A munkaerőpiacon a munkáltatói és a munkavállalói pozíció mellett megjelent egy olyan munkavégző csoport, amelynek jogállása és tényleges jogügyleti lehetőségei nincsenek összhangban egymással. A „függő önfoglalkoztató” helyzetét számos tanulmány elemezte, de méltatlanul háttérbe szorult a jelenlegi állapot jogdogmatikai alapon való feltárása. Erre a folyamatra eddig jószerével a munkajog a saját intézményi hatályának kiterjesztésével válaszolt, néha sikeresen, de több ellentmondással megterhelve. A polgári jog reakciója elmaradt, hiszen a magánjogi jogállásban létesített jogügyletekből eredő problémára megvan a már régen kimunkált eszközrendszere.

Tartható-e a más részére történő személyes munkavégzés bináris jogi megközelítése, meddig lehet bővíteni a munkajog lehetőségeit, és milyen tényezők jelölik ki ezek határait? A munkavégzés a tevékenységek szinte végtelen variációját tárja elénk, és ezek egy részét nem lehet kizárólag gazdasági vagy szociális megfontolások alapján értékelni.

A független szerződő fél és a munkavállaló között létező rétegnek saját, önálló jogállása nincs. Ezért egyetlen hagyományos jogterület intézményei sem alkalmazhatók rá automatikusan. Megoldást jelenthet egy sui generis (szolgálati) szerződés kimunkálása. Az erre tett kísérletek ígéretesek, azonban kérdéses, hogy erre a szerződésre ráépíthető-e egy önálló „szolgálati jog”. Az értekezés dogmatikai-összehasonlításban vizsgálja ezt a problémát.

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az előadásról kép- és hangfelvétel készül, részvételével egyben hozzájárul nyilvános publikálásukhoz.