Eseménynaptár

'Széchenyi-emlékbeszéd

Széchenyi-emlékbeszéd

Időpont

2019. április 8., 18:00 óra

Helyszín

MTA Székház, Felolvasóterem
1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.

Részletek

Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia 2010. évben indította újra a reformkor nagy alakját felidéző, évtizedeken keresztül elmondott, majd 1944-ben megszakadt emlékbeszédeket - miután az Akadémiai Kiadóval közösen kiadta a Széchenyi emlékezete; Serlegbeszédek a Nemzeti Kaszinóban 1864-1944 című dokumentumkötetet.

A tartalom persze új. A cél az, hogy méltó módon, retorikai sallangoktól mentesen emlékezzünk, és ébren tartsuk Széchenyi István szellemét. Évente egy-egy nemzetközileg elismert tudóst, művészt kérünk fel arra, hogy Széchenyi halálának évfordulójához (április 8.) közeli időben tartson előadást az Akadémián tetszése szerinti témáról - kapcsolódva Széchenyi István eszméihez, amelyek ma éppoly időszerűek, mint a maguk korában voltak.

Idén  Alföldi Róbert rendező, színművész tart előadást ebből az alkalomból Vizsgálat – (önvizsgálat) – csak merre és hogyan…. az előre… címmel.

Az est folyamán történik a Szekeres György Műfordítói Érem átadása.
Laudál: Rajnavölgyi Géza

A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött: szima [at] titkarsag [dot] mta [dot] hu

A regisztrációval a résztvevők elfogadják, hogy az előadáson készült képek felkerülhetnek a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia honlapjára illetve Facebook-oldalára.