Biztos pont.
200 éve.

Eseménynaptár

Fizikai Kísérletsorozat Härtlein Károllyal az MTA Székházban – III. rész: Az elektromosságtan „csodái” Faradaytől napjainkig (középiskolásoknak)

Előadás-sorozat

Időpont

2025. szeptember 19. 14.30-16.00 óra között

Helyszín

MTA Székház, Nagyterem
1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.

Részletek

A Magyar Tudományos Akadémia alapításának 200. évfordulója alkalmából a Fizikai Tudományok Osztálya szervezésében 2025 szeptembere folyamán nemcsak tudományos és ismeretterjesztő előadások hangzanak el, hanem – ami az Akadémia székházában ritkaság – kísérleti bemutatókra is sor kerül, ezzel hozva közelebb a hallgatóságot a fizikához, illetve a fizikát a hallgatósághoz. A sokak számára a TV-ből és a Kutatók Éjszakája rendezvénysorozatból ismert Härtlein Károly, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Fizikai Intézetének Príma Primissima díjas mesteroktatója, a fizikai ismeretterjesztés egyik kiemelkedő alakja két négyrészes sorozatban mutat be kísérleteket, megfelelő magyarázatokkal kísérve azokat. A sorozat kora délután, fél 3-kor kezdődő előadásait a középiskolás korosztálynak szánjuk.

A harmadik kora délutáni előadás szeptember 19-én, pénteken fél 3-kor az elektromosságtan „csodáit” mutatja be. Kísérletekkel tisztelgünk Michael Faraday munkássága előtt, aki a 19. század első felében lerakta az elektromágnesség alapjait. Ennek köszönhetően tovább bővültek ismereteink az energiáról. Az elektromos gépek megjelenésével tovább bővült a kör, ahol a fáradságos munka alól felszabadultak az emberek. A felfedezéseknek köszönhetően egyre jobban megismertük azokat az anyagokat, amelyek jól vezetik vagy jól szigetelik az elektromos áramot. Eközben a „közöttük álló” anyagok, például a félvezetők tanulmányozása olyan új kutatási irányokat, új tudományterületeket indított el, amelyek hatása és jelentősége a technológiai fejlődésben felbecsülhetetlen.

Az előadásokra Härtlein Károly elektronikus levélben várja az iskolai osztályok jelentkezését: hartlein.karoly(kukac)ttk.bme.hu

Kapcsolattartó

Härtlein Károly