Eseménynaptár

A Magyar Tudomány Ünnepe megnyitója

A regisztráció lezárult.

Időpont

2019. november 4., 10:00 óra

Helyszín

Pannon Egyetem - Aula
8200 Veszprém, Egyetem u. 10.

Részletek

Program

Megnyitó
Barnabás Beáta, az MTA főtitkárhelyettese, az MTÜ Programtanácsának elnöke

Köszöntő
Lovász László, az MTA elnöke, az MTÜ rendezvénysorozatának elnöke

Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora

Porga Gyula, Veszprém polgármestere

Díjátadás
A 2019. évi Eötvös József-koszorúk, valamint az MTA és az MTA VEAB 2019. évi tudományos díjainak átadása

Tudományos előadás
Összekapcsolódott és összefonódott rendszereink vizsgálata az adat- és hálózattudomány eszköztárával
Abonyi János, az MTA doktora

„Mindig gondolj rá, hogy a világ szinte egyetlen élőlény, egyetlen anyag, egyetlen lélek; hogy minden összefügg ennek egyetlen érzékelésével; hogy ez mindent egyetlen belső lendületből csinál; hogy mindennek, ami csak történik, együttesen az oka; hogy mennyire összekapcsolódott és összefonódott minden!” (Marcus Aurelius)

Az előadás bevezetője rámutat arra, hogy a már ókorban is felismert összefonódottság, összekapcsoltság napjainkra nem csupán erősebbé vált, hanem egyre inkább tetten érhető, számszerűsíthető. Az összefonódottság részleteinek elemzése azon túl, hogy a negyedik ipari forradalmat megalapozva műszaki rendszerek és ellátási láncok követésére és optimálására ad lehetőséget, egyre részletesebb és szélesebb körű információt nyújt személyes életünkről is.

A lehetőségek már akkor is riasztónak tűnhetnek, ha a Facebook adatkezelési botrányaira gondolunk, de az igazán komoly veszélyek és lehetőségek az információforrások mesterséges intelligenciára alapozott összekapcsolásában rejlenek. A „Nagy Testvér mindent lát” többé már nem utópia. A koncepciót illusztráló, az Egyesült Államok Nemzeti Felderítő Hivatala (National Reconnaissance Office, NRO) által fejlesztett Sentient rendszerről egyre több részlet derül ki.  Azon túl, hogy a Sentient műholdakkal figyeli a Földet, milliónyi forrásból származó adatot dolgoz fel, és a múltbeli trendek elemzése alapján jövőbeli történéseket jelez elő. Az előadásban ismertetett kutatások hasonló működési elven alapulnak.  Noha elsődleges célunk a termelő rendszerek működtetését támogató megoldások kidolgozása, fejlesztett módszereinket a fenntarthatósághoz és az életminőséghez kapcsolódó közpolitikai kérdések elemzésében is próbára tesszük, ugyanis ezek a problémák csaknem kivétel nélkül speciális adatelemzési kihívásokat jelentenek. A folyamatos változásból adódó időbeliség egyre jelentősebbé váló kihívása kutatócsoportunkat gyakori szekvenciák feltárására és mélytanulásra kifejlesztett algoritmusok kidolgozására inspirálta, az összekapcsoltságban rejlő kihívások pedig a hálózatelmélet eszköztárát hozzák előtérbe. Az így kapott hálózatelemzési feladatok között különösen érdekes lehetőségeket tartogatnak azok az esetek, amikor az információforrásokat azok térbeliségét figyelembe véve kapcsoljuk össze.

Az időbeliség kezelése által jelentett kihívás részletei a vegyipari rendszerek üzemeltetése során érkező figyelmeztető jelzések és a technológiát üzemeltető operátorok beavatkozásainak elemzésén keresztül kerülnek ismertetésre. Rámutatunk arra, hogy egy olajfinomító üzemeltetésének mintázatai ahhoz hasonlóak, ahogy Tolsztoj Háború és béke című regényében az egyes motívumok és szavak felbukkannak, egyes mintázatok, események szekvenciái időről időre gyakoribbá válnak. Kutatási eredményeinket ismertetve bemutatjuk, hogy e mintázatok bevásárlókosár-elemzéshez hasonló, gyakori szekvenciakeresési algoritmusokkal a Google Fordító működési elvét követő mélytanulási neurális hálózatokkal feltárhatók, a feltárt információk alapján a figyelmeztető jelzések optimálhatók, az operátorok számára pedig előrejelzések és javaslatok adhatók.

A rendezvényen való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött! A program élő közvetítése ide kattintva elérhető.

Szervező

MTA Titkárság Kommunikációs Főosztály

Kapcsolattartó

Rédey Soma (telefon: 36-1-4116321)