Várják a nevezéseket a Rátz Tanár Úr Életműdíjra – Interjú Kroó Norberttel

Immár 22 éve ítéli oda a Magyar Természettudományos Oktatásért Alapítvány a Rátz Tanár Úr Életműdíjat az év legjobbnak ítélt természettudományos (matematika, fizika, kémia és biológia szakos) tanárainak. A díjat a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium legendás matematika–fizika tanáráról, Rátz Lászlóról nevezték el, aki rengeteg, később kiváló tudóssá váló tehetséges diákot indított el a pályán, közöttük Neumann Jánost és Wigner Jenőt is. Az alapítványt támogató három vállalat, az Ericsson, a Graphisoft és a Richter Gedeon kétmillió forinttal jutalmazza a nyertes tanárokat, a tanári szakma pedig a „pedagógusközösség Kossuth-díjaként” tekint az elismerésre. A díjra bárki jelölhet a közoktatás 5–12. évfolyamán oktató tanárokat. A jelölés határideje október 6., minden információ megtalálható az alapítvány honlapján, a ratztanarurdij.hu címen. A díj és a természettudományos oktatás szerepéről Kroó Norbert akadémikus fizikust, az alapítvány kuratóriumi elnökét kérdeztük.

2022. szeptember 20.

Milyen képességeket kíván a tanároktól a természettudományos tantárgyak oktatása?

Kroó Norbert Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

A mindennapi életünk rendkívül bonyolulttá vált, egyre több olyan eszközzel és folyamattal találkozunk mindenütt, amelyek értelmezéséhez elengedhetetlen a biztos természettudományos oktatási háttér.
A modern vívmányokban rejlő lehetőségek teljes mértékű kihasználásához szerintem
a mainál sokkal erősebb matematika- és fizikaoktatásra lenne szükség.

Erős, színvonalas általános iskolai vagy középiskolai oktatás azonban elképzelhetetlen erős és színvonalas egyetemi képzés nélkül. Az egyetemeken elsajátított szakmai tudás és a pedagógusi tehetség, rátermettség együttese teremti meg a „jó tanárt”.

Ezt ismerte fel a Rátz Tanár Úr Életműdíjat alapító három cég is. A díj alapításakor én a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára voltam, és e minőségemben kértek fel, hogy legyek a díjat odaítélő kuratórium elnöke.
Ezt nemcsak azért vállaltam el örömmel, mert mindenki számára egyértelmű, hogy a jövőt a mai diákok oktatása fogja meghatározni, és így a természettudományos tárgyakat oktató tanárok szerepe is kulcsfontosságú, hanem azért is, mert a feleségem gimnáziumi matematikatanár volt, és így pontosan láttam, hogy mit jelent a valóban kiemelkedő színvonalú tanítás
a tanárok és a diákok számára egyaránt. A tanulókban sokszor csak jóval
az érettségi után tudatosul, hogy mennyi mindent kaptak a tanáraiktól.

A díjat Rátz Lászlóról nevezték el. Mi tette őt kiemelkedő tanárrá?

Rátz Lászlónak kulcsszerepe volt számos világhírű magyar tudós pályájának elindításában. Ezzel kapcsolatban személyes tapasztalatot is szerezhettem. 1963–64-ben Svédországban kutattam, és 1963-ban a fizikai Nobel-díj egyik nyertese Wigner Jenő volt. Wigner valahogyan megtudta, hogy én is Stockholmban tartózkodom, egyedüli magyarországi kutatóként. Ezután nagyon sokszor találkoztunk, és az ismeretségünk a díj átadása után még sokáig tartott. Amikor beszélgettünk, szinte kizárólag a középiskolás élményeiről, a tanárairól és legfőképpen Rátz tanár úrról beszélt. Így teljesen egyetértettem azzal, hogy a díjnak is Rátz tanár úr legyen a névadója.

E díj immár több mint húszéves. Mit gondolnak róla maguk a tanárok?

A tanárok körében a díj óriási presztízsnek örvend, maguk között egyfajta „tanári Kossuth-díjnak” tartják. Senkinek sem kell magyarázni, hogy Magyarországon a tanárok megbecsültsége már hosszú ideje nem a neki kijáró szinten áll. Még az oktatást hivatásának érző és azt mélyen szerető, kiemelkedő pedagógust is megviselheti az, ha hosszú ideje nem részesül
a munkájához méltó anyagi megbecsülésben. Még nagyobb tiszteletet érdemel tehát az a tanár, aki nehéz anyagi körülmények között is őrizni tudja hivatása szeretetét. Az élet minden területén, így a kutatásban is igaz, hogy aki hivatásának tekinti a szakmáját, abból árad a lelkesedés, és állandóan azon gondolkodik, hogy hogyan lehetne a feladatát még jobban csinálni, hogyan lehetne a különböző gyerekekhez minél jobban illeszteni a tanagyagot. Ezt az eszményt testesítették meg Rátz László és kollégái. Közéjük tartozott Vermes Miklós is, aki ugyancsak a Fasori Gimnáziumban tanított, majd az államosítása után átkerült a csepeli Jedlik Ányos Gimnáziumba. Én csepeli vagyok, és bár nem a Jedlik Gimnáziumba jártam, amikor megtudtam, hogy Vermes Miklós fizikaszakköröket tart ott, sikerült bekönyörögnöm magam. Vermes szakkörei nagyon izgalmasak voltak, sok kísérlettel, kirándulásokkal, versenyekkel. Egyértelmű volt, hogy Vermes az életében központi szerepet játszott a tanítás.

Hogyan lehet kiválasztani a nyertest a sok pályázat közül? Nyilván minden ajánlásban a legjobbakat írják az adott tanárról.

Én minden pozíciómban, például az Európai Tudományos Tanács elnökségében is azt az álláspontot képviseltem, hogy a díjak, elismerések nyerteseit csak a kiválóságuk alapján lehet kiválasztani. Persze a kiválóságot nem lehet definiálni, de ha valakivel leülök, és öt percet beszélgetünk, azonnal ráismerek a kiváló emberre. Ugyanez igaz a legjobb tanárok megtalálására is.
A kiválasztás több paraméter alapján történik, és e szempontoknak csak egy része az, hogy a diákjai mit értek el, milyen versenyeket nyertek, hol tanulnak tovább. Az is ugyanilyen fontos, hogy a diákok később hogyan nyilatkoznak róla, érettségi után visszatérnek-e az iskolába, mert nem képesek elszakadni tőle. A tanulók a gimnázium idején ritkán ismerik fel azokat a maradandó értékeket, amelyeket a tanáraiktól kapnak. A kiválasztás objektív folyamata azzal kezdődik, hogy volt diákok, más pedagógusok, iskolaigazgatók jelölnek tanárokat. E jelöléseket a szakterületi szakmai társulati zsűrik előválogatják, majd megküldik a javaslataikat az általuk legjobbnak ítélt hat névvel nekünk,
az alapítvány kuratóriumának. A legtöbb esetben elfogadjuk a tantárgyi zsűrik javaslatait a nyertesre, de mindig az általuk legjobbnak ítélt jelöltek közül választjuk ki a nyertest.

Ahogy az élet megannyi területén, az oktatással kapcsolatban is sokan vélekednek úgy, hogy „régen minden jobb volt”, jobbak voltak a tanárok, tehetségesebbek, szorgalmasabbak voltak a diákok. Ön egyetért ezzel?

Nem, én nem gondolom, hogy az átlagos színvonal esett volna, inkább azt gondolom, hogy a tanári és diákteljesítmények spektruma lett szélesebb. Tehát ugyanúgy megvannak ma is a kiemelkedő egyéniségek, mint régen, de a régebbi időkhöz képest többen vannak olyanok, akik elérik az átlagos szintet. Az én diákkoromból is emlékszem nagyon jó tanárokra, míg sokakat elfelejtettem, feltehetően azért, mert ők nem tanítottak olyan jól. Biztos vagyok benne, hogy sok tanár van, aki nagyon megérdemelné a Rátz Tanár Úr Díjat. De abban is biztos vagyok, hogy nincs olyan nyertes, aki ne érdemelte volna meg. Ezt bizonyítja az is, hogy amikor a döntés után felhívjuk a győzteseket, szinte kivétel nélkül elérzékenyülnek, és életük egyik legnagyobb elismerésének tartják e kitüntetést. Mintha csak „Nobel-díjat” kaptak volna.