Eseménynaptár

Bemutatkoznak a Fiatal Kutatók Akadémiájának tagjai

Előadások

A regisztráció lezárult.

Időpont

2022. november 25. 14.00-16.00 óra között

Helyszín

MTA Székház, Nagyterem
1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.

Részletek

Az esemény közvetítését itt érheti el.


A Fiatal Kutatók Akadémiája (FKA) 2019-ben alakult 24 taggal azzal a szándékkal, hogy felszínre hozza a fiatal kutatók problémáit, és segítsen a megoldásukban. Céljai között szerepel emellett a tudományos kiválóság elősegítése, a tehetséggondozás, valamint a minőségi tudományos ismeretterjesztés a társadalom szélesebb rétegei számára, összhangban az MTA céljaival és küldetésével. A tagság évente 12 új fiatal kutatóval bővülve jelenleg 60 főből áll. 2023-ban az alapító tagok közül 12 alumnává, illetve alumnusszá válik, hogy helyet adjon az új tagoknak. A 2022. évi Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából e „kilépő” tagok mutatkoznak be röviden egy-egy közérthető tudományos előadással. Változatos témákról lesz szó, elsősorban a biológia széles tárgyköréből (az etológiától a növénybiológián és a molekuláris biológián át az ökológiáig), de izgalmas vegyészeti-gyógyszerészeti, geológiai, fizikai és oktatáspolitikai kérdések is terítékre kerülnek.

 

Program

 

14.00–14.10: Megnyitó
Dr. Kecskés Gábor, a Fiatal Kutatók Akadémiájának társelnöke, egyetemi docens (Széchenyi István Egyetem; ELKH Társadalomtudományi Kutatóközpont)

14.10–14.20: A nanogyűrűk urai: ciklodextrinek alkalmazása a kémia és biológia határterületén
Dr. Béni Szabolcs gyógyszerész, egyetemi docens (SE Farmakognóziai Intézet)

14.20–14.30: A föld sója: a sóstressz hatása növényi színtestekre
Dr. Solymosi Katalin növénybiológus, egyetemi adjunktus (ELTE TTK Növényszervezettani Tanszék)

14.30–14.40: A kémiai elemek keletkezésének vizsgálata részecskegyorsítókkal
Dr. Kiss Gábor Gyula fizikus, tudományos főmunkatárs (ELKH Atommagkutató Intézet)

14.40–14.50: Az iontranszporterek jelentősége gasztrointesztinális kórképekben
Dr. Venglovecz Viktória biológus, az MTA doktora, egyetemi docens (SZTE Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet)

14.50–15.00: Előre jelezhetőek-e a földrengések?
Dr. Kovács István János geológus, tudományos főmunkatárs (ELKH Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet)

15.00–15.10: Az egyházak szerepvállalása a közoktatásban és az oktatáspolitikában
Dr. Neumann Eszter szociológus, tudományos munkatárs (ELKH Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézet)

15.10–15.20: A restaurációs ökológia frontvonalai az élőhely-rekonstrukciók évtizedében
Prof. Török Péter növényökológus, az MTA doktora, egyetemi tanár (DE Ökológiai Tanszék)

15.20–15.30: Szerkezetkutatás ionmobilitás-tömegspektrometriával
Dr. Schlosser Gitta vegyész, egyetemi adjunktus (ELTE Analitikai Kémiai Tanszék)

15.30–15.40: Kender-keringő: a Cannabis sativa kacskaringós útja a gyógyászatban
Dr. Csupor Dezső gyógyszerész, az MTA doktora, egyetemi docens (SZTE Klinikai Gyógyszerészeti Intézet)

15.40–15.50: A társállatok szerepe az emberek életében
Dr. Kubinyi Enikő etológus, az MTA doktora, tudományos főmunkatárs (ELTE Etológia Tanszék)

15.50–16.00: Zárszó
Dr. Kecskés Gábor, a Fiatal Kutatók Akadémiájának társelnöke, egyetemi docens (Széchenyi István Egyetem; ELKH Társadalomtudományi Kutatóközpont)

 

Az előadások összefoglalói itt érhetők el.

 


A program időtartama alatt igény esetén gyermekfelügyeletet biztosítunk a résztvevők számára. Az igényeket, kérjük, legkésőbb 2022. november 17-ig jelezzék Pethő-Szirmai Juditnak az fka [at] titkarsag [dot] mta [dot] hu e-mail címen.

Szervező

Fiatal Kutatók Akadémiája

Kapcsolattartó

Pethő-Szirmai Judit