Eseménynaptár

Részletek

Manapság két véglet között éljük az életünket. Gyerekeinket arra igyekszünk rávezetni, hogy minél többet foglalkozzanak tudományos kutatásokkal. Természetesen, ez a gyerekek igen kis százalékánál jut kifejezésre. A kutatási területek átalakultak, átrendeződtek, már nem „csak” a múltat kutatjuk, hiszen új paradigmák alakultak ki.

A néprajztudományon belül is sokrétű (idegenszerű) kapcsolat járul hozzá egyes tudományok sokrétű vizsgálatához. Egyik kézenfekvő példa erre a folklór majdnem minden területe. Első helyre a népmesekutatás, illetve a mesékre gyakorolt nemzetközi hatást helyeznénk. A népmeséket mikor és hogyan váltotta fel a műmese, és napjainkra az interdiszciplináris kapcsolatoknak köszönhetően mi lépett a helyükbe.

Az étkezési kultúránk egész sora változott meg a más nemzetekkel történő együttélésnek köszönhetően. Már a legtöbb helyen a magyar ünnepeinkhez fűződő ünnepi ebéd eltűnt, helyébe a Balkánra jellemző ünneplési szokásrend lépett.

A társadalomnéprajz hozza a legnagyobb változást, ha figyelembe vesszük, milyen volt az együttélés egy-két évszázaddal előbb és milyen most. Hogyan viselkednek az új betelepülők bárhol a Kárpát-medence magyarlakta településein? Körkérdés és kutatás szükséges, vajon hol, melyik magyar nyelvterület hogyan fogadja az idegeneket. Milyen megnyilvánulási formái vannak az interdiszciplináris együttlétnek Felvidéken, Erdélyben, Vajdaságban és így tovább.

A 20. század utolsó pár évtizedében a tudomány felismerte a kutatások olyan kontextusba helyezésének szükségességét, hogy az emberek milyen jelentést és szándékot kapcsolnak cselekedeteikhez. Figyelembe tudná venni a helyi és mások véleményét, és nem csak a nagy tudományos beszámolókat interpretálná, hanem sokféle nézőpontot venne figyelemebe.

A bevándorlók, az új letelepültek hogyan viselkednek az őslakosokkal szemben? Olyan idegen népek – nem népcsoportok – érkeznek a magyar településekre, akik kultúrájukban messzemenően eltérnek az őslakos magyar népekétől. Igyekeznek-e megtanulni a település „anyanyelvét” vagy ellenszegülnek? Olyan témák ezek, amelyekről a történelmi könyvek nem fognak írni, viszont kötelességünk megörökíteni az új „idegenek” viselkedését az őslakosokkal szemben. És hova fog mindez vezetni? Tudomást szerez-e a mindenkori hatalom a durva viselkedési megnyilvánulásokról?

Fenntartható-e a nyelvi sokszínűség? A diverzitás kifejezésre jut-e az alkalmazkodás terén? A szónak többféle jelentése van: változatosság, sokszínűség, sokféleség, több lábon állás, különbözőség. Ezek közül tartalmilag melyik a legmegfelelőbb kifejezés a nyitottság, illetve a befogadó szemlélet elemzéséhez? Ez esetben a különbözőség az, ami meghatározza az együttélés elfogadását, de hogyan?

Vajon a gazdaság pozitív irányba történő elmozdulása segíteni tudja-e az újonnan betelepült idegen nemzetcsoport alkalmazkodását, jobbik esetben az őslakosokhoz való beolvadását? Tudnak-e a környezethez alkalmazkodni, elsajátítják-e azokat a nélkülözhetetlenül szükséges életminőséget, amelyek a törzslakosok jellemzői? Az elszakított magyar nyelvterületeken 2000 óta a politikai helyzet megváltoztatta a lakosság nemzeti összetételét. Ez különösen a magyarok által lakott településeket érinti.

Az iskolai oktatás és a családból hozott tudás közötti kapcsolat nem egyértelmű. A jövevények ismerik-e az élethosszig tartó tanulás fogalmát? Szervez-e nekik (számukra) a közösség, az arra hivatott politikai tényező foglalkoztatási irányvonalat? Segít-e a közösség versenyképessé tenni őket? Kialakul-e náluk az a hajtóerő, amely segítené őket a civilizált életmód elsajátításában?

Konferenciánk, illetve a tanácskozás célja, hogy a jelen helyzetben hogyan tudunk védekezni a felmerült – számunkra – negatív jelenségekkel szemben. A téma nagyon összetett. Mindenkiben ott él a félelem a politikai tényezők befolyásától. Tanácskozásunkon a hogyan kérdésre keressük a választ.