Eseménynaptár

A felsőoktatási intézmények hozzáadott értéke

Konferencia

Időpont

2016. november 23. 11.00-18.00 óra között

Helyszín

MTA DAB-székház
4032 Debrecen, Thomas Mann u. 49.

Részletek

A Debreceni Tudományegyetem Humán Tudományok Doktori Iskolájának rendezvénye az MTA Filozófiai és Történettudományok Osztályának Az oktatás korproblémái c. központi rendezvényéhez kapcsolódóan. 

Az oktatási rendszer és az iskolák eredményes működésével  foglalkozó szakirodalom egyik vonulata szerint az eredményesség, a megjósolható belépő tanulók és hallgatók kompozíciója alapján (vagyis az eredményesség igazából disztribúciós politika kérdése) – s ehhez képest – lényegében nem tartja jelentősnek az oktatási intézményeknek a tanulói, hallgatói tudás, képességek, aspirációk, értékrend formálódásához való hozzájárulását. Mások szerint az oktatáskutatás legizgalmasabb területe, hogy milyen tényezők felelősek leginkább az intézményi hatásgyakorlásért, milyen korábban azonosított vagy újabban felismert tényezők magyarázzák az eredményesség egyéni, illetve intézményi különbségeit. A tudományos ülés a Debreceni Egyetem Felsőoktatási Kutató és Fejlesztő Központjának kutatási eredményeit összegzi, és kapcsolódik a Magyar Tudomány Ünnepe idei központi témájához, ami az oktatás területével foglalkozó kutatásokra koncentrál. 

 

Program:

 

11.00: Köszöntő

11.05–12.00: Teichler, Ulrich: Ranking, excellence and diversity in higher education

 

Szünet

 

12.30–14.00: A felsőoktatás eredményessége és az intézményi hatás

Pusztai Gabriella: Intézményi hatás kutatások az EHEA peremén

Bacskai K. – Széll K.: Az intézményi hatás és a pedagógiai hozzáadott érték fogalom formálódása

Bocsi Veronika – Ceglédi Tímea: Intézményi hatás szakértői és hallgatói szemszögből

Markóczi Ibolya – Malmos Edina: Nemzetközi kísérletek a felsőoktatási hozzáadott érték mérésére

 

14.15–15.45: Az intézményi hatások célterületei

Kun András István – Máté D. – Kőmíves P.: Intézményi hatás megjelenése a kereseti különbségekben

Hegedűs Roland: A munkaerőpiaci kilátásokra gyakorolt intézményi hatás

Kovács Klára – Nagy Beáta – Kovács Karolina: A hallgatók egészség-magatartására gyakorolt intézményi hatás

Markos Valéria – Fényes Hajnalka: A civil magatartás és önkéntesség változásai

 

16.00–17.30: Az intézményi hatás tényezői a különböző hallgatói csoportokban

Jenei T. – Kerülő J.: Szakkollégiumok hozzájárulása a perszonális és szociális kompetenciák fejlődéséhez

Kováts Gergely – Fekete Adrienn: A felsőoktatás hatásának diszciplínacentrikus értékelése

Engler Ágnes: Levelező hallgatók percepciója az intézményi hatásról

Koltói Lilla: Pedagógusjelöltek fejlődése a felsőoktatásban

 

17.30: Zárszó

Szervezők

MTA Filozófia- és Történettudományok Osztálya

MTA Pedagógiai Bizottságának Nevelésszociológiai Albizottsága

Kapcsolattartó

Pusztai Gabriella (telefon: 36-52-512900-22660)