségéről.
A Szigma 2018. június 19-i adása itt hallgatható meg.
A korábbi adásokról itt tudhat meg többet.