Az Akadémián mutatták be az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testületének új neonikotinoid-jelentését

A neonikotinoidok a rovarok központi idegrendszerének működését támadó vegyületek, melyeket az 1980-as években kezdtek fejleszteni, az Európai Unióban pedig 2005-től kezdődött a használatuk. Talán legfontosabb tulajdonságuk, hogy hatásuk az ízeltlábúakra nagyságrendekkel erősebb, mint a gerincesekre, így alkalmazásuk sokkal biztonságosabb, mint számos más rovarirtó szeré. Ugyanakkor a neonikotinoidok képesek felszívódni a növények szervezetében, így megjelenhetnek bárhol a gyökerektől a virágporig. E vegyületek egyik legfontosabb alkalmazása a vetőmagok talajbeli védelme, vagyis a csávázás. Innen a mag csírázását követően bejutnak a növénybe, a lemosódással pedig a talajvízbe. Így alkalmazásuktól távolabbi területekre is eljuthatnak, különösképpen, hogy viszonylag lassan bomlanak le.

Kezdeti korlátozások és az első jelentés

A méhek világszerte észlelhető pusztulásának egyik okaként sokan e rovarirtó szereket gyanították, és 2013-ban az Európai Bizottság elegendőnek látta a bizonyítékokat ahhoz, hogy az öt használatban levő neonikotinoid közül háromnak a szabadtéri (üvegházon kívüli) használatát betiltsák. Ezt követően kérte fel az Európai Bizottság az EASAC-ot, hogy készítsen átfogó jelentést e vegyületek környezeti hatásairól.

Forrás: istockphoto.com

A 2015-re elkészült jelentés, túllépve a házi méhek iránt érzett aggodalmon, jóval tágabb perspektívában mutatott rá a neonikotinoidok káros hatásaira. Kiderült ugyanis, hogy a figyelem középpontjában álló házi méhek nem igazán jó indikátorai e vegyületek hatásának. Ezek a hasznos rovarok ugyanis hatalmas családokban élnek, és közösségeik képesek kiheverni egyedeik viszonylag nagy hányadának elvesztését is. Sokkal aggasztóbb hatások jelentkeznek azoknál a beporzóknál és egyéb, hasznos rovarfajoknál, amelyeket nem véd a közösség mérete, mivel egyedül vagy nagyon kis csoportokban élnek. Magányos méhek, poszméhek, ragadozó rovarok és megannyi más hasznos gerinctelen eshet áldozatául a nem nekik szánt rovarirtó szereknek – vagyis jelentős a járulékos veszteség. Ráadásul az is kiderült, hogy a neonikotinoidok ún. szubletális – vagyis közvetlen pusztulást nem okozó, de a túlélési esélyeket csökkentő – hatásai már kis koncentrációnál is jelentkeznek a gerinctelenek körében.

A 2015-ös jelentés legfontosabb üzenete az volt, hogy a neonikotinoidok használata, főként, ha megelőzésként alkalmazzák őket, összeegyeztethetetlen egy fenntartható, a biológiai sokféleséget is szem előtt tartó mezőgazdasággal.

További tiltások és a második jelentés

Az Európai Bizottság a 2010-es évek végén az alkalmazási tilalom fenntartása, sőt kiterjesztése mellett döntött, így az EU-ban bevezetett öt neonikotinoid-vegyület közül négyet teljesen betiltott, az ötödik esetében pedig csökkentette az elfogadható környezeti határértékeket.

Azt gondolhatnánk, hogy e vegyületcsoport története ezzel – legalábbis az Európai Unióban – véget ért, azonban a helyzet nem ilyen egyszerű. Az idén februárban kiadott jelentés arra kereste a választ, milyen hatásokkal járt a neonikotinoidok alkalmazásának korlátozása, és milyen további teendők vannak e téren.

Az új jelentés megállapította, hogy a 2015 óta végzett kutatások igazolták és megerősítették a neonikotinoidoknak a szélesebb ökoszisztémára gyakorolt hatásait, és amellett érvel, hogy az Európai Unióban alapvetően az integrált kártevőkezelés (integrated pest management, IPM) elvei szerint kell szervezni a mezőgazdaságot. Ez azt jelenti, hogy a termesztett növényekre leselkedő veszélyeket elsősorban a táj adottságait kihasználva, a megfelelő növényfajtákat választva, jellemzően ökológiai, biológiai módszerekkel kell elhárítani – vegyszereket pedig csak a pontosan felmért konkrét veszélyre reagálva szabad alkalmazni, minél specifikusabb módon.

A jelentés kitér arra a meglehetősen elharapózott gyakorlatra, amely szerint a termelők, illetve a tagországok különféle okokból vészhelyzeti felmentést kértek a neonikotinoidok tiltása alól. Felmerült, hogy nem igazán értelmezhető „vészhelyzetként” egy évről évre várhatóan felbukkanó kártevő, mely ellen szintén vészhelyzeti megoldásként például magokat csáváznak.

Problémát láttak a jelentés összeállítói abban is, hogy új, hasonló hatásmechanizmusú vegyületeket is fejlesztenek, melyekre nem vonatkoznak automatikusan a korábbi rokon vegyületekre vonatkozó tilalmak, ugyanakkor sejthető, hogy ezek is a célzott kártevőknél szélesebb körben érintik az ízeltlábúakat. Ezzel kapcsolatban a jelentés javasolja, hogy az új vegyületeknél mindaddig feltételezzék az ilyen mellékhatásokat, míg a beterjesztőjük nem bizonyítja ennek ellenkezőjét.

A jelentést 2023. március 29-én mutatták be az Akadémián, előadások és vita keretében. Az esemény felvétele alább érhető el:

0:00 | Bevezető – Palugyai István tudmányos újságíró, a rendezvény moderátora
2:02 | Köszöntő – Kosztolányi György, az MTA alelnöke
6:01 | Az EASAC-jelentések készítésének folyamata – Lars Walløe, az EASAC Környezetvédelmi Irányító Panelének elnöke
16:59 | A „Neonics” jelentés bemutatása – Mike Norton, az EASAC környezetvédelmi programigazgatója

Felkért hozzászólók:
52:48 | Balázs Ervin, az MTA rendes tagja, az Agrártudományok Osztályának elnöke
1:06:13 | Hornok László, az MTA rendes tagja, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem professor emeritusa
1:17:10 | Székács András, az MTA doktora, a jelentést összeállító szakértői csoport tagja

1:28:20 | Kerekasztal-beszélgetés, közönségkérdések
2:08:25 | Összefoglaló és zárszó – Lars Walløe és Kosztolányi György