Az erdélyi reformátusok zsinatai a 17–18. században – Sipos Gábor külső tag székfoglaló előadása | MTA

Az erdélyi reformátusok zsinatai a 17–18. században – Sipos Gábor külső tag székfoglaló előadása

Sipos Gábor külső tag 2017. június 1-jén megtartotta akadémiai székfoglalóját. Az előadásról szóló, képgalériával és videóval bővített összefoglaló.

2017. június 1.

Az erdélyi reformátusok országos zsinata törvényhozó, egyházkormányzati és igazságszolgáltató intézményként működött az egyházszervezet legmagasabb szintjén, feladatai közé tartozott a lelkészi utánpótlás biztosítása is a jelöltek vizsgáztatása és szolgálatra való ünnepélyes kibocsátása révén. Legfelső bíróságként döntött a lelkipásztorok tanbeli és fegyelmi ügyeiben, valamint a fellebbezett házassági perekben, ami a társadalom széles rétegét érintette.

Tevékenységét az 1599-ben megkezdett vaskos jegyzőkönyvben foglalták írásba, a 18. század elején emellé újabb protocollumokat indítottak. E fontos – nem csupán az egyháztörténészek érdeklődésére számot tartó – forráscsoport 1849 januárjában sajnos elpusztult Nagyenyeden. Pótlására indították el Sipos Gábor és munkatársai az 1990-es években a zsinati iratok összegyűjtését. Forrásrekonstrukciós munkájuk eredménye 1770-nel bezárólag 2016-ban jelent meg két kötetben, a harmadik, befejező köteten most dolgoznak. Sipos Gábor ennek alapján tervezi megírni a „generalis szent synodus” intézménytörténetét, székfoglaló előadása akár e reménybeli monográfia szinopszisának is tekinthető.

Sipos Gábor Sipos Gábor Fotó: mta.hu/Szigeti Tamás

Képgaléria a székfoglaló előadásrólRégi szokás szerint évente két zsinatot tartottak az erdélyi reformátusok, egyet télen, egyet pedig nyáron, 1623-tól fogva azonban csak évente egyszer gyűltek egybe, mégpedig a Szentháromság vasárnapja utáni második vasárnapon. Ez az egyszeri gyűlés öt-hat napig tartott. Kezdetben minden lelkész és iskolatanító kötelezően részt vett a synoduson, 1710-től fogva azonban, a református egyház védekezésbe szorulásának egyik jeleként, korlátozták a hivatalból részt vevők számát, a traktusokból az esperes mellett az egyházmegyei jegyző és egy assessor jelent meg, ez utóbbi a lelkészi vizsgán látta el a vizsgálóbiztos feladatát.

A zsinat feladatainak megfelelően két részre oszlott, a lelkészavatást megelőző vizsga, majd az új prédikátorok ünnepélyes kibocsátása nyilvánosan a templomban zajlott, míg az egyházi rendszabályok, az egyházkormányzati ügyek tárgyalása, a házassági perek ellátása meg a fegyelmi eljárások természetszerűleg zárt körben folytak.

A zsinat általában levelezés vagy küldöttség útján tartotta a kapcsolatot a mindenkori államhatalommal, a 17. században a – hitsorsos – fejedelemmel, 1690 után pedig az uralkodó egyházi jogosítványait megöröklő, a legmagasabb tisztségeket betöltő református főurakból álló Egyházfőtanáccsal. 1713-tól kezdve a Főkonzisztórium előzetes javaslatai és képviselői útján egyre nagyobb befolyást gyakorolt a zsinat tárgyalásaira.

Zárt ülésein igen változatos témákat tárgyalt a szinódus, a törvényhozás tekintetében az 1606-ban véglegesített Tasnádi Ruber-féle kánonok meg a fél évszázaddal később elfogadott Geleji-kánonok említhetők. Európai egyháztörténeti szempontból is figyelemre méltók John Durynak a protestáns egyházak egységét szorgalmazó kérdéseire 1634-ben Gyulafehérvárott megfogalmazott válaszok vagy az 1734-ben remonstráns nézetek hirdetésével vádolt Nádudvari Sámuel lelkipásztor ügye.

A zsinat nyilvános része, a prédikátorjelöltek több napig tartó vizsgája egyfajta továbbképző tanfolyamnak számított mind a részt vevő lelkipásztorok és iskolatanítók, mind a felsőbb osztályos kollégiumi diákok, mind pedig a helybéli vagy messzebbről jövő érdeklődők számára. Kezdetben hitviták mintájára tartották a vizsgát, majd a 18. század utolsó évtizedeiben áttértek a korszerűbb, a teológia különféle ágaira (bibliai nyelvek, dogmatika, egyháztörténet) kiterjedő kérdező módszerre. A vitapartnerek a kollégiumok teológiát hallgató diákjai, illetőleg az előző évben fölavatott ifjú lelkipásztorok közül kerültek ki, a 18. században a kollégiumi tanulmányokat végző főnemesi ifjak is szerepeltek az opponensek között. E vizsgát nagy figyelemmel kísérték a helybéli vagy környékbeli érdeklődők, illetőleg a lelkészjelöltek gyülekezetének küldöttsége. Jó alkalmat nyújtott a zsinat a református főrendek és nemesek és az érdeklődő lelkipásztorok kötetlen találkozására, a kapcsolatépítésre csakúgy, mint a tapasztalatszerzésre.