Elindult a 3,5 milliárdos magyar kvantumtechnológiai program

Kvantumbitek előállítása, megosztása és kvantuminformációs hálózat létrehozása lesz a cél a következő négy évben. A HunQuTech névre hallgató, kutatóhelyeket és ipari cégeket tömörítő konzorcium az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont vezetésével működhet.

2018. február 7.

2018. február 7-én az MTA Székházában rendezték meg a HunQuTech kvantumtechnológiai konzorcium nyitórendezvényét. A több hazai kutatóhely és csúcstechnológiás vállalat összefogásával megalakult konzorcium a következő négy évben az NKFI Alap támogatásával végezheti a A nyitórendezvényen készült fotók galériájakvantumtechnológiai rendszerek kiépítéséhez szükséges kutatásokat.

„Különösen szerencsés nagyobb volumenű kutatást indítani, hiszen így több csoport dolgozik, és ha valamelyik el is akad, az általa elért eredmények beépülhetnek mások munkájába” – mondta el köszöntőbeszédében Lovász László, az MTA elnöke, aki arról is beszélt, hogy a Microsoftnál töltött évei alatt maga is megismerkedett egy kvantumszámítógép matematikai alapjaival foglalkozó kutatócsoport munkájával.

Lovász László, az MTA elnöke köszönti a HunQuTech kvantumtechnológiai konzorcium nyitórendezvényének vendégeit Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

Pálinkás József, az NKFI Hivatal elnöke elmondta, hogy a 3,5 milliárd forintos támogatással most induló Nemzeti Kvantumtechnológiai Program a tematikus nemzeti programok sorába illeszkedik. Az NKFI Alap eddig mintegy 80 milliárd forint keretösszeggel 16 tematikus programot finanszírozott a főbb társadalmi, gazdasági, környezeti kihívásokhoz kapcsolódó szakterületeken. Pálinkás József hozzátette: ezek a programok a felfedező kutatások társadalmi és gazdasági hasznosulását ösztönzik egy-egy olyan stratégiai területen, ahol a hazai kutatói kiválóság a legversenyképesebb lehet, ezért a Nemzeti Kvantumtechnológiai Program is az akadémiai, felsőoktatási és vállalati kutatóhelyek összefogásával valósul meg.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által kiírt és tervezett tematikus programok Forrás: NKFIH

A HunQuTech kvantumtechnológiai konzorcium tagjai:

  • MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont (konzorciumvezető)
  • BME TTK Fizikai Intézet
  • BME VIK Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások Tanszék
  • BME VIK Egyesült Innovációs és Tudásközpont
  • ELTE TTK Fizikai Intézet Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék
  • MTA EK Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézet Mikrotechnológiai Osztály
  • BHE Bonn Hungary
  • Ericsson Magyarország
  • Femtonics
  • Nokia Bell Labs

Domokos Péter akadémikus, a konzorcium vezetője, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont munkatársa felvázolta a projekt szakmai terveit. A HunQuTech célja, hogy a projekt keretében a következő négy évben létrehozzon:

  • egy olyan egyfoton-forrást, amely a kvantummechanika elvei által garantált biztonságos kommunikációhoz szükséges;
  • egy összefonódott fotonpár-forrást;
  • egy mind szabad térben, mind optikai kábelen keresztül működő kvantumkommunikációs rendszert;
  • különböző fizikai elveken alapuló kvantummemóriákat, amelyek elemi építőkövei lehetnek a kvantummechanikában rejlő számítási lehetőségeket kiaknázó jövendőbeli eszközöknek;
  • egy- és kétbites kvantumlogikai kapukat;
  • egy, a mágneses mezőt nagy térbeli felbontással mérő eszközt, amely az optikailag detektált mágneses rezonanciát használja;
  • új algoritmusokat a kvantumfizikai rendszerek hatékony szimulációjára.

A projekt tevékenységeiben a kvantumtechnológia mind a négy „pillére” megjelenik, amelyeket a terület vezető kutatói egy részletes tanulmányban, a Quantum Manifestóban határoztak meg, és amelyet átvett az EU H2020 Quantum Technologies Flagship Program is.

Nagyszerű háttérolvasmány Domokos Péternek a Természet Világában megjelent írása, amelyben áttekinti a tudományterület fejlődését a kvantummechanika felfedezésétől a napjainkban is zajló kvantumtechnológiai forradalomig. Érdemes továbbá ellátogatni a konzorcium saját weboldalára, és elolvasni a teljes sajtóközleményt. A címlapképről pedig hallgassuk meg Teller Edét!

További információ

Werovszky Veronika, MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont

werovszky.veronika@wigner.mta.hu

+3630 431 8895