„Végére értünk, de nem fejeztük be” – Magyarországon is lezárult a Fény Nemzetközi Éve

A jeles év több olyan kezdeményezést is útjára indított, mely immár önálló életet él. Ezekről, valamint az elmúlt év eredményeiről számoltak be szervezők és résztvevők az MTA Székház Dísztermében tartott záróeseményen.

2016. március 23.

A Fény Nemzetközi Évének magyarországi záróeseményére a Magyar Tudományos Akadémia Székházában, a Díszteremben került sor. Lovász László, az MTA elnöke nyitóbeszédében kiemelte, hogy a Összefoglalónk az év eseményeiről a Fény éve magyar honlapján.rendezvénysorozattal sikerült a legfiatalabbakat is bevonni olyan programokba, amelyeken a tantermek falain kívül ismerkedhettek a természettudományok alapjaival.

Lovász László Fotó: mta.hu/Szigeti Tamás

A diákoknak szóló programokon túl a tudományos közösség is nagyobb figyelmet fordított 2015-ben a fény témájára, amit jól jelez, hogy az Akadémia éves közgyűlésének díszelőadásán Krausz Ferenc az attoszekundumos lézerek fizikájáról adott elő, a novemberben Budapesten rendezett A World Science Forum honlapja.World Science Forumon pedig külön szekciót kapott a Fény Nemzetközi Éve.

„Végére értünk, de nem fejeztük be” – mondta Kroó Norbert, a Fény Nemzetközi Éve Programbizottság elnöke, utalva arra, hogy az A Fény Éve nemzetközi honlapja itt érhető el.UNESCO által felkarolt egyéves tudománynépszerűsítő rendezvénysorozaton számos olyan kezdeményezés indult és kapcsolat köttetett, melyek a későbbiekben is tovább élnek majd. Külön kiemelte „A fizika mindenkié” kezdeményezést, mely idén új évaddal folytatódik, és Európában is felfigyeltek rá.

Kroó Norbert Fotó: mta.hu/Szigeti Tamás

Az akadémikus – akinek tudományos munkássága is rengeteg szállal kötődik a fényhez – köszönetét fejezte ki a szervezőknek és legfőképpen annak a 28 iskolának, mely összefogta a programokon részt vevő nagyjából 600 oktatási intézmény munkáját.

Harmadikként Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke kapott szót. „Az emberiség történelme folyamán az egymás kölcsönös meg nem értése volt a népek közötti gyanakvás és bizalmatlanság oka, miáltal ezen nézeteltérések igen gyakran vezettek háború kitöréséhez [...] a tartós alapokon nyugvó békét az emberiség szellemi és erkölcsi együttérzésére kell alapozni” – idézte a szervezet A teljes dokumentum itt olvasható.alkotmányát.

Réthelyi Miklós Forrás: mta.hu/Szigeti Tamás

A fény pedig nagyszerű témának bizonyult ahhoz, hogy egy asztalhoz üljenek kutatók, művészek, írók, de teológusok, lelkészek és szerzetesek is, akik saját világukban közismert személyiségek, azonban ritkán adódik alkalmuk a szakterületükön túlnyúló eszmecserére.

Az Optikai, Akusztikai, Film- és Színháztechnikai Tudományos Egyesület (OPAKFI) Kroó Norbert professzor részére a plazmafizika és az optika területén művelt, nemzetközileg is kimagasló tevékenységéért Petzval József-emlékérmet, illetve Czitrovszky Aladár részére az optika-lézertechnika területén művelt és az egyesület érdekében végzett kimagasló tevékenységéért Bárány Nándor-díjat adományozott. A díjakat az egyesület elnöke, Lupkovics Gábor adta át a Díszterem közönsége előtt, röviden bemutatva a díjazottak szakmai életútját.

Balról jobbra: Czitrovszky Aladár, Lupkovics Gábor és Kroó Norbert Forrás: mta.hu/Szigeti Tamás

A Fény Nemzetközi Éve nyitóeseményéhez hasonlóan a köszöntőket ezúttal is ismeretterjesztő előadások követték.

Elsőként A művész Fényút című kiállítása a Műcsarnokban volt megtekinthető.Csáji Attila fényművész beszélt arról, hogy Magyarországon különösen sok fényművészeti eseményre került sor az elmúlt évben, és olyan alkotók kerültek reflektorfénybe, akikről korábban alig hallhatott a közönség. Méltatta Moholy-Nagy László tanítványának, Kepes Györgyről bővebben az egri Kepes Központ honlapján olvashatunk.Kepes Györgynek a szerepét, aki 1967-ben az MIT-n belül megalapította a Center for Advanced Visual Studies intézetét, melyben művészek, tudósok, műszaki szakemberek együtt kutatják az új tudományos és technikai eredmények művészi lehetőségeit.

Mitikus fénytér Csáji Attila alkotása

A programok közül kiemelte az Új Budapest Galériában Rövid összefoglaló az eseményről.megrendezett fényművészeti tárlatát, melynek kurátora és rendezője Paksi Endre Lehel volt. Csáji Attila fontosnak tartotta elmondani, hogy a Fény Éve keretében nemcsak Magyarországon, de határainkon túl is szerveztek kiállításokat, konferenciákat.

Aki a közönség tagjai közül esetleg lemaradt volna az elmúlt év fényművészeti eseményeiről, ezen a délutánon néhány perces hangos-képes ízelítőt kaphatott Csáji Attila életművéből.

A háromszög súlyvonalai Forrás: Szent István Gimnázium/Magyar Zsolt

Magyar Zsolt, a budapesti Szent István Gimnázium matematikatanára egy érdekes szemléltetési módszert mutatott be. Diákjaival kis LED-fényforrások felhasználásával tették szemléletessé a különféle geometriai összefüggéseket, mértani alakzatokat és függvényeket. A 70 négyzetméteren elhelyezett száz fényforrás látványos geometriai ábrázolásokra ad módot. Nem véletlen tehát, hogy ez is egyike a Fény Éve időszakán túlmutató programoknak, hiszen a a későbbiekben más iskolákban is tartanak majd ehhez hasonló foglalkozásokat.

Böröcz Sándor, a Lysys-Project Kft. ügyvezetője a cég által alapított A díjról, a zsűri tagjairól és a junior díjazottról itt olvashatunk bővebben.„A fény mestere” díjról adott rövid összefoglalót. Az elismerést elsőként tavaly adták át a legkiválóbb világítási rendszert megvalósító pályázónak, méghozzá a 4-es metró Újbuda Központ megállójának világítástervéért. Íme, egy videó a döntőbe jutott tervekről.

„A fény mestere” döntőseiForrás: Lysys-Project Kft.

Az idei év nagy tudományos szenzációjának, a gravitációs hullámok felfedezésének első pillantásra nem sok köze van a Fény Évéhez, azonban aki meghallgatta Horváth Dezsőnek, az MTA Wigner FK fizikusának előadását, hamar megérthette, hogy a fény igencsak alapvető szerepet kapott a kísérletekben. A gravitációs hullámok kimutatásához ugyanis igen finoman összehangolt lézerekre van szükség, melyekkel akár az atommag tízezredrészének megfelelő eltérések is kimutathatók.

A felfedezésről és annak hátteréről az mta.hu részletesen beszámolt, cikkünk itt olvasható. Kedvcsinálónak itt egy szimuláció a két fekete lyuk összeolvadásáról, melynek az emberiség első gravitációshullám-észlelését köszönhetjük.

Fekete lyukak összeolvadása Forrás: LIGO

Végezetül Újfalussy Balázs, szintén wigneres fizikus, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat főtitkára számolt be „A fizika mindenkié” rendezvénysorozatról, melynek célja „a képzelet felgyújtása”, vagyis hogy tanárok és diákok közös, önálló kezdeményezései nyomán országszerte minél A rendezvény honlapján összefoglalót,. fényképes beszámolókat láthatunk a 2015-ös eseményekről.több, a fizikát népszerűsítő rendezvény jöjjön létre. 2015-ben 45 helyszínen 52 programmal várták az érdeklődőket, és a sikert látva nem is volt kérdés, hogy idén következik a folytatás – „A fizika mindenkié 2.0”-t április 16-án szervezik, a plakát innen máris letölthető.

Az alábbi képre kattintva megtekinthető a zárórendezvényről készült galériánk.

A képre kattintva galéria nyílik! Forrás: mta.hu/Szigeti Tamás