„Itt büszkék rá az emberek, hogy van egy akadémiai bizottság” – beszélgetés a Debreceni Területi Bizottság elnökével

Pezsgő egyetemi élet, mindent átszövő hagyományok és izgalmas ismeretterjesztő rendezvények – Gergely Pál biokémikussal beszélgettünk, aki immár második hároméves elnöki ciklusát kezdte meg az Akadémia debreceni szervezetének élén.

2017. október 25. Gilicze Bálint

Ha A beszélgetésen és a Debreceni Területi Bizottság székházában készült képek itt láthatók galériánkban.magunk elé képzeljük a Debreceni Egyetem két nagy kampusza és az MTA Atommagkutató Intézet által alkotott háromszöget, szinte pontosan ennek súlypontjában találjuk az MTA Debreceni Területi Bizottságának székházát. A székház helyzete szimbolikusnak is tekinthető, hiszen a DAB hagyományosan igen szoros kapcsolatot ápol a vidék legnagyobb egyetemével, ugyanakkor anyaintézménye révén az Atomki is fontos partnere.

A hagyományok szerepét jól mutatja, hogy míg más területi bizottságok esetében az alelnökök az élő, az élettelen természettudományok és a társadalomtudományok szerint oszlanak meg, Debrecenben az egyetemet létrehozó három intézmény, a Kossuth Lajos Tudományegyetem, a Debreceni Orvostudományi Egyetem és a Debreceni Agrártudományi Egyetem utódai adják ezeket a tisztségeket. Igazi helyi sajátosság, hogy a bizottságnak itt főtitkára is van, akit a Debreceni Református Hittudományi Egyetem delegál.

Gergely Pál Forrás: mta.hu/Szigeti Tamás

E rendkívül helyi kötődésű intézmény élén kezdte meg nemrég második hároméves ciklusát Gergely Pál, aki maga is Debrecen jelentős élettudományi iskoláját erősíti. „Folytatni az elődök munkáját, hogy szervezés révén lehetőséget biztosítsunk a tudomány számára, folytatni az akadémiai bizottságunk előadásainak és rendezvényeinek gazdag hagyományát” – ezzel a célkitűzéssel vágott neki az elnöki munkának, és a helyi tudományos közösség nem hagyta magára: évente 150-180 rendezvény zajlik az épületben, „ahol a villamos is megáll”.

A DAB-székház nevű villamosmegállóról pályázatot is kiírtak a helytörténet iránt érdeklődő középiskolásoknak, de ezt a korosztályt a Fény Nemzetközi Éve kapcsán is sikerült megmozgatni.

„A vidéki bizottságoknak van egy, az MTA-tól eltérő missziójuk. Budapesten az MTA országos vagy nemzetközi rendezvényeket szervez, és ezeken nem igazán vesz részt a budapesti régió – azt megtartja magának a Corvinus, a Semmelweis Egyetem vagy az ELTE. Itt viszont büszkék rá az emberek, hogy van egy akadémiai bizottság” – mondta el Gergely Pál.

Büszkék és jól ismerik a bizottságot, hiszen az évente 10-12 alkalommal megrendezett DAB Klub ismeretterjesztő előadásain – az irodalomtól a Higgs-bozonig – „sokszor a nagyterem is kicsinek bizonyul”. A 2016-os felújítással a székház aulája nagyszerű világítást kapott, így azóta kiállításokat is rendeznek itt.

„Ahol a villamos is megáll” – a debreceni területi bizottság székházának aulája Forrás: mta.hu/Szigeti Tamás

Tudományünnepre készülve

A novemberi rendezvénykavalkádból a DAB is kiveszi a részét, hiszen a fizikai, a kémiai, az orvosi, a közgazdasági és az irodalmi Nobel-díjasok bemutatását Debrecenben egy-egy szakértő kommentálja majd előadásában a bizottság székházában. A tervek szerint nyolc Bolyai-ösztöndíjas mesél majd életpályájáról, hogy inspirációt adjon a leendő kutatóknak, de az elmúlt másfél év legizgalmasabb doktori témáit is megismerhetik az érdeklődők – egy pénzdíjas pályázat keretében várnak ismeretterjesztő előadásokat.

Az élettudományoknak van néhány területe, amelyen Debrecen és ez a régió erős: a biokémia és a molekuláris biológia határterületei. Több Lendület-csoport működik a városban, és nem egy frissen megválasztott akadémikus is innen érkezett. Hagyományosan nagy hírű a debreceni matematikai iskola, a fizika, a kémia, és mostanában a biológia és a környezetbiológia is erősen felzárkózik melléjük.

Noha a régióban a Debreceni Egyetem a legnagyobb felsőoktatási intézmény, nem szabad elfeledkezni a Nyíregyházi Egyetemről és persze a Neumann János Egyetemről sem, mely fél lábbal Szolnokon, fél lábbal Kecskeméten áll. Kárpátaljával az irodalom és történelem terén tart fenn jó kapcsolatokat a DAB, Nagyváraddal hagyományosan jók az agrárkapcsolatok, hiszen korábban sokat segített a városnak a Debreceni Agrártudományi Egyetem, és természetesen ott van a Kolozsvári Akadémiai Bizottság. „Sajnos azonban kellő anyagi források híján e kapcsolatok megtartóereje kicsi – ha valaki áttelepül, nem igazán megy vissza” – mondta el Gergely Pál.

A DAB székháza a legfiatalabb épület az MTA területi bizottságainak otthonai között, a felújítása azonban igencsak aktuális feladat, amit Gergely Pál elnöksége másik fontos céljaként tűzött ki. Az épület mellett a szemlélet megújítására is szükség lenne az elnök szerint, aki mindent megtesz azért, „hogy a székház szállodai funkciója ismét úgy működjön, ahogy régen: egy kutató, ha Debrecenbe hozza a munkája, szinte ingyen lakhasson itt”.