A Hold másik oldala, a decemberi földrengések nyomában: a Szigma – a holnap világa 2019. január 8-i adása

Milyen a Hold Földről nem látható oldala? Miért volt decemberben a megszokottnál több földrengés? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre is választ kaphatnak a tudományos magazin e heti adásában.

2019. január 10.

Először szállt le űrszonda a Hold túlsó oldalán. A kínai leszállóegységen utazott egy rover, amely segíti az égitest összetételének, valamint a sugárzási környezet növényekre és állatokra tett hatásának a vizsgálatát. Kereszturi Ákos, az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa rendkívüli eseménynek nevezte a sikeres landolást. Elmondta, hogy korábban azért nem foglalkoztak kutatók intenzíven a Hold túloldalának vizsgálatával, mert nehezen tartható fenn a kapcsolat az odaküldött űreszköz és a földi irányítás között. A sikeres landolás viszont lehetővé teszi a Hold túlsó felének felszíni vizsgálatát.

December végén több földrengés rázta meg a Földet: Indonéziában karácsonykor több mint 400-an vesztették életüket egy vulkánkitörés utáni cunamiban, később Szicíliában 4,8-as, majd Kelet-Indonéziában 6,1-es erősségű rengést tapasztaltak. Juhász Árpád geológus szerint az esetek között nincs összefüggés. Hozzátette: „Általában, ha egy törésvonal mentén egy földrengés kipattan, azzal a helyi feszültség feloldódik, és közel s távol sem jellemző újabb földrengés bekövetkezése.”

A Szigma 2019. január 08-i adása itt hallgatható meg.

A korábbi adásokról itt tudhat meg többet.