Csaknem kétszáz kiváló fiatal kutató részesül Bolyai János Kutatási Ösztöndíjban

A tudományos pálya kiemelkedően fontos szakaszában, a PhD-fokozat megszerzését követő időben támogatja a fiatal kutatókat a Magyar Tudományos Akadémia által 1996-ban alapított Bolyai János Kutatási Ösztöndíj. Idén 646 érvényesen pályázó fiatal kutató közül 185 nyerte el a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Kuratóriuma által odaítélt támogatást. Az ösztöndíj elnyerését tanúsító oklevelet 2017. július 5-én, a „Bolyai-napon" vehették át az MTA Székház Dísztermében.

2017. július 7.

A 2017-ben ösztöndíjat nyertek listája ide kattintva tölthető leÚgy gondolom, hogy a Bolyai-ösztöndíj elnyerésével önök belépnek a magyar tudomány derékhadába. Ez a derékhad az, amely meg fogja határozni a magyar gazdaság, a magyar kultúra jövőjét. Ezért tartom rendkívül fontosnak, hogy ez az ösztöndíj ne csak anyagi motivációt jelentsen, hanem olyan, a társadalom részéről érkező támogatást is, amely arra sarkallja önöket, hogy még az eddigieknél is nagyobb erőbedobással dolgozzanak a magyar tudomány ügyéért” – mondta köszöntőjében Lovász László, az MTA elnöke.

Két évtizede a magyar tudományért

A Bolyai-ösztöndíj története 1996-ban kezdődött. Akkor döntött úgy az MTA, hogy egy új ösztöndíjjal járul hozzá a pályakezdő fiatalok tudományos életpályájának tervezhetőbbé tételéhez. A PhD-fokozatot szerzett kutatók számára meghirdetett ösztöndíj segíti és ösztönzi a már jelentősebb eredményeket elért fiatalokat magyarországi kutatásaik folytatásában, valamint MTA-doktori értekezésük megírásában és a tudományos cím megszerzésében.

Az egy, két vagy három évre elnyerhető Bolyai-ösztöndíj odaítéléséről a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Kuratóriuma dönt. A testület 2001–ben határozott úgy, hogy a záró kutatói jelentésükre kiemelkedő minősítést kapó ösztöndíjasoknak emléklapot adományoz, közülük a legjobbakat pedig MTA Bolyai-plakett kitüntetésben is részesíti. A A plakettel kitüntetettek listája itt érhető elKuratórium egyidejűleg szabályozta a plakettek és emléklapok adományozási rendjét. Eszerint azokat az évente megtartott ünnepélyes rendezvényen, az ún. „Bolyai-napon” adják át.

Fotó: Hámori Péter

Segíteni a legkiválóbbakat

A Bolyai-ösztöndíj elnyeréséhez a kutatóknak országos megmérettetésen kell kitűnniük versenytársaik közül. „A rendszer kiváló működésének záloga az MTA egyes osztályai által delegált kollégiumi elnökök és a hozzájuk csatlakozó több száz szakértő munkája” – mondta el Fülöp Ferenc, a Kuratórium elnöke.

Fülöp Ferenc, a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Kuratórium elnöke Fotó: Hámori Péter

Az ösztöndíj fontos jellemzője a teljesítményközpontúság, mert a fiatal kutatót egy adott kutatási téma feldolgozására és eredményei összefoglalására, közlésére serkenti.

Az anyagi támogatással a Bolyai-ösztöndíj – mely az idei évtől adómentesen vehető igénybe – a kutatói állás melletti többletmunkát finanszírozza. Az ösztöndíjjal az Akadémia segíteni kívánja a legkiválóbbakat a kutatóhoz méltó életkörülmények megteremtésében.