A nemzetközi szervezetek döntési mechanizmusait vizsgálta A játék neve: kratokrácia című előadásában Kóczy Á. László, Közgazdaságtudományi Intézet kutatója, arra keresve a választ: milyen hatalmi viszonyok alakulnak ki az egyes résztvevő tagállamok különböző szavazati befolyása révén. A játékelmélettel foglalkozó matematikus-közgazdász áttekintette Magyarország befolyását is az Európai Unióban és a nemzetközi pénzügyi szervezetekben.

- Az erősebb hatalma, amely nem fizikai erőre utal, hanem ennek „demokratikus változatára" - kezdte a kratokrácia szó definíciójával a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében megtartott előadását az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének kutatója, az Akadémia Lendület Programjának egyik idei nyertese. Kóczy Á. László hangsúlyozta, hogy az erősebb hatalma a nemzetközi szervezetekben a szavazási helyzetekben nyilvánul meg, és két tényezőtől függ: melyik ország szavazhat és milyen szabályok szerint. A kutató szerint az Európai Unió vagy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) döntési mechanizmusaiban a hatalom kétféleképpen nyilvánulhat meg: a P hatalom (price - díj) birtokosai az elosztás során nagyobb szeletet kapnak a támogatási tortából, míg az I hatalom (influence - hatás) ahhoz segít hozzá, hogy egy kérdésben minél nagyobb valószínűséggel az a döntés szülessen, amelyet a mi országunk támogat.

Azt, hogy ki az erősebb, sok tényező befolyásolja. Függ például attól, hogy az egyes országok milyen koalícióba tömörülnek, de attól is, hogy a szavazási szabályokat hogyan alakítják ki a szervezetek. Az Európai Gazdasági Közösségben például az 1958-ban életbe lépett Római Szerződés értelmében a hat tagállamon belül (Németország, Olaszország, Franciaország, Belgium, Hollandia, Luxemburg) Luxemburg olyan alacsony szavazati kvótát kapott, hogy valójában soha, semmilyen döntést nem volt képes megváltoztatni, azaz valójában egyáltalán nem volt beleszólása a kérdésekbe. De más furcsaságokat is felfedezett az európai döntéshozatalban a kutató. A játékelmélet szabályai szerint elemezve az uniós döntéshozatalt, világossá válik, miért olyan lassú és nehézkes ez a folyamat. Mivel egy-egy döntéshez számos, a döntéshozatalban eltérő súlyt képviselő országnak kell támogatólag fellépnie, figyelembe kell venni ezen országok népességének arányát a közösségen belül, valamint azt, hogy a kis államok ne szenvedjenek hátrányt, de ne is legyen túl nagy a befolyásuk a nagyok kárára. Kóczy Á. László szerint a szabályozás bonyolultsága miatt a döntésképtelen országcsoportok száma sokszorosa a döntésképesekének.

 

A bonyolult és nem túl hatékony döntési mechanizmust a jövőben megváltoztatja a Lisszaboni Szerződés, amely a tagországok 55 százalékának és a népesség 65 százalékának támogatásához köti a határozatot, vagy pedig ahhoz, hogy legfeljebb 3 ország ellenezheti azt. Ez például kizárja, hogy Németország, Franciaország és az Egyesült Királyság összefogva bármit megvétózhasson. Az új eljárásban - amelyben megnő a tagállamok népességszámának szerepe - hatszor gyorsabban születhetnek meg a döntések - véli Kóczy Á. László.

Magyarország az új szavazási szabályokat is deklaráló Lisszaboni Szerződést a tagállamok közül elsőként ratifikálta, annak ellenére, hogy az ország P hatalma ezáltal csökkenni fog, azaz a jövőben valószínűleg kisebb „tortaszeletet" kapunk a támogatások elosztásakor. Ez részben annak köszönhető, hogy a változások kárát a közepes méretű tagállamok szenvedik el, de annak is, hogy Magyarország lakosságának száma a következő évtizedekben várhatóan csökkenni fog. Ugyanígy egyre kisebb súlyra számíthat a demográfiai csökkenés miatt például Németország, míg az Egyesült Királyság befolyása növekedni fog: egyes statisztikák szerint 2060-ban a most 60 milliós szigetországban már mintegy 70 millió ember él majd, míg Németország lakosságszáma a mostani 82 millióról 60 millióra eshet vissza. 

A kutató a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank döntési mechanizmusait vizsgálva kijelentette: mindkét szervezetben jelentős túlsúlyban vannak a fejlett országok a fejlődőek kárára. Figyelemre méltó, hogy például, az Egyesült Államok a szavazatok majdnem 17 százalékát birtokolja az IMF-ben, miközben bizonyos döntésekhez 85 százalékos támogatottságot ír elő a szervezet - ezeket tehát a tengerentúli ország egymagában megvétózhatja. Kóczy Á. László rámutatott azonban arra, hogy ennek ellenére az USA súlya mégsem olyan nagy, mint várnánk, hiszen például a fejlődő országok is vétózhatnak, ha összefognak, de Németország, Franciaország, az Egyesült Királyság és Olaszország is együttesen a szavazatok 20 százalékát tartja a kezében. A kutató rámutatott arra, hogy IMF-képviselet reformjával ez változni fog.

Kóczy Á. László számításokat végzett arra vonatkozóan is: növekedne-e Magyarország befolyása, ha nem az úgynevezett belga országcsoport tagja lenne. Az IMF-ben az érdekérvényesítés országcsoportonként történik, hazánk Ausztriával, Belgiummal, Csehországgal, Luxemburggal, Szlovákiával és Törökországgal alkot egy csoportot. Érdekérvényesítő képességünk függ az országcsoportunk nagyságától, de attól is, hogy Magyarország súlya ezen belül mekkora. Előbbi mutató 4,9 százalék, utóbbi 6,8 százalék. Befolyásunkat a két szám szorzata adja, ez 0,3 százalék, ami reális az ország mérete, gazdasági súlya szempontjából. Ha ugyanilyen számítások alapján megvizsgáljuk, milyen erőt képviselnénk más országcsoportokban, kiderül, hogy csak a Kolumbia által vezetett dél-amerikai, és az Algéria által irányított afrikai csoporttal járnánk rosszabbul, minden más csoportban nagyobb szerepünk lenne. Különösen igaz ez a svédek által vezetett, úgynevezett skandináv országcsoportra. 

-et-