Grosschmid Béni legendás egyéniségéről – unokaöccsének, Márai Sándornak is köszönhetően – plasztikus kép él bennünk. Kevéssé ismert azonban, hogy Grosschmid kivételes mértékben érdeklődött az antik jogok iránt. Az ógörög nyelvben való jártasságát is hasznosítva terjedelmes és gazdag tartalmú tanulmányokat szentelt az athéni intesztát öröklési jognak. Akadémiai székfoglalóját is e témából tartotta. A római joghoz való viszonyulását enyhe ambivalencia jellemezte. Sok esetben a legnagyobb elismerés, sőt csodálat hangján beszélt a római jogról, de számos jelét adta szakmai fenntartásainak, sőt néha szinte zsigeri idegenkedésének is. A rómaiak jog iránti különleges érzékének okát Jheringhez hasonlóan abban látta, hogy a görögöktől és más ókori népektől eltérően a rómaiakat nem vér és származás kötötte össze: Rómát kétes eredetű jövevények alapították, sajátos individualizmust hagyva utódaikra. Az említett ambivalencia nem képezte akadályát annak, hogy Grosschmidnek úgyszólván minden műve bővelkedjék mélyenszántó római jogi hivatkozásokban, de kifejezetten római jogi tárgyú munkákat is írt. Egy kismonográfiát kitevő tanulmányt szentelt a római jogbeli kötelesrésznek, bemutatva az olykor vitatott létjogosultságú jogintézmény mély dogmatörténeti alapjait. Árnyalásra szorul az a nézet, miszerint Grosschmid a pandektistákat csak akkor idézte volna, amikor kritizálta őket. Főművében, a Fejezetekben legalább 107 helyen hivatkozott Windscheidra, ebből 8 ízben dicsérőleg, 45 helyen neutrálisan és 54 alkalommal kritikailag. Grosschmid Béni a jogászok minél magasabb szintű római jogi és jogtörténeti műveltségét a szakmai érvek mellett a jogállamiság védelme szempontjából is kulcsfontosságúnak tartotta. Az alapos tudományos ismeretekkel felvértezett jogász Grosschmid hite szerint nem él vissza szaktudásával.