Az MTA doktorai: Gyulavári Tamás a nem klasszikus munkaviszonyban dolgozó önfoglalkoztatók munkajogi kérdéseiről

Gyulavári Tamás az emberi jogok és a diszkrimináció elleni jogérvényesítés irányából érkezett a munkajog területére. Azt vizsgálta, hogyan lehet olyan szabályokat teremteni, amelyek révén az áldozattá vált munkavállaló hatékonyan képes érvényesíteni a jogait a munkáltatóval szemben. Később az uniós antidiszkriminációs jog felé fordult, végül pedig az utóbbi évtizedekben a nem klasszikus munkaviszonyban dolgozó önfoglalkoztatók munkajogi kérdéseit kutatta. E kutatásainak eredményeit foglalta össze MTA-doktori disszertációjában.

Gyulavári Tamás
Fotó: ppke.hu

Jogi hiányosság – társadalmi problémák

„Az utóbbi évtizedekben egyre többen dolgoznak nem hagyományosnak tekinthető munkaviszonyban, valamilyen vállalkozási formában, önfoglalkoztatóként. Ezt a váltást sokszor a kényszer szüli, máskor pedig pillanatnyi előnyei vannak a munkavállaló számára, ahogy azt a kata esetében is láttuk – mondja Gyulavári Tamás. – Csakhogy ezáltal a munkavállaló elesik a munkavállalói jogoktól. Ez kezdetben a legtöbb embernek még nem fáj. A problémák akkor jelentkeznek, amikor egyszer csak elbocsátják az embert, és semmiféle munkavállalói védelemben nem reménykedhet. De hasonló a helyzet, amikor a munkahelyi baleset éri, vagy egészségügyi problémái keletkeznek.”

A Munka Törvénykönyvének hatálya a munkaviszonyban dolgozókra terjed ki. Az önfoglalkoztatók így számos munkavállalói jogtól elesnek. Gyulavári Tamás e problémát kezdte vizsgálni, eközben pedig a magyar helyzetet összehasonlította számos ország jogi környezetével. Kiderült, hogy a probléma általánosan jelen van a fejlett világban. Európában a munkaviszony alapjogintézmény, így hozzá kapcsolódik az összes munkavállalói jog, sok társadalombiztosítási jog, a nyugdíj, ettől teszik függővé a lakáshitel felvételét. Ahogy az utóbbi évtizedekben egyre többen dolgoznak a klasszikus munkaviszonyon kívül, e jogi hiányosság egyre nagyobb társadalmi problémákat fog szülni.

Három önfoglalkoztató jogviszonytípus

„Az utóbbi időszakban számos jogi alternatíva jött létre, amelyek révén meg lehet kerülni a munkaviszonyt. Ez főként a munkáltató érdeke, de rövid távon a munkavállalónak is megfelelő. Viszont hosszú távon jelentős gondokat okozhat – folytatja a munkajogász. – Az Európai Unió és Magyarország polgárainak egyre nagyobb része dolgozik ebben a bizonytalan, kiszolgáltatott helyzetben. A munkajog viszont megrekedt a munkaviszonynál, pedig a munkaviszony folyamatosan veszít jelentőségéből, így elvész a társadalmi funkciója is. A társadalom pedig kettészakad védett és nem védett munkavállalókra. Előbbiek úgy érzik, hogy túl sokat fizetnek különböző járulékok formájában a költségvetésbe, és a munkáltatók is úgy érzik, hogy túlságosan szabályozott és költséges a munkaviszony fenntartása.”

Gyulavári Tamás disszertációjában három önfoglalkoztató jogviszonytípust vizsgál részletesen. Az első csoportba tartoznak az alkalmi munkavállalók, akik Magyarországon egészen jelentős társadalmi csoportot alkotnak: 2021-ben mintegy 400 ezer ember 12,5 millió alkalmi munkavállalói napot dolgozott le, és a számuk folyamatosan nő. A következő kategória a behívásos munkaviszony. Ez főként az Egyesült Királyságban elterjedt. Bár állandó munkaviszonyban áll a munkavállaló a munkáltatóval, nem mindig hívják be dolgozni, és csak akkor kap fizetést, ha behívják. Ennek is van magyar megfelelője, de az alkalmi munka annyira kedvező a munkaadónak és (látszólag) a munkavállalónak is, hogy szinte senki sem dolgozik behívásos munkaviszonyban. Pedig a rendes munkaviszony és az alkalmi munka izgalmas keveréke lehetne Gyulavári Tamás szerint.

A harmadik önfoglalkoztatói kategória az internet elterjedésével jött létre: ez a digitális (vagy platform-) munkavégzés. Ennek egyik formája, amikor a munkavállaló bárhol a világon a számítógép előtt ülve végez digitális feladatokat (például autót tervez, fordít, videókat válogat). A másik azonban munkajogi szempontból sokkal érdekesebb. Így dolgoznak az ételfutárok vagy az Uber-sofőrök: fut egy applikáció a telefonjukon, amin rendszeresen kapnak megbízásokat, amelyeket ők egy kattintással elfogadnak, és más el is kezdik a munkát (például kiviszik az étteremből az ételt a megrendelőnek, vagy elfuvaroznak valakit valahonnan valahová). Az utóbbi időszakban (nem kis részben sok hagyományos állás a COVID-járvány okozta ellehetetlenülése miatt) rengeteg ember lett platformmunkás.

„Ahogy emberek tömegei kezdtek ilyen keretek között dolgozni, azonnal világossá váltak a problémák. A munkaadók (például az Uber és társai) diktálják a feltételeket, és hihetetlenül mélyre nyomják a béreket. Eközben a munkavállalóra hárítják a munkavégzéssel kapcsolatos összes költséget, mivel ők jogilag nem is munkavállalók, így semmiféle joguk nincsen – érvel Gyulavári Tamás. – Viszont gyakorlatilag ugyanolyan munkát végeznek, mint egy klasszikus munkavállaló. Ebből következik a vita arról, hogy ők vajon munkavállalók-e, vagy sem, de az biztos, hogy rendkívül különös csoport, és kérdés, hogy milyen jogok illetik meg őket. Már voltak ebből munkaügyi perek az Egyesült Államokban és Európában is. Itt az államnak egyértelmű civilizációs szabályozó funkciója van, de ennek nehezen tud eleget tenni, mert még mindig a munkaviszony elavult kereteiben gondolkodik.”

Három lehetőség

Mi lehet a megoldás, hogyan lehet a klasszikus munkaviszonyban dolgozók jogaihoz hasonló jogokat biztosítani az új típusú önfoglalkoztató munkásoknak is? Alapvetően három opció áll előttünk a kutató szerint, mindegyiknek megvannak az előnyei és a hátrányai is. A legegyszerűbb az lenne, ha mindent hagynánk így, ahogy most van, abban bízva, hogy a munkaerőpiac majd valahogy megoldja a saját problémáit. Ennek Gyulavári Tamás – munkajogászként – nem híve, ő a szabályozást szorgalmazza. De a szabályozás is két megközelítéssel valósulhat meg. Technikailag talán egyszerűbb az a megoldás, hogy munkavállalónak tekintjük a platformmunkásokat, és így automatikusan érvényessé válnak rájuk a klasszikus munkavállalókat megillető jogok. Csakhogy ők nagyon heterogén csoportot alkotnak: vannak közöttük gyakorlatilag tradicionális módon dolgozók, akikre illenének a munkavállalók hagyományos ismérvei, de olyanok is, akik gyökeresen mást csinálnak, mint egy munkahely alkalmazottja – az ő esetükben ez a reform sok problémát okozhatna.

„A szabályozás harmadik módja sokkal nehezebb: új, speciális szabályokat kell alkotni. A problémák itt is nyilvánvalóak: már a személyi hatály meghatározása sem egyszerű. Tehát nehéz definiálni, hogy pontosan kikre vonatkoznának az új szabályok – vélekedik Gyulavári Tamás. – Kérdés az is, hogy a klasszikus munkavállalói jogok közül melyeket kívánjuk kiterjeszteni rájuk, és melyeket nem. Például hogyan értelmezzük a munkaidő fogalmát egy Uber-sofőrnél vagy egy Wolt-futárnál? Vajon kell-e munkabért fizetni neki, amikor rendelkezésre áll, de éppen nincs megbízás? A munkavállalók szerveződése is kérdéses: hogyan tudnak szakszervezetbe tömörülni azok, akik fizikailag nem egy munkahelyen dolgoznak? Erre lehetőséget kínál az internet, de rengeteg a megoldandó probléma. Még sok kutatásra van szükség, míg rátalálunk a legmegfelelőbb jogi megoldásra.”