„Bizonyos mértékig szemtelenek voltunk” – interjú Vámos Tibor akadémikussal
Kik és hogyan alakították a számítástechnika „hőskorában” idehaza az informatikai kutatásokat? Miként próbálták a fejlett nyugati ipari országokat a szocialista tömb államaitól elválasztó technológiai szakadékot áthidalni a magyar szakemberek? Egyebek mellett ez is kiderül az Utak a Széchenyi térre című interjúsorozat újabb részéből.
Inkább az elmélet érdekelte, de aztán gépészmérnöki diplomával a tarsolyában mégis az épülő inotai erőműnél találta magát építésvezetőként. Vámos Tibor, az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet alapítója, volt igazgatója, kutatóként a kazánszabályozás problémájától jutott el a rendszerek működésének megismeréséig és a számítógépekig.
A vezetőknél a puritánságot, a szervezeteknél pedig a szabad szellemiséget becsülő akadémikust azonban nem csak a műszaki kérdések érdeklik. Manapság leginkább a megismerés és megértés tudományfilozófiai problémái foglalkoztatják.
Vámos Tibor Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás„Egy hosszabb interjúban elevenítsék fel életük és kutatói pályájuk meghatározó állomásait” – ezzel a kéréssel fordult Lovász László, az MTA elnöke néhány, az elmúlt évtizedekben saját tudományterületén meghatározó akadémikushoz egy 2016 őszén írt levélben. A beszélgetések szerkesztett változatát folytatásban közli az mta.hu.
A sorozatot a Simai Mihály közgazdásszal készített interjú nyitotta meg, majd a Ritoók Zsigmond klasszika-filológussal készített beszélgetéssel folytatódott.
Ezúttal a Vámos Tibor villamosmérnökkel készült interjút olvashatják. Az akadémikus beszélgetőtársa Velancsics Béla, az MTA Kommunikációs Főosztályának munkatársa volt, aki nemcsak tudományos pályájáról, hanem az életét meghatározó fordulatokról, személyes élményeiről is kérdezte Vámos Tibort.
Az interjú két formátumban is letölthető:
- PDF (nyomtatóbarát változat)
(Ez a formátum ajánlott Kindle könyvolvasó használata esetén is.) - EPUB (egyéb könyvolvasó készülékekre)
Részletek a beszélgetésből:
„A börtönben tisztek nem voltak, csak egy félig írástudatlan altiszt maradt, ezért az adminisztrációt egy nagyszerű építész fogoly végezte. Ő aztán a budapesti újjáépítésben, a hidak rendbehozatalában is nagy szerepet játszott. Később az Iparterv egyik vezetője lett. Kürti Istvánnak hívták. A KÜRT Zrt. elnök-tulajdonosának, Kürti Sándornak az édesapja. Különleges jelenség volt. Félelmetesen tudott színészkedni. Amikor fölsorakoztattak bennünket a szombathelyi börtönben egy hajnalban, ijesztően kiabált velünk. Mikor rám került a sor, hasonlóan fenyegető hangon rám szólt: »Könyvet kötni tud?« Tudtam, hogy a könyvkötés jó dolog. És tudtam egyébként valamennyire. Attól kezdve mellette voltam. A börtön könyvtárában többek között angol nyelvű világtörténetet olvasgattam.”
„A(z egyetemi) felvételi úgy történt, hogy a déli oldalon, ahol a kémiaépület van, bemásztam a kertbe. Ez teljesen természetes volt. Utána a központi épület déli bejáratához mentem, mert mellette volt egy ablak, amin át be lehetett mászni az épületbe. Ott eljutottam egészen az auláig, ahol a kvesztúra volt, az adminisztráció. A kvesztúra előtt volt egy bácsi, egy hokedliszerű asztalka és egy ív papír, amelyre felírta a jelentkezőket. Negyediknek jelentkeztem nála. Mondta, hogy terjesszem, hogy lehet jönni.”
„Megdöbbentő élmény volt, amikor 1959-ben először voltam Amerikában, és találkoztam azokkal az emberekkel, akiknek a dolgait olvastam, hogy szinte velem egyidősek. A kelet-európai megszokás alapján én úgy képzeltem el, hogy ezek nagy szakállú, öreg bácsik. És kiderült, hogy majdnem az én korosztályom. Például a szakma egyik úttörője, Harold Chestnut, aki egyébként a Nemzetközi Automatizálási Szövetség alapító elnöke volt, és nagyon jó barátom lett később, nálam alig idősebb ember volt.”
„A kandidátusi disszertációm a kazánszabályozásról szólt. Óriási lehetőségeim voltak. Azt hiszem, kevés embernek volt lehetősége arra, amire nekem. Egy erőműrendszeren belül éjszakákat kaptam arra, hogy én szabályozzam, én »fűtsem« azt a kazánt, amelynek a dinamikus viselkedését mértem. Ennek a témának a továbbfejlődéséből alakult a rendszerekkel kapcsolatos ismeretanyagom és tudásom, valamint az a kapcsolat, ami a számítógépekhez vezetett. Jellemző, hogy az első olyan nagy analóg számítógép, amelyik Magyarországon igazán működött, az a gazdaságos teherelosztónak a modellje volt. Azon próbálkoztunk továbblépni.”
„Az a társaság, amelyhez bizonyos mértékig én is tartoztam, viszonylag hamar keményen antisztálinista lett, és a nem szovjet orientációban hitt. Nagyon remélem, hogy lesz olyan magyar történelemszemlélet, amelyik ezeket a fejlődési trendeket a saját korukhoz viszonyítva, megfelelően tudja értékelni. Rendszeresen idézem Goethét, hogy az embert csak a kortársai tudják igazán megítélni. No, ehhez tartozik az is, hogy egyfelől én politikai szerepet sose vállaltam, és nem engedtem annak a csábításnak, hogy bekerüljek a hatalomba. Másfelől azért volt politikai befolyásom.”
