„A népek ajkiról eltanulva” – tanulmánykötet a mesegyűjtés kezdeteiről

„[…] sietek néhány nép dalt, mesét, versezetet környékem nép költészetéből küldeni. Hevesnek ama részéből valók ezek, melyek a Zagyva, és Tarnáradűlve: a Jászsággal – ez zárván mindenütt – mint egy öszve vegyűl” – e sorok kíséretében küldött általa lejegyzett dalokat, találós kérdéseket és meséket 1846-ban Eperjesy Ferenc pusztamonostori pap, később egri kanonok Erdélyi Jánosnak, a 19. század magyar irodalmi életében jelentős szerepet játszó, a népköltészet kincseinek összegyűjtését is ösztönző Kisfaludy Társaság tagjának, az 1846-tól megjelenő, háromkötetes Népdalok és mondák című gyűjtemény szerkesztőjének.

Erdélyi János és Eperjesy Ferenc csak két ember a korszak elhivatott folklórgyűjtői közül, akiknek munkáját Domokos Mariann bemutatja Mese és filológia című könyvében.

A népmese és ami csak annak akar látszani

„Ez egy izgalmas és folklorisztikailag kifejezetten mozgalmas időszak volt. Ez idő tájt indult meg a hazai intézményes népmeseszöveg-gyűjtés.

Gotthard Gergely mesemondó Forrás: Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy

Gyűjtők és gyűjtőhálózatok tucatjai kutatják, írják, másolják, küldik, szerkesztik, termelik a népmeseként értett meseszövegek százait, ugyanakkor a szövegeik mögött feltételezett gyűjtési, lejegyzési és kiadási elvek ekkor még nincsenek tökéletesen kikristályosodva – mondta el a szerző, aki a népmese műfajai között is segít eligazodni. – A népmese a magyar népköltészetben az egyik legnagyobb, szóbeli prózaepikus műfajcsoport. Több műfajt foglal magában, például az állatmesét vagy az egyik legfontosabbat, a tündérmesét, amely ember- vagy természetfeletti erejű hősök csodás történetét meséli el.”

A néhány lapos, a szerző megjelölése nélkül kiadott, olcsó, mesei cselekményt és fordulatokat tartalmazó olvasmányok a kora újkortól kezdve jelentek meg tömegesen, jelentősen befolyásolva az európai mesekincs alakulását. Hazánkban az európai tündérmeséket közvetítő német nyelvű kalendáriumok gyakoroltak nagy hatást, amelyek a 19. századra jutottak el a szegényebb társadalmi rétegekig. Domokos Mariann elmondta: a szóbeliséggel szemben a népmese leírt, szükségszerűen bizonyos szövegalakító eljárásokon keresztülment formáját az európai mesegyűjtési gyakorlatban a 19. században hozták létre. Egyik első modellje a Grimm testvérek gyűjteménye volt, amelyre a könyvmese fogalmát használja a folklorisztika.

Ekkor még nem a szöveghű rögzítés volt a cél, hanem a romantika jegyében egy ideális, nemzeti és népi szöveget kívántak megalkotni.

„A könyvmese tehát nem népmese, de annak akar látszani” – idézte Nagy Ilona folklorista definícióját a kutató.

„A puszta meztelenségben”

A magyar népmesék összegyűjtésének gondolatát Erdélyi János vetette fel, a Kisfaludy Társaság pedig 1843-ban felkarolta a javaslatot. „[A Kisfaludy Társaság] elhatározá lépéseket tenni a magyar népdalok, mondák, mesék és hagyományok felelevenítése, gyűjtése s megőrzése végett. Ez iránt méltó figyelmet ébresztendő, a hirlapok utján kisérti meg, s felszólít mindenkit a két hazában, mennyire népdalok, mondák, mesék és hagyományok a népek ajkiról eltanulva értésére estek, sziveskedjék azokat papírra tenni, de ugy, mint azokat hallotta, minden csinosítás vagy nemesítés nélkül, »a puszta meztelenségben«, – mert csak így lehetnek a nép szelleme, s költői tehetségének lenyomatai, jellemvonásai – a Kisfaludy-Társaság titoknokához beküldeni.”

Noha már a kezdetektől fogva deklarálták a hiteles, népinek tekintett népköltési szövegek gyűjtését, ez természetesen nem lehetett azonos a hang szerinti hűségű szövegrögzítéssel, ami a 20. századtól vált módszertani elvárássá és szakmai gyakorlattá.

Mint azt Domokos Mariann elmondta, a 19. század hazai népmesegyűjtésének históriáját vizsgálva fő törekvése az volt, hogy a mesekutatás kanonikus történetét – Erdélyi János, Kriza János, Arany László és Gyulai Pál folklorisztikailag meghatározó munkásságát – újabb adatokkal egészítse ki, illetve rámutasson eddig kevéssé vizsgált összefüggésekre.

A tanulmánykötet részletesen bemutatja a korszak több kiemelkedő mesegyűjtőjének munkásságát, néhány név szerint ismert mesemondót, valamint a magyar folklór legnagyobb antológiasorozatának, a Magyar Népköltési Gyűjtemény 1872-ben megjelent I. kötetének keletkezéstörténetét.

Arany László–Gyulai Pál: Elegyes gyűjtések Magyarország és Erdély különböző részeiből MNGy I.(1872)

A szerző kitér a népmese és a meseillusztráció 19. századi kapcsolatára is. „A külföldi, főleg a német példák hatása, különösen pedig az illusztrált Grimm-kiadványok népszerűsége nem elhanyagolható szerepet játszott a fametszetes vagy rézmetszetes technikával készített meseképek elterjedésében. Ez a publikációs gyakorlat funkciójában kettősséget hordozott: egyrészt a kiadvány esztétikai színvonalát emelte, és így reprezentatív funkciót képviselt, másrészt az olvasni nem vagy csak kevéssé tudó közönség számára magyarázó, értékelő, a befogadást előkészítő, azt megkönnyítő jelleget adott” – mondta a kutató.

Akadémiai megbízásból

"ajánlja Méltóságos Elnök Úr pártfogásába"

A kötetből a népmesegyűjtés laikusok számára nem várt nehézségei és árnyoldalai is kiderülnek. „Parajdon egy hegyre fölmenendő – baleset ért, ugyanis a hegymászáshoz nem levén hozzá szokva […] a kilátást élvezendő fölmenetelemben, mivel meredeken jártam ínrándulást kaptam ágyékban és amiatt tovább nem mehettem. Szerencse, hogy a Székelyföldön egy barátságos testvéri vendégszerető hajlékban kellett ágyban maradni, mert úti költségem ujból elfogyott – így pénzhiányban szenvedtem” – számolt be viszontagságairól a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából évekig Erdélyben gyűjtő Merényi László egy levélben. Szerencséjére a Nyelv- és Széptudományi Osztály 1862-ben mentőövet dobott az anyagi nehézségekkel küzdő kutatónak. „Tekintetbe véve folyamodónak a népmesék gyűjtése körül már eddig is szerzett érdemeit, s azon eredményt, mely, előadása szerint, újabb fáradozásait kíséri, – a nyelv és széptudományi osztály a fentebbi kérést, a körülmények szerint leendő intézkedés végett, ajánlja Méltóságos Elnök Úr pártfogásába. Egyúttal azonban folyamodóval közöltetni határoztatik az osztály azon figyelmeztetése, hogy fő czéljától, a népmesék gyűjtését, nyelvtani nyomozások s főleg mesteri és bányászati műszók gyűjtése által – mely téren már szakemberek is fáradoztak – ne engedje magát eltéríttetni.”

Merényi László erdélyi népmesék gyűjtésére felvett 300 forintos segélyének nyugtája (1861) Forrás: MTA Könyvtár Kézirattár

Merényi különleges figurája a magyar népmesegyűjtés történetének: annak ellenére, hogy a legtöbb meseszöveget adta ki a korszakban, alakja a folklorisztikai kánon perifériájára került. A könyvben önálló tanulmány foglalkozik azzal a folyamattal, hogyan válik a kezdetben elismert, az Akadémia által is támogatott fiatal gyűjtőből olyan gyanús alak, akinek a lejegyzéseit fenntartásokkal kell kezelni.

Mese, de ponyva

A sok korabeli forrást használó – jogot is végzett – szerző kitér egy ritkán tárgyalt, de izgalmas problémára, a gyűjtő és a mesemondó szerzői jogára is. „Az eredetiség és a szerzőség minősítése a folklóralkotásokat tekintve eltér az irodalmi alkotásokétól. Meghatározása azonban a mai napig nem tisztázott, így amikor alapvetően az eredeti jellegű művet oltalmazza a szerzői jogi törvény, akkor a folklór pontos jogi értelmezése hiányában csak nagyon nehezen lehet a jogszabályt a gyakorlatra vetíteni” – mondta a kutató, aki konkrét vitás jogeseteket is ismertet a könyvében.

A szerző a történeti szövegfolklorisztika szűkebb területén belül további kutatási irányokat is megfontolásra ajánl. „Egyelőre feltáratlan például a népköltészet és a ponyvamese, vagyis az olcsó, széles körben terjesztett, a mesékre jellemző cselekményeket tartalmazó nyomtatványok kapcsolata a 19. században” – említett egy példát Domokos Mariann.

Erdélyi János: Magyar népmesék. Illusztráció a Több hétszer esküdni, mint egyszer c. meséhez. Fametszet. (1855)

Hozzátette: a könyv minden fejezetében olyan témákat és szempontokat kívánt felvetni, amelyek feltűnően hiányoznak a folklorisztikai áttekintésekből és elemzésekből. Ilyen új szempontot jelenthet például az alapvetően nem szerzőhöz kötött textusokkal és instabil szövegfogalommal (azaz variánsokkal) dolgozó folklorisztikai filológia számára a mesék írásbeli hagyományozódásának vizsgálata. Az ennek a jegyében készülő feldolgozások nagyban segítenék a 19. századi magyar meseszövegek vándorlástörténetének, a szóbeliség mellett élő másfajta, az írásbeliségben történő szöveghagyományozódás működési mechanizmusának megértését.

Domokos Mariann elmondta, hogy a következő években a nyomtatott írásbeliség és a 19. századi magyar mesekincs kölcsönhatásainak különböző aspektusait szeretné alaposabban megvizsgálni. A ponyvanyomtatványokon terjedt meseszövegek kutatására a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj keretében van is lehetősége.