Egerek és emberek, telekommunikációs forgalom szombaton - a Szigma – a holnap világa 2018. október 16-i adása

Egy génszerkesztési eljárás eredményeiről és a mobiltelefonok cellaadatainak tudományos célú felhasználásáról is hallhattak a tudományos magazinban.

2018. október 19.

Kínai tudósok génszerkesztéssel és őssejtek alkalmazásával két anyától származó, egészséges, utódokat is nemzeni képes egereket hoztak létre. Mi a tudományos jelentősége az eredménynek? Erről beszélt Dinnyés András biotechnológus, az MTA doktora, a Szent István Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem professzora.

Szabó Tünde, az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földrajztudományi Intézetének vezető kutatója annak a kutatásnak az eredményeiről számolt be, amelynek keretében a mobiltelefonok cellainformációit használták fel a nagy tömegű népességmozgás és a telefonhasználat különböző szempontú vizsgálatára.

A Szigma 2018. október 16-i adása itt hallgatható meg.

A korábbi adásokról itt tudhat meg többet.