Kultúra a tudomány palotájában: táncműsorral zárult az idei Magyar Tudomány Ünnepe

A martonvásári Százszorszép Táncegyüttes tagjai az MTA Zenetudományi Intézetével közösen különleges előadással készültek a rendezvénysorozatot záró gálaműsorra. Képgaléria és beszámoló az eseményről.

2018. december 3.

„Tudomány és kultúra egy tőről sarjad. Mindkettőt az emberi alkotásvágy, az élet könnyebbé és szebbé tételének igénye motiválja” – jelentette ki Barnabás Beáta ünnepi köszöntője.köszöntőjében Barnabás Beáta, az MTA főtitkárhelyettese, a Magyar Tudomány Ünnepe Programtanácsának elnöke.

Barnabás Beáta főtitkárhelyettes, a Magyar Tudomány Ünnepe Programtanácsának elnöke mta.hu/Szigeti Tamás

Barnabás Beáta elmondta: Martonvásárt, a tudomány és kultúra közös hajlékát a tradíciók ápolása mellett a megújulás is jellemzi. „Az Akadémia és Martonvásár város együttműködésében néhány hete adhattuk át az MTA Agrártudományi Kutatóközpont Agrár-innovációs Centrum projektjének első lépéseként a korabeli tervek alapján átalakított Brunszvik-kertet, a jövő évben tervezzük megnyitni az Agroverzum Látogatóközpontot” – hangsúlyozta a főtitkárhelyettes.

MTÜ-zárógála mta.hu/Szigeti Tamás (Kattintson a képgalériához!)

„A magyar néptánckutatás és a Kárpát-medence hagyományos paraszti tánckultúrája” címmel tartott felvezető előadást és vetített korabeli filmrészleteket az egyes bemutatott táncdarabokhoz Kukár Barnabás Manó néptánckutató, az MTA BTK Zenetudományi Intézet munkatársa.

Kukár Barnabás Manó néptánckutató (MTA BTK Zenetudományi Intézet) mta.hu/Szigeti Tamás

A programban keresztmetszetet kaphattak a nézők a Kárpát-medence hagyományos néptánckultúrájából, valamint közelebbről megismerkedhettek hazánk világszínvonalú tánctudományával is. A néptáncbemutatót az Endrődi Anna Sarolta és Kiss Gergely által vezetett martonvásári Százszorszép Táncegyüttes tartotta.

MTÜ-zárógála mta.hu/Szigeti Tamás

A Százszorszép Táncegyüttesről

A martonvásári Százszorszép Táncegyüttes 1979-ben alakult, a jövő évben ünnepli 40. jubileumát. A táncegyüttes nem jöhetett volna létre megfelelő háttér nélkül. A város ének-zenei általános iskolája volt az egyik első az országban, ahol intézményes keretek között tartottak néptáncórát. Az első évfolyam fél évszázada indult Salamon Ferencné vezetésével, tehát idén ünnepelik ennek 50. évfordulóját. Az együttes közösségét a kistérségből származó fiatalok alkotják, a közösen eltöltött idő segíti művelődésük, személyiségük fejlesztését, szociális kapcsolataik megerősítését, táncos-zenés tehetségük kibontakozását, a hagyományos és általános kultúra ismeretét. A Százszorszép Táncegyüttes rendszeresen szervez táncházakat, részt vesz Martonvásár és a kistérség kulturális programjaiban, valamint aktív kapcsolatot ápol az erdélyi Mezőkölpénnyel, ahol az elmúlt években két alkalommal szervezett tánctábort.

MTÜ-zárógála mta.hu/Szigeti Tamás