A regionalizáció a területi politika befolyásos paradigmája volt, amely a 20. század végének globális átalakulásával jelent meg. Bár meglehetősen összetett elképzelésként jelent meg, alapfeltevése a következő volt: a globalizáció kezelése érdekében a nemzetállamoknak „át kell méretezniük” a területi közigazgatást, és a meglévő formális szervezeti egységek közötti köztes kormányzati szintek létrehozásával a „régiót” kell előnyben részesíteniük. Ezt az elképzelést támogatta a városrégiók és a globális városok növekvő nemzetközi jelentősége, amelyek a nemzetállamoknál dinamikusabbnak, rugalmasabbnak és hatékonyabbnak bizonyultak a növekedés előmozdításában. A regionalizáció támogatói közé tartozott az EU, a Világbank, az IMF és számos befolyásos agytröszt. Számos európai, észak- és dél-amerikai országban valósultak meg régióépítési projektek különböző léptékben és különböző fejlesztési célokkal. A 2000-es évek eleji fénykora óta azonban a regionalizáció nagyon csendes és szerény életet él. Számos, a reformok és kísérletek időszakában létrehozott „projektrégió” az állam tervezési egységeivé degradálódott, és alacsony stratégiai hatással bír. A regionalizáció tehát kudarcot vallott? Miért veszítette el a regionalizáció a politikai lendületét? Tanulhatunk-e valamit ebből a területi politikai kísérletből? Előadásomban nemzetközi összehasonlítások és különösen Magyarország saját regionalizációs folyamata alapján azonosítom a több mint három évtizedes régióépítés néhány tanulságát.