Eseménynaptár

Diákok az Akadémián 2.: Miért jó kutatónak lenni?

Előadások

Időpont

2021. november 12. 10.00-11.30 óra között

Helyszínek

MTA Székház, Díszterem
1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.

Online közvetítés
az MTA YouTube-csatornáján, élőben

Részletek

A rendezvény zártkörű, online közvetítését itt érheti el az MTA YouTube-csatornáján.


A Magyar Tudomány Ünnepének immár több éve része a diákprogram, amelynek keretében felkért előadók beszélnek középiskolás diákközönség előtt kutatásaikról és kutatói hétköznapjaikról. Az idei évben ezt a hagyományt összekapcsoljuk a most indult MTA Középiskolai Alumni Program népszerűsítésével. Az Alumni Program célja, hogy
az évek során kutatóvá érett diákok megmutassák egykori középiskolájuk jelenlegi diákjainak, milyen a kutatás világa,
és mi a jó a tudományos kutatásban. A program keretében ellátogatnak alma materükbe, ahol előadást tartanak,
és beszélgetnek a tanulókkal. Az idei Magyar Tudomány Ünnepén néhányan közülük a Díszterem meghívott diákközönségének is elmondják, miért érdemes a kutatói pályát választani. 

Előadók:

Kusz Veronika zenetörténész, a Zenetudományi Intézet munkatársa és Ács Dominika fuvolaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem doktorandusza

Salát Gergely Kína-kutató, a PPKE BTK Kínai Tanszék tanszékvezetője

Balog Ágnes tájépítész, főiskolai docens, Matematikai, Természettudományi és Informatikai Tanszék
Apor Vilmos Katolikus Főiskola, Vác

Müller Viktor elméleti biológus, az ELTE TTK Biológia Intézet oktatója

Szervező

MTA Titkárság Kommunikációs Főosztály

Kapcsolattartó

MTA Titkárság Kommunikációs Főosztály (telefon: +36 1 411 6321)