

Pozsonytól Szegedig – Ünnepi programok a Magyar Tudományos Akadémia alapításának 200. évfordulóján
1825. november 3. az MTA alapításának napja. E napon ajánlotta fel gróf Széchenyi István birtokainak egyévi jövedelmét a pozsonyi országgyűlésen egy magyar tudós társaság létrehozására. A bicentenáriumi ünnepségek a felajánlás helyszínén, Pozsonyban kezdődnek november 3-án gróf Széchenyi István emléktáblájának megkoszorúzásával. November elején „200 év kincsei” címmel kiállítás nyílik az MTA székházában, és nemzetközi konferenciát rendeznek külföldi akadémiai vezetők részvételével. A nagyközönséget idén is várják az előző években nagy érdeklődéssel övezett esti Tudományünnep+ előadás-sorozattal. Ezen szó lesz egyebek mellett a Nándorfehérvár-mítosz történeti hátteréről, valamint a szuperbaktériumok és az antibiotikumok küzdelméről is. Az ünnepi programokon országszerte számos rendezvénnyel várják a tudomány iránt érdeklődőket.
TOVÁBB


Az akadémikusok tudományos teljesítménye kiemelkedő a kutatók között
A Magyar Tudományos Akadémia nyilvános adatok és tények alapján cáfolja az akadémikusok tudományos teljesítményét kétségbe vonó, alaptalan vádaskodásokat. A valóság az, hogy a tudományos közösségen belül az akadémikusok átlagos teljesítménye messze kiemelkedő, amint az a publikációs adatokból is látható.
TOVÁBB


Változó szerep: a pszichológia múltja, jelene és jövője – Videón a bicentenáriumi konferenciák
A pszichológia akadémiai integrációjának történetét, valamint a pszichológiai tudományok jelenét és jövőbeli irányait mutatták be az MTA Filozófiai és Történettudományok Osztálya, illetve az MTA Filozófiai és Történettudományok Osztálya Pszichológiai Tudományos Bizottsága által szervezett ünnepi rendezvényen.
TOVÁBB


Krasznahorkai László prózai világa
Tragikus látásmód, az abszurd iránti fogékonyság, a humor, a nyelvi játékosság, a szavak konkrét és elvont értelmének játékba hozása – így jellemzi az mta.hu számára írott összefoglalójában az irodalmi Nobel-díjas Krasznahorkai László prózai világát életművének kiváló ismerője, Zsadányi Edit irodalomtörténész.
TOVÁBB


Akadémiai kiadvány a poszt-COVID-jelenségek kutatási eredményeiről
A kötetben a nyertes projekteket sikeresen megvalósító csoportvezetők összegzik a poszt-COVID-jelenségekkel kapcsolatos eredményeiket. A kiadványt döntéshozók, a Magyar Tudományos Akadémia Elnökségének tagjai és a nyertes pályázók kapják meg, de online olvasható cikkünkben is.
TOVÁBB


„OTDK70 kitűző” – Freund Tamás, az MTA elnöke is átvehette az egyszeri alkalommal odaítélt elismerést
Az Országos Tudományos Diákköri Konferencia kitüntetésével azoknak a munkáját ismerték el, akik hosszú ideje, azon belül jelentős mértékben a 21. században segítették és segítik a TDK-s hallgatókat és a tudományos diákköri tevékenységet.
TOVÁBB


Az innováció által hajtott gazdasági növekedés vizsgálatáért ítélték oda az idei közgazdasági Nobel-díjat
A Svéd Királyi Tudományos Akadémia bejelentette, hogy a Svéd Nemzeti Bank Alfred Nobel emlékére alapított közgazdasági díját Joel Mokyrnak, Philippe Aghionnak és Peter Howittnak ítéli oda az innováció által elősegített gazdasági növekedés kutatásáért. A kitüntetés egyik fele és a vele járó pénzdíj 50 százaléka illeti Mokyrt, az amerikai Northwestern Egyetem professzorát a technológiai haladás által segített növekedés előfeltételeinek azonosításáért. A díj másik felét megosztva kapta Aghion, a francia INSEAD üzleti egyetem, illetve Howitt, az amerikai Brown Egyetem professzorai a kreatív leépítés fenntartható növekedésben játszott szerepének kutatásáért.
TOVÁBB


Mennyiségtől a minőség felé – Konferencia az Akadémián a kutatásértékelés új irányairól
A kutatásértékelés megújítása és a mennyiségi mutatók és minőségi értékelési szempontok közötti egyensúly megteremtése állt a CoARA (Coalition for Advancing Research Assessment) Magyar Munkacsoport fórumának középpontjában, amelyet a Magyar Tudományos Akadémián tartottak. A fórum célja az volt, hogy hazai és nemzetközi példákon keresztül a kutatók és tudományszervezők közösen gondolják végig, miként lehet a jelenlegi értékelési rendszert igazságosabbá és hatékonyabbá tenni. A rendezvény az MTA és a HUN-REN Központ társrendezésében, a CoARA Boost Projekt támogatásával valósult meg.
TOVÁBB


Multidiszciplináris kutatások a régészetben – Videókon a konferencia
Roncsolásmentes vizsgálati módszerek, archeogenetika, fizikai antropológia és izotópkémia – csak néhány azok közül a technológiák közül, amelyek új távlatokat nyitottak a táj, a környezet és a klimatikus változások kutatásában, valamint a közösségek eredetének, mobilitásának és társadalmi szerveződésének feltárásában. A Régészeti Tudományos Bizottság rendezvényén ezekről a magyarországi és nemzetközi régészeti kutatásokat gyökeresen átalakító új lehetőségekről volt szó.
TOVÁBB


A Magyar Tudományos Akadémia – Isabel és Alfred Bader Művészettörténeti Kutatási Tamogatás 2025. évi nyertesei
A program célja a XVII. századi európai festészet és rajzművészet történetével, illetve az európai középkori, reneszánsz és barokk művészet más témaköreivel, valamint az e korok műalkotásaira irányuló műgyűjtéstörténettel foglalkozó fiatal magyar művészettörténészek külföldi kutatásainak támogatása és kutatási eredményeik megjelentetése.
TOVÁBB
- 1453 találat