Elhunyt Láng István agrokémikus, akadémikus, a természet- és környezetvédelem meghatározó személyisége

Gyászol a szakma, gyászol a hazai és a nemzetközi tudományos közösség. Láng István agrokémikus, kutatóprofesszor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a természet- és környezetvédelem meghatározó személyisége életének 85. évében, hosszan tartó súlyos betegség után eltávozott. Láng Istvánra Jolánkai Márton emlékezik.

2016. december 17.
Láng István Forrás: mta.hu

Láng István 1931. december 26-án született Mohácson. A szülőhely, a család, a hajós felmenők saját elmondása szerint is megalapozták a természethez és a természettudományokhoz való kötődését. Mohácson érettségizett 1950-ben, majd, élve a kor adta lehetőségekkel, egyetemi tanulmányait a Szovjetunióban, Ivanovo Mezőgazdasági Egyetemén végezte, ahol agrokémiára és kémiára szakosodott. Oklevelének megszerzését követően, 1955-től az MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézetében kezdte meg kutatásait Egerszegi Sándor vezetésével. Az első feladat, amelybe bekapcsolódott, és amely elkísérte élete végéig, a homokkutatás volt. 1963-ig dolgozott a TAKI-ban, ez idő alatt végigjárta a fiatal kutatók jellemző útját, tudományos segédmunkatárs, aspiráns, majd tudományos munkatárs lett.

1963-ban – szándéka szerint ideiglenes jelleggel – állást vállalt az MTA szervezetében; a Biológiai Tudományok Osztályának titkára lett Straub F. Brunó munkatársaként. A tervezett pár éves megbízatás azután csaknem fél évszázadra nyúlt. 1970-ben megbízott, majd 1973-tól tényleges főtitkárhelyettesként, 1984-től 1993-ig pedig főtitkárként vezette az MTA intézményhálózatát. Közel negyedszázados vezetői tevékenysége egy korszakot fémjelzett az Akadémia életében. 1993-tól 1999-ig elnöki tanácsadóként, illetve az Elnökség tagjaként, majd 2000-től jószerivel élete utolsó napjaiig kutatóprofesszorként vett részt az Akadémia munkájában.

1961-ben szerzett kandidátusi fokozatot. 1973-ban lett a mezőgazdasági tudományok doktora, ezt követően választották meg az MTA levelező tagjává. 1985-ben lett az MTA rendes tagja. 1993-tól habilitált egyetemi tanár. Mind a négy nagy hazai agráregyetem oktatója, tisztségviselője, tiszteletbeli, illetve díszdoktora volt.

Mint az Akadémia intézményhálózatának egyik, majd első számú vezetője számos jelentős intézményfejlesztés elindítója, résztvevője és megvalósítója volt. Csak példakánt kiemelve a legnagyobbat és a legszerényebbet: a Szegedi Biológiai Központ létrehozása, illetve az immár fél évszázados nyírlugosi homoki tartamkísérlet kialakítása. Mindkettő tudományos jelentősége meghatározó napjainkra. Nevéhez fűződik nagy, országos kutatási programok indítása és koordinálása. A teljesség igénye nélkül címszavakban: a mezőgazdasági ökológiai potenciál felmérése, a biomasszaprogram, a mezőgazdasági minőségfejlesztés tudományos alapjainak kutatása, a XXI. század fenntartható mezőgazdaságának tudományos megalapozása és talán a napjainkig tartó, nemzetközileg is legnagyobb súlyú országos klímakutatási program, a „Vahava” kigondolása és irányítása. Alapítója, majd 1986–90 között elnöke volt az OTKA-nak. Két ciklusban is – 1998 és 2005 között elnöke volt az Országos Környezetvédelmi Tanácsnak. Haláláig tagja és szinte még betegágyából is aktív részvevője volt az MTA Talajtani, Vízgazdálkodási és Növénytermesztési Bizottságának, illetve az MTA Környezettudományi Elnöki Bizottságának.

Empatikus személyisége, valamint kiemelkedő angol és orosz nyelvtudása egy történelmi korszakban nemcsak a hazai, hanem a kelet–nyugati tudományos együttműködések meghatározó személyiségévé is tette. Részt vett az UNESCO tudományos kutatást irányító testületében. Tagja volt a Nemzetközi Tudományos Tanácsnak (ICSU). Alapítója volt számos nemzetközi intézménynek, így egyebek között a IIASA-nak is Laxenburgban. Legnagyobb személyes és egyben nemzeti elismerést is jelentő megbízatása azonban minden bizonnyal a Brundtland-bizottságba történő kinevezése volt. Tagja volt a Lengyel Tudományos Akadémiának, az Orosz Mezőgazdaság-tudományi Akadémiának, a Mongol Tudományos Akadémiának, a Román Agrártudományi Akadémiának, illetve az Európai Tudományos és Művészeti Akadémiának.

Láng István életművét kronologikusan nyilvánvalóan kitüntetései során lehetne lemérni. Az internetes adattárakban közel két tucat hazai és nemzetközi kitüntetését sorolják fel. Ő személy szerint két kitüntetést tartott a legtöbbre: egyetemi kitüntetéseit, valamint Mohács város díszpolgári címét.

Személyes tulajdonságai közül mindenekelőtt vezetői kvalitásait szükséges kiemelni. Született vezető volt. Minden társadalmi réteggel megtalálta a hangot a kétkezi munkástól az államfőkig bezárólag. Nyelvismerete kiemelkedő volt. Három nyelvet használt nem csak tárgyalóképes, de részleteiben is míves, irodalmi szinten. Előadásai, dolgozatai egy-egy mesterműként is felfoghatók. Még egy vidéki önképzőkör ismeretterjesztő előadására is tematikailag, képileg, koreográfiailag is nagyon alaposan felkészült. Önfegyelme, munkabírása legendás precizitása példaértékű volt. Sokat követelt, de sosem többet, mint amennyit saját magától is, ezzel szemben az elvégzett munkát mindig elismerte, és ezt munkatársaitól is elvárta. Egész életét áthatotta a kompromisszumra törekvés, de ez az igyekezet sosem párosult elvei, elképzelései feladásával.

Láng István egy balatoni gyalogtúrán 1976-ban Forrás: mta.hu

Kivételes intellektusa különleges személyes érdeklődési területeket alakított ki. Első közülük a madárfigyelés volt. Élete aktív szakaszának talán egyetlen éve sem múlt el hazánk és a világ madárvilágának, élőhelyeinek tanulmányozása nélkül. Másik hobbija, inkább kultúrtörténeti tevékenysége az olvasás és az életműelemzések – Jókai Mór, Arany János, Rejtő Jenő összes műveinek analitikus áttanulmányozása és környezeti, illetve klimatikus témakörönkénti feldolgozása volt. Szót kell még ejteni bélyeggyűjtő szenvedélyéről is. Ezt sem öncélúan, hanem tudományos, legalábbis tematikus megközelítéssel végezte. 1989 és 2002 között elnöke, majd azt követően örökös tiszteletbeli elnöke volt a Magyar Filatéliai Társaságnak.

Láng István eltávozott. Személyében veszteség ért mindnyájunkat, akik a hazai tudományosság, az agrárium és a környezetügy érdekében munkálkodunk. Életével egy korszak is lezárult. Valószínűleg egyik tagja volt annak a nagy generációnak, amely túl alkotó tevékenységén emberi, morális és történelmi léptékkel is előrevitte ennek az országnak a boldogulását. Sokan szerették, nyilvánvalóan voltak, akik nem. De emberi nagyságát, tisztességét mindig mindenki elismerte. Professzor úr, István, Pista bácsi, nyugodj békében!

Jolánkai Márton