Forradalom az Akadémián

Kik és milyen módon vettek részt a korabeli tudósközösség tagjai közül az 1848. március 15-én kirobbant forradalomban? Milyen hatással voltak a Tudós Társaság működésére a történelmi események? E kérdésekre válaszol írásában Katona Csaba történész.

2020. március 15. Katona Csaba

Aligha a forradalom szó az, ami legelőször eszébe jut bárkinek az Akadémiáról. Jól meggondolva nyilvánvaló azonban, hogy 1848. március 15. eseményei, illetve az azt követő történések a Tudós Társaságot sem hagyták, hagyhatták érintetlenül. Ez részben a márciusi események utáni közel másfél év horderejéből fakadt, részben pedig természetesen abból, hogy számos akadémikus a közélet minden rezdülése iránt érdeklődött.

Gróf Teleki József Forrás: https://konyvtar.mta.hu

Elég csak a vezető tisztségviselők nevét megemlíteni: az elnöki tisztet 1848 márciusának idusán gróf Teleki József nyelvész töltötte be, akinek közéleti szerepvállalását jelzi, hogy korábban többek között Csanád, majd Szabolcs vármegye főispánja volt, 1842 és 1848 között pedig Erdély kormányzója.

Bár egy akadémiai elnököt a legtöbben szobatudósként képzelnek el, Telekinek komoly politikai és gyakorlati tapasztalata volt. Egy jellemző példa az élményeiből: amikor 1836-ban mint megyei főispán részt vett Nagykállóban Szabolcs vármegye tisztújításán, az ittas kortesek között kitört verekedés során „az erkélyre jött főispán is kővel mellbe dobatott”. A Tudós Társaság alelnöke (másodelnöke) pedig nem más volt, mint a vele egy napon, 1830. november 17-én megválasztott gróf Széchenyi István, aki mint közismert, miniszteri tárcát is vezetett gróf Batthyány Lajos kormányában.

Forradalmi hangulatban

az első magyar kormány tagjai közül öten képviselték az Akadémiát

Ha figyelembe vesszük, hogy az első magyar kormány tagjai közül öten képviselték az Akadémiát – Széchenyi mellett Deák Ferenc (tiszteleti tag) igazságügy-, báró Eötvös József (rendes tag, 1870-től elnök) vallás- és közoktatásügyi, Szemere Bertalan (levelező tag) belügy-, Mészáros Lázár (levelező tag) pedig hadügyminiszter volt –, az Akadémia érintettsége aligha vitatható. Szemere Bertalan később maga is miniszterelnök lett, Horváth Mihály (rendes tag) az ő kormányának volt a vallás- és közoktatásügyi minisztere. De ezenfelül is hosszan lehetne még sorolni az akadémikusok szerepvállalását 1848–1849-ben.

A vezető tisztségviselők politikai mozgástere világosan kijelöli, hogy az Akadémia, ha akarta volna, sem tudta volna kivonni magát a „nagy év”, majd 1849 eseményeiből. De nem is volt ilyen szándéka. Alig pár nappal a Pesten kirobbant forradalom, illetve az azzal párhuzamosan zajló pozsonyi és bécsi sorsdöntő események után rendkívüli kisgyűlésre került sor. Ezen Toldy (Schedel) Ferenc lelkes beszédben magasztalta a „sajtó felszabadítását s általában hazánk politikai viszonyainak gyors és szerencsés átalakulása szép időszakát”. Szavainak komoly súlya volt, ami személyes tekintélyén túl adott helyzetben abból fakadt, hogy 1835-től ő volt az Akadémia titoknoka, vagyis mai szóval titkára. Amit tehát mondott, az az Akadémia egyik vezető tisztségviselőjének szájából hangzott el.

Toldy Ferenc (1805–1875) irodalomtörténész, egyetemi tanár, akadémikus és a Kisfaludy Társaság elnöke. Rusz Károly metszete (Vasárnapi Ujság, 1871. november 12.) Forrás: Wikimedia Commons

A titkár indítványt tett arra, hogy az uralkodó, az országgyűlés, a nádor, valamint a miniszterelnök kapjon az Akadémia háláját kifejező hivatalos feliratot, amiért „az alkotmányt is, melly addig csak egy töredéké volt, a nagy egésznek valamennyi milliójára” kiterjesztették. „Egy szívvel-lélekkel elfogadtatván ez indítványok, e föliratok szerkezetei azonnal fölolvastattak, helybenhagyattak”, majd arról is döntés született, hogy a szövegeket Széchenyi Istvánhoz küldik, hogy továbbítsa a fent nevezettekhez valamennyit. A feliratokat maga Toldy foglalta írásba, a végén az alábbi szignóval: „Magyar Nemzeti Academia”. Ma már kissé talán furcsán hangzik, hogy a belső reform is szóba került a forradalmi hangulatú ülésen. Ez a kiváló költő, Vörösmarty Mihály nevéhez fűződik. A romantika jeles alakja az alapszabály mielőbbi módosítását szorgalmazta, aminek előmozdítására egyazon lendülettel egy bizottságot is felállítottak. Érdemes számba venni az alkalmi grémium tagjainak veretes névsorát: Fáy András, a Pesti Hazai Első Takarékpénztár alapítója, maga Vörösmarty Mihály, Döbrentei Gábor (a történelem szó megalkotója), báró Eötvös József, Bajza József, az éles tollú kritikus, Vállas Antal, a később New Orleansban elhunyt matematikus, végül a titkár, Toldy Ferenc.

Említésre méltó mozzanat, hogy jelentős szerepet játszott a hivatásos katonatisztek közül elsőként akadémiai taggá választott Kiss Károly a nemzetőrség megszervezésében és kiképzésében. A Rendre Ügyelő Választmány 1848. március 19-én kért engedélyt kért a budai főhadparancsnokságtól, hogy Kiss irányíthassa a pesti nemzetőrség felállítását, valamint a kiképzését. Erre az engedély meg is érkezett Móga János tábornok, pesti városparancsnoktól. Kissnek komoly érdemei voltak a honvédség felállításában is. Ezen felül ő alkotta meg a honvédelem, honvédő és honvéd szavakat is.

„egy kis revolutio”

Az ülésen tisztában voltak azzal is, hogy a belső döntést a kívülállókkal is fontos közölni, így aztán „hazánk újjászületése feletti örömét” azzal is kifejezte az Akadémia, hogy Toldy javaslatára a Trattner-Károlyi-házra, amely ekkoriban a székhelye volt,

kitűzették a magyar trikolórt, rajta a Tudós Társaság jelmondatával: „Borúra derű!”

Garay János költő pedig arra tett javaslatot, hogy készítsenek falragaszt, amelyben az Akadémia „a pesti népnek a sajtó szabadságában” kivívott szerepét a „tudomány és irodalom nevében” megköszöni. A magával ragadó forradalmi hangulat azonban spontán eseményekben is testet öltött, amelyeket nem az Akadémia vezetése kezdeményezett. Ugyanezen a napon több fiatal nyomult be az ülésterembe, és ott hangos szóval az ülések nyilvánossá tételét követelték.

A Trattner-Károlyi ház. Építette Hild József 1832-ben Károlyi István, a Trattner-Károlyi nyomda társtulajdonosa számára. Itt ülésezett az Akadémia 1865-ig.
(Sárdy Károly rajza.)
Forrás: Nyilas Márta - Arany János Budapestje (Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, 1957)

Az ülésen elnöklő Fáy András úgy látta a legjobbnak, hogy támogatja a merész javaslatot, amelyet formálisan Henszlmann Imre mint levelező tag javasolt, kerülendő a feszültség további növelését. Toldy ezt az eseményt jellemző módon így nevezte egy Széchenyihez írt levelében: „egy kis revolutio”. Kellő cinizmussal azzal is megtoldotta mondandóját, hogy „a mathematikai és philosophiai sőt általában a tudományos előadások majd elszoktatják ezt a publicumot”.

A forradalmi események fokozódása azonban, érthető módon, végső soron megakasztotta az Akadémia rendes működését. 1848. március 27-én lett volna egy újabb kisgyűlés, amelyet már nem tartottak meg, sőt rögzítették, hogy mivel Magyarország sorsa forog kockán, „nem találtak magokban lelki nyugalmat tudományos tárgyalásokra”. Április 1-jén mégis sor került egy újabb kisgyűlésre, ahol elméletileg Árkövy (Arnstein) József fogorvos székfoglalója volt a fő téma, („az úgynevezett virtuális utak elve oly általános alkalmazhatóságáról, miszerint abból az összes erőszet minden tételei mint egy fő elvből következnek”), de ha már összeültek, azt is megszavazták, hogy a további április üléseket nem tartják meg, csak május 1-jén kerül sor újabb ülésre. Ezen viszont kijelöltek egy bizottmányt, amelynek az volt a feladata, hogy véleményezze a sajtótörvényt és az ideiglenes igazságügy-miniszteri rendeletet a sajtóvétségek felett ítélkező esküdtszékek alakításáról, a bizottmány pedig javasolt is módosításokat az 1848. évi XVIII. tc.-hez. Ezeket azonban a gyakorlatban már nem alkalmazták: „Ugyanezekben tárgyaltatott még 1848-ban az akkori országgyűlésén hozott sajtótörvény, mint amely az egész írói rendet s az irodalmat, különösen pedig az Akadémiát is közvetlenül érdekli, minek folytán az igazságügyi minisztériumhoz némely, a közérdekben tanácsosnak látszó módosítások iránti vélemény terjesztetett fel, de mely kormányi vagy törvényhozási tárgyalás alá nem került."

„A tudományt harczok között sem szabad felejtenünk…”

A tudósok felelősségét jelzi, hogy ekkor hangzott el az a javaslat is, hogy egy nemzeti közlevéltárat kellene Pesten létrehozni, pedig 1756 óta működött már az Archivum Regni, a mai Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának jogelődje. Külön érdekesség, hogy a Természettudományi Osztály felszólította a Matematikai Osztályt, hogy dolgozzon ki javaslatot egy általános mértékrendszerre. E tervek megvalósításának azonban nem kedveztek a forradalmi idők.

Ősszel tartottak néhány előadást. E témák egy része sejtetni engedte, hogy mi zajlik az országban, hiszen olyan előadások hangzottak el, mint például 1848. november 20-án Fabriczy Sámuel ügyvédé: „Miben áll és mennyire terjed az álladalom joga és kötelessége a nevelésre és a közoktatásra nézve.” De az sem véletlen, hogy Érdy (Luczenbacher) János régész, numizmatikus gondos tudósként javasolta, hogy a sáncok erősítése folyamán előkerült leletekről gondoskodjanak, és erre szólítsák fel Kossuth Lajost mint az Országos Honvédelmi Bizottmány elnökét. Bár Kossuth számára vélhetően nem ez volt a legfőbb kérdés, a javaslat nyomán megjelent egy rendelet a Közlöny 1848. december 2-i számában az alábbi szöveggel: „A tudományt harczok között sem szabad felejtenünk, sőt azt ápolni mindenkor kötelességünk, minélfogva Pest-Buda hatóságának, úgy a sánczolási munkák körül felállított ügyelőknek meghagyatik, miként szigorú vigyázattal legyenek a munka közben itt ott találandó régiségekre és tárgyakra, legyenek azok egyes nagyobb-kisebb réz, vas, kő, agyag sat. eszközök, vagy gyűrűk, pénzek, fegyverek, edények, sat. azokat a lelőhely és mélység pontos feljegyzésével foglalják le a Muzeum számára és az Academia titoknokának (Borz utza 222. szám alatt) tegyenek róla jelentést.”

Nem kizárt, hogy e rendeletnek szerepe volt abban, hogy amikor Székesfehérvárott ráleltek a ma III. Bélának és feleségének tulajdonított sírokra az egykori koronázási templomnál, Szvorényi József (János) ciszterci pap felelős módon értesítette erről az Akadémiát. Érdy (aki első sikeres ásatása helyszíne nyomán éppen 1848-ban magyarosította a nevét) feltárta a leleteket, majd Pestre szállították őket, végül pedig 1848. december 27-én a Nemzeti Múzeumban Teleki József elnöklete mellett mutatta be a jelentősnek bizonyuló felfedezést. Ahogy az Akadémia Értesítő fogalmazott: „a székesfehérvári régi főtemplom helyén eszközölt ásások eredményeiről értekezett, azoknak tartalmát is, melly tetemekből s arany, ezüst és vas ékszerek és eszközökből áll, a Nemzeti Múzeum egyik teremében”.

„össze vissza tépett kétfejű sas”

1849 elején már Alfred zu Windisch-Grätz herceg volt Pest tényleges ura, s mivel ő ostromállapotot hirdetett, Teleki felfüggesztette az Akadémia tevékenységét. Ez a tetszhalott állapot április végéig tartott, amíg a császári csapatok ki nem vonultak, ezt követően azonban Buda ostroma és Pest Heinrich Hentzi von Arthurm, a budai vár császári parancsnoka általi lövetése akadályozta a tudományos munkát: jellemző, hogy az 1849. május 7-i ülést éppen az ágyúzás miatt rekesztették be.

Than Mór: Buda ostroma Forrás: Wikimedia Commons

A támadás következtében a Trattner-Károlyi ház tetőzete is tüzet fogott, de szerencsére csak a tetőszerkezet égett le, amelyet aztán Hild József tervei alapján állítottak helyre. A Pest visszavétele után ismét megjelenő radikális Márczius Tizenötödike című lap május 9-én megjelenő 11. száma így fogalmazott: „A Trattner-Károlyi ház lángba borult, s nagy része már a tűz martaléka lőn, s még folyvást ég.” Érdekességként említhető, hogy a lap új jelmondata ekkor ez volt: „Borúra derű!”

Természetesen olyanok is részt vettek az eseményekben és kifejezték szolidaritásukat, akik később lettek akadémiai tagok. Így Haan Lajos békéscsabai evangélikus lelkész és történész, aki 1849 áprilisában a magyar Függetlenségi nyilatkozat nyomán a következőket tette: „Én az ablakomba egy össze vissza tépett kétfejű sast vágtam ki transparentbe, alatta pedig ezen vers állott: Ezen házban pap lakozik, A ki gyakran imádkozik; Amde az ő legszentebb imája: Legyen áldott a magyar hazája!”

Buda bevételét követően, az 1849. június 4-i kisgyűlésen úgy döntöttek, hogy szülessen meg egy

az Akadémia „a nemzeti kormány iránti engedelmességét, s az ország kormányzója iránt tartozó tiszteletét kifejező irat”

. A szabadságharc melletti lojalitás e dokumentumát köröztették a tagok között aláírás céljából, de megrongálódott, így végül Horváth Mihály vallás- és közoktatásügyi minisztert egy másik példány átadására kérték fel.

Ezen a gyűlésen is részt vett a kiváló katona, Kiss Károly, aki pár nappal korábban, június 1-jén írt naplójában súlyos gondolatokat fogalmazott meg, sajnos nem alaptalanul: „...az orosz interventio ellen az európai hatalmasságok közül senki, de senki még csak tiltakozolag sem lépett fel, világos lőn előttem, hogy a magyar forradalom magára hagyatva, bukni fog. Bukni nem azért mint ha az osztrák hadaknak ellen nem állhatna, mert a magyar egészen szervezetlen fiatal hadnak sikerült nem egyszer az osztrák hadakat nyílt nagy ütközetben is legyőzni.”

Súlyos veszteségek

1849. július 2-ától az Akadémia nyári szünetet hirdetett, amikor pedig legközelebb összeültek volna, szeptember 4-én, már nem volt erre mód, hiszen addigra a győztesek minden egyesületi működést betiltottak. A forradalomhoz való lojalitás is hozzájárulhatott ahhoz, hogy az Akadémia a forradalom és szabadságharc bukását követően nehéz, de nem lehetetlen helyzetbe került. 1850 nyaráig lényegében nem működhetett. Másodelnöke, Széchenyi István Döblingbe került összeroppanva, de Teleki József elnök a helyén maradhatott, és 1855-ben bekövetkező haláláig ez nem is változott.

Gróf Andrássy György Forrás: Wikimedia Commons

Andrássy György gróf, az Akadémia egyik alapítója igen sokat tett azért Bécsben, hogy a Tudós Társaság mielőbb ismét megkezdhesse működését. Elnökletével felállt egy bizottság, amelyben helyet kapott Fáy András, Döbrentei Gábor, gróf Dessewffy Emil (1855-től Teleki utóda az elnöki székben), valamint Toldy Ferenc. E bizottság – tagjai névsora sejteti, hogy nem viseltettek rosszindulattal az Akadémia iránt – nem meglepő módon azt állapította meg, hogy az Akadémia 1848-ban és 1849-ben rendeltetési körének megfelelően működött. Ennek nyomán aztán 1850. június 10-én Andrássy György mint másodelnök egy kisgyűlést hívott egybe, így az Akadémia ismét folytathatta tevékenységét. A bizottság jelentése egyebek között az alábbiakat tartalmazta: „I. Az Akadémia e két évben 45 kisgyűlést tartott, éspedig 1848-ban összesen tizenkilencet, osztályit tizennyolcat; 1849. négy öszeset és négy osztályit. Szünidő 1848-ban július 11-től szeptember 11-ig; 1849-ben az év első négy havában, úgy annak egész második felében az ostromzári tilalom következtén ülés nem tartatott, valamint, az országos zavarok miatt, nagy, igazgatósági és közülés sem.”

Mindez azonban nem jelentette azt, hogy ne szenvedett volna rendkívül súlyos veszteségeket. Széchenyi sorsáról már esett szó, de száműzetésbe kényszerült báró Eötvös József, csakúgy, mint Szemere Bertalan. Czuczor Gergely bencés szerzetes, a Riadó című vers írója hat év várfogságot kapott: a vers a Pest-Buda felé közeledő császári csapatok hírére 1848. december 21-én jelent meg a Kossuth Hírlapjában, ez alighanem súlyosbító körülménynek bizonyult. A szerzetes Kufsteinbe került, de 1851-ben épp az Akadémia közbenjárása folytán kiszabadult.

Rónay Jácint, szintén bencés szerzetes, aki nemzetőrként is harcolt (de tudományos vonalon „koponyatani nézeteit terjesztette elő”), emigrációba kényszerült: sajátos fordulata életének, hogy hazatérte után az 1870-es évek elején Rudolf trónörökös nevelője volt. Hanák János piarista tanár, zoológus aki maga is nemzetőr volt (de emellett a tudománnyal is foglalkozott, körülbelül ezer állatnév gyűjtését végezte el a forradalmi évek alatt) álnéven bujdosott, amíg 1849 szeptemberében áldozatul nem esett a kolerának. Korponay János, Abaúj vármegye levéltárosa eredendően katona volt, őt 16 év várfogsággal sújtotta a megtorlás, de a rá kiszabott büntetésből korábban szabadult, 1856-ban. A katonák közül Kiss Károly is elvesztette egy időre szabadságát, nyolc hónapot töltött börtönben (ítélete tíz év volt). A sort hosszan lehetne folytatni. Végül meg kell emlékeznünk báró Perényi Zsigmondról: az Akadémia igazgatótanácsának tagját, Ung vármegye korábbi követét, Bereg és Ugocsa vármegye korábbi főispánját, a felsőház elnökét kivégezték. Perényi 1849. augusztus 16-án a nevezetes világosi kastélyban került a császáriak kezére. Bohus Jánosné Szögyény Antónia, a kastély urának felesége, az alábbiakat jegyezte fel erről: „Amikor augusztus 16-án az ősz Perényit is elvezették, az a kastély teraszán összefonta karjait, felsóhajtott s így búcsúzott a szabadságtól és az élettől: »Ó mily szép világ, s mily nehéz tőle válni! Isten veletek, nőm, gyermekem, én nem látlak többé titeket!”«” Nem sokkal később, október 24-én Pesten Szacsvay Imre képviselőházi jegyzővel és Csernus Menyhért miniszteri tanácsossal együtt kioltották az életét.


További tanulmány a témáról
Mázi Béla - Rozsondai Marianne:
A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA ÉS AZ 1848/49-ES FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC
Kiállítás a 150 éves évfordulón a Magyar Tudomány Napja 1998-as rendezvényeihez kapcsolódóan