A nyelvtudomány számos diszciplínájában kiemelt és gyakran kizárólagos szerepet kapott a verbális kommunikáció vizsgálata a nyelvhasználat leírása során. Ugyanakkor az utóbbi évtizedekben megjelent egy olyan új kutatási irány, amely szerint a nyelv használatának nem egyedüli formája a kommunikatív használat. Ahhoz, hogy a nyelvhasználat kommunikációtól eltérő formáiról lehessen beszélni, először meg kell határozni, mit értünk kommunikáción. Egy explicit kommunikációdefiníció birtokában a nyelvhasználat egyes konkrét megvalósulásairól el lehet dönteni, hogy kommunikációnak minősülnek-e vagy sem. A filozófiai, majd az arra építkező kognitív pragmatikai hagyomány a kommunikációt a megnyilvánuló személy szándékaiból kiindulva határozta meg. Korábbi munkáimban ezt az intencióalapú kommunikációdefiníciót kiegészítettem a verbális kommunikáció multimodalitásának, szekvencialitásának és perspektivikusságának szempontjaival.

Az ily módon megformált definícióból kiindulva a nyelvhasználat különböző formáit két nagy csoportra lehet osztani. A nyelvhasználat társas formáiban (pl. verbális kommunikáció, verbális információközlés kommunikatív szándék nélkül, verbális manipuláció, elszólás) a beszélők megnyilatkozásaikat mások számára hozzák létre különféle intencióktól vezérelve, míg az individuális formákban (pl. jegyzetelés, emlékezés, tanulás, éneklés önmagunk számára) a nyelvhasználat nem irányul a beszélőn kívüli más személy(ek)re. A társas nyelvhasználati formákban a nyelvhasználat sikeressége függ attól, hogy az aktuális beszélők és hallgatók hogyan tudnak belehelyezkedni egymás perspektívájába, hogyan tudnak egy közös perspektívát kialakítani felváltva ezzel kezdeti egocentrikus nézőpontjukat, valamint mennyire képesek saját intencióikat megmutatni vagy éppen elrejteni, illetve partnereik intencióit megfejteni a perspektíva figyelembevételével. A verbális interakciók résztvevői nem tudják közvetlenül azonosítani egymás intencióit és perspektíváit. Az intenciók és perspektívák felismertetéséhez és felismeréséhez, azaz az elmeolvasáshoz kulcsok kellenek. A kulcsok multimodálisak: verbális és nem verbális indikátorok, illetve kontextuális információk.

Az előadásban egyrészt azt vizsgálom meg, hogy a nyelvhasználat különböző társas formáiban, elsősorban a kommunikatív, az informatív, valamint a manipulatív nyelvhasználatban, a megnyilatkozók hogyan tudják intencióikat megvalósítani vagy elfedni perspektíváikon keresztül, illetve milyen perspektívákat szeretnének kialakítani partnereikben annak érdekében, hogy a partnerek felismerhessék a beszélők intencióit, vagy azok rejtve maradjanak előttük. Másrészt azt elemzem, hogy a partnerek hogyan tudják a megnyilatkozók szándékait kikövetkeztetni azáltal, hogy interpretálják és felveszik azok perspektíváit saját perspektívájukra és a megnyilatkozók által nyújtott nyelvi, nem nyelvi és kontextuális kulcsokra hagyatkozva. Harmadszor megpróbálom kideríteni, hogy megjósolható-e a kommunikatív, informatív és manipulatív nyelvhasználat sikeressége annak alapján, hogy mennyire esnek egybe, illetve milyen mértékben különböznek egymástól a nyelvhasználók perspektívái.