Eseménynaptár

Részletek

A magyar nyelv kiművelése, ápolása, az irodalom céljaira való alkalmassá tétele a 18. század felétől folyamatosan napirenden volt a magyarországi politikai, tudományos és közbeszédben. Ez a program természetes módon épült be az 1825. évi országgyűlésen az akadémia ügyében elhangzott beszédekbe, majd a Tudós Társaság tényleges megalapításához kapcsolódó iratokba. A magyar nyelv ügye összekapcsolódott továbbá azzal a szándékkal, hogy a világirodalom híres remekművei színvonalas műfordításban váljanak elérhetővé az egyre nagyobb számú és szélesebb körű igényekkel fellépő magyar olvasóközönség számára. A műfordítások készítésének előmozdítása a Tudós Társaság irodalmi programjának lényeges elemeként került bele az alapító okiratba:

„Hogy a’ tudós Társaság a’ tudományokat, művészséget foganattal terjeszthesse, magyar nyelven irt különbféle munkák közre bocsátása szükséges; egyes tagjait tehát mindenek felett eredeti munkák, saját elme szülemények alkotására ösztönzi, nem felejtetvén azonban velek e’ mellett a’ mívelt nemzetek, úgymint: a’ régi görög és római, az újabb olasz, franczia, angol, német ’s a’ t. remek tollu ’s nagy hasznu Iróik fordítását, mert nyelvünket ez által is több rövidség, hajlékonyság, tömöttség és kerekdedség kellemesítheti.”

(A’ magyar tudós társaság alaprajza és rendszabásai, Pesten, 1831)

 A Társaság a kezdetektől igyekezett megszervezni a műfordítások készítését, kiadását, s ellenőrizni azok minőségét. 1831. május 16-án 71 lefordítandó külföldi színmű címét állították össze, s ehhez fordítókat kerestek; június 2-án a „M. Academia kebelbeli tagjait felszóllítja az idegen nyelveken írt becsesebb színdarabok magyarra leendő lefordítására”. 1833-ban elindították a Külföldi játékszín-sorozatot: 1842-ig 19 kötetnyi fordítás jelent meg, elsősorban kortárs drámák és színművek. Két külön sorozat indult az ókori szerzők műveinek kiadására: a Római classicusok magyar fordításokban (1836–1845, öt kötet) és a Hellen classicusok magyar fordításokban (1840–1846, 3 kötet). A Társasághoz beküldött kéziratokat többnyire két lektorral ellenőriztették, s megfogalmazták az általános elvárást, mely szerint „az eredetinek, mind értelmét, ’s kifejezése’ formáját, mind hangját ’s mennyire lehet egész külső mineműségét tekintve, hű másolata legyen; hibátlan, keresetlen, tárgyhoz szabott szép nyelven”.

A konferencia részletes programja és az előadások expozéi ide kattintva tekinthetők meg.