

Balafonfüreden jelentette be az Akadémia elnöke az MTA tudománybarát település programját
Megerősíteni a kapcsolatot a tudománybarát, tudománytisztelő, a tudományos tehetségeket támogató és a tudományban sikeres szülötteik emlékét ápoló településekkel – ez a célja az alapításának 200. évfordulóját ünneplő Magyar Tudományos Akadémia új programjának, amelyről Freund Tamás beszélt a 200. balatonfüredi Anna-bál fővédnökeként. Az MTA elnöke a Balaton-parti városban azt is bejelentette, hogy az új programot augusztus 20-án Balatonfüredről indítja, és elsőként a város kapja majd meg az általa adományozott „Honoris Causa Tudománybarát Település” címet.
TOVÁBB


Az MTA doktorai: Varga Orsolya a betegségek társadalmi terheiről
A betegségek hatalmas terhet rónak a társadalomra. Ahhoz, hogy e terhet csökkenthessük, pontosan meg kell ismerünk, hogy milyen éltmódbeli, szociális, sőt jogszabályi tényezők hatnak rá. Varga Orsolya, az MTA doktora, a Debreceni Egyetem Népegészség- és Járványtani Intézet docense e kérdéseket kutatja többféle krónikus, nem fertőző betegség, például a cukorbetegség és a fogszuvasodás kapcsán. Munkássága során az egészségtudomány és a társadalmi környezet számos aspektusát vizsgálta, így például kutatta az állatkísérletekkel kapcsolatos európai uniós jogszabályok hatásait is.
TOVÁBB


Örökség és változás – Az MTA I. Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának kiállítása a 200 éves Akadémián
„Örökség és változás – A Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának kiállítása a kétszáz éves Magyar Tudományos Akadémián” címmel várja interaktív jellegű tárlat a látogatókat az MTA székházának aulájában az Akadémia alapításának 200. évfordulója alkalmából. A kiállítás az MTA I. Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályához tartozó tudományterületek tevékenységének, eredményeinek és aktuális irányainak sokszínűségét mutatja fel. A szabadon látogatható tárlatól készült kisfilm cikkünkben megtekinthető.
TOVÁBB


A Global Young Academy felhívása tagságra
Fiatal, karrierjük elején járó kutatók jelentkezését várják bármilyen tudományterületről. Olyanokat, akikben egyaránt megvan a kutatási kiválóság iránti szakmai elhivatottság, valamint a tudományos eredmények népszerűsítése iránti elkötelezettség.
TOVÁBB


Lendületesek: Kele Péter
Kele Péter, a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont Szerves Kémiai Intézet Lendület Kémiai Biológia Kutatócsoportjának vezetője és munkatársai olyan bioortogonális funkciós csoportokat fejlesztenek, amelyek a fényre reagálva „ki és be tudják kapcsolni” a hozzájuk kapcsolódó molekulát. Ez például gyógyszerhatóanyagok esetében lehet nagyon hasznos, hiszen így akár arra is lehetőség nyílik, hogy a kemoterápiás hatóanyagot csak ott és akkor aktiválják, amikor az tumorsejthez kapcsolódott.
TOVÁBB


Felterjesztési felhívás a Gábor Dénes-díjra
A NOVOFER Alapítvány Kuratóriuma idén is keresi a szakmailag ismert, kreatív, innovatív, jelenleg is tevékeny, az innovációt aktívan művelő szakembereket. További részletek cikkünkben olvashatók.
TOVÁBB


Az MTA I. Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályához tartozó tudományterületek nagy összefoglaló művei – Videón a konferencia
A 20. század második felétől kezdve egészen napjainkig zajlik az irodalom-, a néprajz-, a nyelv- és a zenetudomány magyar tudományos szellemi műhelyeiben az a rendszerező kutatómunka, amely nagy összefoglaló művek tárházát hozta létre. Ezeket mutatta be az MTA200 bicentenáriumi eseményei között a „Sokszínű tudomány” című osztályhónap-programsorozat keretében az MTA I. Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának konferenciája. Az előadásokról készült videófelvételek cikkünkben megtekinthetők.
TOVÁBB


Anyanyelv – tanulás – oktatás: Konferencia az anyanyelvi nevelés szerepéről az oktatásban – Videón a tanácskozás
Mi segítheti az alsó tagozatos anyanyelvi nevelés csúcsán elhelyezkedő írásbeli szövegalkotás tanítását? Milyen különleges funkciót töltenek be a matematikai nevelésben a szöveges feladatok? Miért van szükség a természettudományi nevelés minden szintjén is a megfelelően fejlett anyanyelvi készségekre? És milyen fejlesztések tehetik eredményesebbé az egyetemi tanulási-tanítási folyamatot? A negatív tendenciákból kiutat keresve többek között ezeket a kérdéseket járták körül az MTA I. Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya által szervezett konferencia résztvevői. Az előadásokról készült videófelvételek cikkünkben megtekinthetők.
TOVÁBB


„Művészet és tudomány közösségének szigetén” – Beethoven-est Martonvásáron
A hagyományokhoz hűen idén is megtartották a Magyar Tudományos Akadémia és a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat komolyzenei koncertjét a martonvásári Brunszvik-kastély parkjában. A Beethoven-esten Vashegyi György vezényletével a Nemzeti Filharmonikus Zenekar játszott, hegedűn Falvay Attila Kossuth-díjas hegedűművész, érdemes művész közreműködött.
TOVÁBB


Acsády László az InfoRádió „Szigma, a holnap világa” című műsorában
Mi a jelentősége a Magyar Tudományos Akadémia kiválósági programjának, a Lendületnek a kutatói életpályán? Milyen kutatási témák találhatók a támogatást idén elnyert pályázatok között? Erről beszélt az InfoRádió tudományos magazinjának adásában Acsády László akadémikus, a Lendület Zsűri elnöke. Az interjú cikkünkben meghallgatható.
TOVÁBB
- 1410 találat