Az ismeretlen klasszikus - tudományos ülésszak Berzsenyi Dániel életművéről

"Ma is hozhat még új eredményeket a költő életművének kutatása" - mondta a konferenciát megnyitó köszöntőjében Imre László, az MTA rendes tagja. A délelőtti szekció, amelyen Dávidházi Péter, az MTA rendes tagja elnökölt, S. Varga Pál, az MTA rendes tagja „Berzsenyi−Arany−Horác. A klasszikus örökség nosztrifikálásának útjai a romantika előtt és után” című előadásával indult. Ebben a Debreceni Egyetem professzora a klasszikus episztéméből vett példaanyag poétikai használatát értelmezve kimutatta, hogy a korábbi magyar költészettel szemben az antik mintaképekkel való metaforikus azonosítás Berzsenyinél nem oldja fel a valóságot, csak többletjelentést ad hozzá, és így az eszményi a reális attribútumává válik. Mindezt Berzsenyi legismertebb költeményeiből vett példaanyagon mutatta be, felhíva a figyelmet ezekben az antik és modern azonosításán alapuló költészeti világkép érvényességének kérdésességére, a valós és eszményi lét közötti szakadék áthidalhatóságának lehetetlenné válására. A Berzsenyi utáni romantikus történetiségszemléletet képviselő Arany János számára a saját közeg már egyértelműen a népi és keresztény kultúra, a klasszikus toposzok észrevétlenül olvadnak bele költészetébe. Számára a klasszikusokhoz való viszony átértelmeződik, és céljává a korábban csak antik utalásokkal kifejezhető legfinomabb árnyalatok saját anyanyelvén keresztül történő kifejezése válik, melyhez véleménye szerint a költő eszközeit a magyar népköltészetből merítheti.

Imre László mta.hu/Szigeti Tamás - A képre kattintva galéria nyílik

Ferenczi Attila (ELTE) „Berzsenyi és Horatius” című előadásában a Horatius-kép változásainak Berzsenyi költészetének megítélésére gyakorolt hatását vizsgálta. Felhívta a figyelmet arra, hogy „magyar Horác” elnevezéssel Berzsenyin kívül több más költőt (pl. Virág Benedek, Édes Gergely, Vitkovics Mihály) is illettek méltatóik. Berzsenyi Horatius-képének rekonstrukciója során Ferenczi bemutatta, hogy Pindarosz költészetének kinyilatkoztató nyelvét Horatius alkalmazta politikai témákra, megteremtve ezzel a prófétikus-vallásos retorikát használó politikai költészetet, melynek logikai struktúrája Berzsenyi ódaköltészetében is kimutatható annak ellentmondásosságaival együtt, közös hátterükben az antikvitás történelemfilozófiájával.

Ferenczi Attila mta.hu/Szigeti Tamás

Labádi Gergely (SZTE) „Távol, mégis közel. Berzsenyi Dániel életműve és az új irodalomtudományi módszerek” címmel a számítógépnek mint eszköznek és médiumnak a humán tudományok gyakorlatára kifejtett hatása eredményeként kialakult új vizsgálati módszerek alkalmazhatóságának bemutatására tett kísérletet. A „distant reading” fogalma és gyakorlata, amely metaadatok szerint elrendezett nyers szövegek elemzését teszi lehetővé, a funkciószavak és tartalomszavak alapján végzett stilometria és tartalomelemzés a Labádi által ismertetett példák alapján a korai magyar regényirodalom vizsgálatában már jelentősnek tekinthető eredményeket hozott. Berzsenyi költészetének elemzésében azonban a szövegkorpusz időrendjének megbízhatatlansága folytán eddig még nem vezetett lényeges új eredményekhez.

Labádi Gergely mta.hu/Szigeti Tamás

Hász-Fehér Katalin (SZTE) „Berzsenyi kötetszerkezeteinek lehetséges forrásai” címmel tartot előadást. Bemutatta Berzsenyi költészetének korszakait, és felvázolta az egyes korszakokban rá gyakorolt hatások rekonstruálhatóságának problémáit. Megállapította, hogy Berzsenyi nem intertextuális költő, az átvett szöveghelyeket eredeti, önálló környezetbe illesztette bele, esetében inkább szövegemlékekről, mint tudatos átvételekről beszélhetünk. Berzsenyi kötetkompozíciói kapcsán Hász-Fehér valószínűsítette, hogy az 1808-as verseskötet eredetileg akár két-három ciklust is tartalmazhatott, ezek azonban Kazinczy és Helmeczy változtatásai következtében a megjelent kötetben már nem alkottak összefüggő narratív struktúrát.

Hász-Fehér Katalin mta.hu/Szigeti Tamás

A délutáni szekció, amelynek elnöke Debreczeni Attila, az MTA doktora volt, Onder Csaba (Nyíregyházi Egyetem) „Berzsenyi és a magyar nyelvújítás” címmel megtartott előadásával kezdődött. Onder Berzsenyi nyelvújítási vitában kifejtett álláspontjának és a magatartásában bekövetkezett fordulatnak okait nyomozva kifejtette, hogy a Mondolat kapcsán, mely Berzsenyi szerint sok igazságot is kever „bolondságai” közé, miután a hozzá eljutott információk alapján Kisfaludy Sándort tartotta szerzőjének, azt tanácsolta Kazinczynak, hogy ne reagáljon nyilvánosan a méltatlan támadásra, hanem válassza inkább a bölcs hallgatást. Berzsenyi ezért nem reagált a saját költészetét is játékba hozó mondolatos szövegekre, viszont a szintén anonim Antimondolat apropóján 1815. december 3-án Kazinczynak és Döbrenteinek is kifejtette leveleiben, hogy helytelennek tartja az ehhez hasonló hangnemű választ, szerinte dorgálni vagy hallgatni kellett volna, hiszen ha valaki mint „Bohógyi” sok igaz közé tudatosan sok hamisat kever, az komoly morális vétség. A literátor támadását az egész literatúra, önmaga, a haza és az egész emberiség elleni támadásként értékelte, ezért meg kellett volna leckéztetni. Onder szerint Berzsenyi ugyanígy értékelte Kölcsey 1817-ben megjelent recenzióját is, melyben szerinte szintén hazugság keveredett igazsággal, és e támadást is saját személyén túlmutatóként felfogva elkezdte írni az antikritikákat Kölcsey ellen, melyekben önmagán keresztül az egész magyar literatúrát próbálta védelmezni. Sokáig megőrzött sztoikus nyugalmát feladva alapállást változtatott, ez azonban nem hozta meg számára a kívánt sikert.

Onder Csaba mta.hu/Szigeti Tamás

Tóth Orsolya (PTE) „Szerep/csere. Berzsenyi kritikai levele Bárány Boldizsárnak” című előadásában a megkérdőjelezhetetlen kanonikus pozíciót elfoglaló Berzsenyinek egy „mellékszereplővel” való kapcsolatát rekonstruálta, aki tanácsokért fordult hozzá saját költeményeivel kapcsolatban. Báránynak írt válaszlevele alapján Tóth megállapította, hogy nincs jelentős különbség a Berzsenyi, Kölcsey és Kazinczy által alkalmazott kritikai normák között. Bárány elfogadta Berzsenyi kritikai észrevételeit, kézirata ajánlásában is megerősítette irányában a tanítványi viszonyt, azonban a verseiben megjelenő toposzok több mester nyomait mutatják.

Tóth Orsolya mta.hu/Szigeti Tamás

A Berzsenyi összes költeményeinek sajtó alá rendezésén dolgozó Vaderna Gábor (ELTE) előadásának címe „Berzsenyi Dániel és a falusi rendtartás” volt. Vaderna egy kisebb fajta filológiai szenzációt ismertetett: a keszthelyi Balatoni Múzeum kézirattárában az intézmény muzeológusa, Haász Gabriella nemrég Berzsenyi ismeretlen kéziratos töredékére bukkant, mely egy részben már ismert és kiadott szöveg, a Polgári rendtartás részét képezi. Ez a szövegrészlet új fénytörésbe helyezi az eddig ismert életmű alapján kialakított „neohumanista” Berzsenyi-képet. Az előadás bemutatta Berzsenyi politikai nézeteinek és közéleti szerepvállalásának kontextusait, a vidék/város ellentét kultúrtörténetébe ágyazottan a csinosodás politikai nyelvének alkalmazását Berzsenyi költészetében, amelyben a város a művelődés tere, és a falusi léthez képest időben is a magasabb fejlődési stádiumot képviseli. Ebbe a diskurzusba illeszkedik bele a polgári rendtartásról íródott szöveg, mely a falusiak „vadságán” próbál változtatni, szükség esetén drasztikus módszerekkel is, de e téren egyszerre csak egyetlen szintet kíván emelni, ezért a falusiak számára elsősorban a gyakorlati ismeretek oktatását tartja fontosnak. Berzsenyi értekezése bizonyos mértékben már a reformkor úrbéri vitáihoz szól hozzá, a benne kifejtett álláspont az egyedi megoldás szükségességét hangsúlyozza, szerinte nem lehet egyből az egész népet az urbanitas állapotába juttatni.

Vaderna Gábor mta.hu/Szigeti Tamás

Az utolsó előadást a konferencia szervezője, Fórizs Gergely tartotta, aki „Költészet a tükör(ben). Vörösmarty Berzsenyi-emlékverse” címmel a Szózat költőjének az Athenaeum 1837/1-es számában közzétett Berzsenyi’ emlékezete című költeményét vette rendkívül alapos kontextuális elemzés alá. Fried István, Korompay H. János és Mezei Márta 1975-ben megjelent elemzéseiből kiindulva a Vörösmarty-vers kontextusában mutatta be Berzsenyi költészetének a klasszika és romantika viszonyrendszerében elfoglalt helyét, majd Zentai Mária 2001-es alternatív koncepcióját – mely szerint a költeményben a platonista lélekfelfogás jelenik meg – továbbgondolva a Vörösmarty által is ismert Poétai harmonistikában is megjelenő párhuzamos nézetekre vezette vissza a költemény alapgondolatát. A képzőszellem koncepciója olyan alkotási folyamatot jelent, melybe a költői én bekapcsolódik. Ez nem romantikus, hanem platonista koncepció. A sima, a mennyet visszatükröző vízfelület képe, mely a költőzseni metaforájaként Vörösmartynál és Berzsenyinél is megjelenik, Fórizs szerint közös, XVIII. század végi német forrásra megy vissza, és megteremti a folytonosságot a két nagy magyar ódaköltő művei között. Vörösmarty költészetszemléletére a lappangó, áthidaló folytonosság érvényes, mely a belső forma neoplatonista tanával hozható összefüggésbe, és kapcsolatba hozható a Csokonai költészetében is megjelenő metaforikával, mely szerint a pillangó (Vörösmarty költeményének illusztrációja az Athenaeumban!) a lélek jelképe, és a költészet olyan lehetőség a hernyósorban tengődő ember számára, amelynek révén visszatérhet egyedi pillangóformájához, kikelve a bebábozódásra utaló verskoporsóból.

Fórizs Gergely mta.hu/Szigeti Tamás

A konferencia előadásai egyenletesen magas színvonalat képviselve bepillantást nyújtottak a Berzsenyi-kutatás jelen állásába, a szélesebb szakmai közönség számára is érdekes és továbbgondolandó problémákat vázoltak fel. Közreadásuk az Irodalomtörténeti Közlemények egyik tematikus számában a közeljövőben várható, így remélhetőleg még tágabb körben is kifejthetik inspiratív hatásukat, hozzájárulva nemzeti klasszikusunk életművének folyamatos újragondolásához és ezen keresztül megismeréséhez.