Nemzeti kiválóság: öt új nemzeti kutatás-fejlesztési program indul

A tiszta ivóvíz védelmét, új internetbiztonsági megoldásokat, méreganyagok közömbösítését, földrengésbiztos épülettervezési módszereket célzó, valamint a mesterséges intelligenciát, a fehérjetudományt és a érintő kutatások indulnak 10 új projekt keretében, amelyek összesen 5 milliárd forint támogatást nyertek el.

2018. június 11.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal pályázatán Magyarország legversenyképesebb kutatóműhelyei kaphattak támogatást a kiírásban szereplő öt tématerületen induló projektjeikhez.

A döntés értelmében a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpont, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Fővárosi Vízművek Zártkörűen Működő Részvénytársaság, a Miskolci Egyetem, valamint az Országos Közegészségügyi Intézet együttműködésével megvalósuló „Tiszta ivóvíz” Nemzeti Program csaknem egymilliárd forintos támogatást nyert el.
Az ivóvízellátás jelentős része a parti szűrésű vízbázisokon alapul, ezért ezek megóvása stratégiai jelentőségű. A projektben kiemelt figyelemmel vizsgálják a vízbázisokat, azonosítani fogják a rájuk nehezedő terheléseket, illetve védelmük leghatékonyabb módjait.

„Magyarország kutatói számos területen a nemzetközi élvonalba tartoznak. A Nemzeti kiválósági program 2018. évi felhívása a felfedező kutatások társadalmi és gazdasági hasznosulását ösztönzi egy-egy olyan stratégiai területen, ahol a hazai kutatói kiválóság a legversenyképesebb lehet. Cél, hogy a nyertes pályázatok ipari projektek, informatikai fejlesztések és társadalmi programok indítását eredményezzék.” – mondta Pálinkás József, az NKFI Hivatal elnöke az új pályázat eredményhirdetése kapcsán. A felhívás 5 milliárd forintos keretösszegéből az alábbi tématerületeken indulnak új kutatási projektek, melyek megvalósításához legfeljebb 48 hónap áll rendelkezésre.

Tovább az NKFI Hivatal hírére.